Kultúra

Hajléktalanok mutatkoznak be kulturális produkciókkal a Fővárosi Közterület-felügyelet Akadémia utcai színháztermében gálaesten csütörtökön Budapesten.

A Hajléktalanokkal a Hajléktalanokért Hét (3H) Projekt tehetségkutató gálaesten azok a fedélnélküliek lépnek fel, akik továbbjutottak a Mathias Corvinus Collegium hallgatói és önkéntes egyetemisták által szervezett válogatón. Az egyéni produkciók mellett a közönség meghallgathatja a többi között a hajléktalanokból verbuválódott Underdog zenekart és Varga János Jamest, aki az Úgy fúj a szél című slágerével már sokak fülébe belopta magát. A programban szerepel az AHA-színtársulat előadása is - közölték a szervezők az MTI-vel.

A rendezvény célja a diákság, szélesebb körben a lakosság tudatformálása, saját élményen keresztüli motiválása az önkéntes munkára és a hajléktalanokkal szembeni pozitívabb attitűd kialakítására. Ezen túl a szervezők segíteni akarnak a rendezvényen részt vevő hajléktalanoknak motivációjuk újraértékelésében és fejlesztésében.

A zsűri tagjaként Szabó Győző színész, Köllő Miklós tánc- és mozgásszínházi szakértő, Benk Dénes stand-up-comedy előadó és Szirtes János egyetemi tanár, a MOME Média Design vezetője értékeli a hallottakat-látottakat.

A rendezvényre belépőként bármilyen témájú új vagy használt könyvet elfogadnak.

MEGHÍVÓ


A 3H szervezői  szeretettel meghívják Önt a Fővárosi Közterület-felügyelet támogatásával megvalósításra kerülő

Hajléktalanokkal a Hajléktalanokért Hét (3H) Projekt tehetségkutató gálaestjére. A produkciók között zenés számok és szavalás egyaránt lesznek, valamint bemutatkozik az AHA-színpad, az Underdog zenekar és Varga János James is.


A tehetségkutató gála zsűrijének tagjai:

Szabó Győző (színész)

Köllő Miklós (tánc- és mozgásszínházi szakértő)

Benk Dénes (stand-up comedy előadó)


Az esemény 2011. október 6-án 18 órakor kerül megrendezésre, a Fővárosi Közterület-felügyelet Akadémia utcai színháztermében.


Cím: 1054 Akadémiai u. 1.


Az esemény nyilvános. A belépő jelképes, egy bármilyen témájú könyv.


További információ:

Kovács Orsolya

3H-projekt vezető

30/8464743

Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

http://hajlektalanokert.blog.hu/

http://www.facebook.com/event.php?eid=140539779374752

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2117

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:292

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:268

Read more

Belföld

A hajléktalan műhely első talá…

  A bajai Cédrus Református Egyesített Szociális Intézményben tartotta első találkozóját a hajléktalan műhely, mely a hajléktalan ellátásban a szakmai minőség kontrollja kíván lenni. Az új kezdeményezés résztvevői fontosnak tartották, hogy egymás...

Be the first to comment! 2012 máj. 18 Hits:28

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3323

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com