Kultúra

Vojnich Erzsébet, ef. Zámbó István, fe Lugossy László egy-egy alkotása is kalapács alá kerül a Centrális Galériában Budapesten. A jótékonysági árverés bevétele a hajléktalanokat támogatja.

alt

A Szalmaszál a Hajléktalanokért Alapítvány által szervezett aukción idén 148 tétel kerül kalapács alá, a műtárgyak többségét maga az alkotó ajánlotta fel. A tételek között szerepel egyebek mellett ef. Zámbó István, fe Lugossy László, Gerzson Pál, Gross Arnold, Haász István, Haraszty István, Kováts Albert, Nádler István, Pauer Gyula, Peter Vladimir, Si-La-Gi, Szilvitzky Margit, Szotyori László, Szűts Miklós és Vojnich Erzsébet alkotása is - közölte a szervező.

A jótékonysági árverés anyagát bemutató tárlatot az érdeklődők szerdán 10-18 óráig, csütörtökön és pénteken 10-14 óra között láthatják, de a www.axioart.com oldalon is megtekinthetik. Az árverést szombaton 15 órától Marsó Diana, az ARTE Galéria tulajdonosa vezeti.

Az alapítvány 1995-ben jött létre. Munkája egyre inkább a frissen fedél nélkülivé vált családok, illetve a beteg hontalanok segítésére irányul. A hagyományos utcai gondozás és egyéb nélkülözhetetlen szolgáltatások mellett a Szalmaszál Alapítvány önkéntesei látogatják és csomagokkal segítik a kórházba került, magukra maradt hajléktalan embereket. Vitás ügyeik intézéséhez jogi segítséget nyújtanak, fedélhez jutásukat pedig albérletszerző programokkal és lakáspályázatokkal igyekeznek megkönnyíteni.

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2117

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:292

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:268

Read more

Belföld

A hajléktalan műhely első talá…

  A bajai Cédrus Református Egyesített Szociális Intézményben tartotta első találkozóját a hajléktalan műhely, mely a hajléktalan ellátásban a szakmai minőség kontrollja kíván lenni. Az új kezdeményezés résztvevői fontosnak tartották, hogy egymás...

Be the first to comment! 2012 máj. 18 Hits:28

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3323

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com