Hány zsetont érsz?

Kultúra

2010. november 13. szombat, 19:48

Írta: http://www.nepszava.hu

0 Hozzászólások

Az életosztás sötétedéskor kezdődött, pontban hatkor a lepukkant Teleki téri piacon, és a televíziós stábok tülekedtek, hogy mindent megörökíthessenek. Még a közeli házak ablakai is kinyíltak, onnan is azt figyelték, ki mennyit ér.

A belépő a piacra ezer forintba került, cserébe tíz zsetont, tíz darab lyukas fémkorongot adtak. Ma lyukas korongot sem ér az élet, de fizetni csak evvel lehet. A piac ma hat hajléktalan életet árul, történetüket a zsetonosok úgy ismerhetik meg, ha fizetnek. Az esti piacon a kofák is furák. Ismerősek. Ismertek. Színészek. Állnak a hosszú faasztalok mögött, az asztalokon tárgyak, nem sok, és mindegyik fölött egy-egy csupasz dróton villanykörte lóg, mely akkor gyullad fel, ha fizettek. De a tárgyak drágák, mindegyike többe kerül a belépőjegy áránál, a tíz lyukas zsetonnál. Kell kis idő, míg a vásárlók rájönnek, addig egyetlen élet sem lesz az övék, amíg egy másik, egy harmadik vagy ki tudja hány zsetonossal össze nem állnak.

Ez egy végtelenül kegyetlen játék. Az életosztás kieszelője vagy másfél évvel ezelőtt sorra járta a hajléktalanszállókat. Olyan hajléktalanokat keresett, akiknek vannak eladható történeteik. Pénzt ígért. Annyit, amennyiből ki lehet fizetni egy olcsó albérletet - egy hónapra, vagy amennyiből életben lehet maradni - egy olcsó hónapra. A zsetonosok először a cipőt akarták, a 46-ost, melynek talpára az volt nyomva, hogy "ara", és ezeregyszázba került. Kifizették, s a villanykörte abban a pillanatban világítani kezdett. Az asztal mögött álló színésznő parókát húzott a fejére, és azt mondta, tánciskolában vagyunk, keringőzni fogunk. Avval odaállt a Kapitány elé. A színésznőt Pokorny Liának hívták, csudálatosan szép volt ezen a lepukkant piacon, a Kapitány meg egy daliás hajléktalan, akit úgy hívtak, hogy Kovács József Pál. A lába trombózisos és fekélyes, de volt az életében egy időszak, amikor táncolt. Versenytáncos volt. A zsetonosok most ezt a jót vették meg az életéből, s ahogy velük együtt keringőztek a lepukkant Teleki téri piacon, a hajlékosok csuda mód jól érezték magukat. Aztán újabb tárgyat akartak, hol egy szelet tortát, kosárnyi gombát, vécécsészét vagy egy bilincset. A Kapitány börtönben is volt, először tizenhét évesen, és a családja akkor fordult el tőle, mert az apja, Isten nyugosztalja, brigádvezető volt, és azt mondta, egy kommunista családhoz az ilyesmi nem méltó. Amikor a vécécsésze fölött a lámpa kigyúlt, a színésznő levette fejéről a parókát, és Mária lett:

Vécécsésze az Istenhegyi úton

- Mi a Józseffel - mondta, és ott állt mellette a daliás hajléktalan Kapitány - soha nem töltöttük az éjszakákat szabad ég alatt. Az volt, hogy mentünk. És egyszer csak azt mondja József, figyelj már, mi van ott. Egy üres telek. De Mária, ne azt nézd, hanem hogy mi van a kerítésén. Egy telefonszám. Fölhívtuk, és a tulajjal megbeszéltük, lakhatásért rendbe tesszük a telkét. Így kerültünk arra az Istenhegyi úti telekre - mondta a színésznő, és a piacon maga elé tett egy makettnyi telket. - Elhagyott, üres telek volt, fákkal, burjánzó növényzettel. Elkezdtük kipucolni, s láttuk, vannak virágok: egy-két rózsa meg tulipán. Körülnéztünk, és mondja József, figyelj már. Bevájva a hegyoldalba van valami. Három méter mély, egy nyolcvan magas. Valami bunkerszerűség, aminek volt kéménykivezetője. Fogtuk, beköltöztünk. József körülnézett, és látta, a hegyoldalban van vízcsap. A télen elfagyott, de a ciszternában ott folyt a víz. Találtunk egy slagot a lomtalanításkor, fölszereltük, és a slaggal bevezettük a vizet a bunkerba. Villanynak meg ott volt a gyertya. De mert enni is kellett, József kiokolta az emeletes tűzhelyet. Az alját megcsinálta téglákból, arra meg rátett egy sütőt. Mindenünk lett. Szekrény, ágy és székek, mind lomtalanításból. Vásároltunk aztán egy felfújhatós gyerekmedencét, és már fürödni is lehetett. A telek közepén meg látott József egy kanáliszerű leágazást. Jó lenne vécének. Mi kell hozzá? Vécécsésze. Építettünk köréje takarást. Aztán egyszer jöttek a rendőrök. Valaki följelentett minket, hogy hangosan vágjuk a fát. Mondja József, Marikám, nem tudom, hogyan lehet halkan vágni. Így éldegéltünk másfél évig. Akkor a telket eladták. Jártunk arra másfél évvel később, hát odaépítettek egy szép nagy házat - szörnyülködött Mária, és a színésznő a kis makett telek elé egy csudálatosan szép rajzolt villa képét tette.

A piac fele telt meg. Esti zsetonosokkal. Mert a cipőnek meg a tánciskolának híre szaladt. De várniuk kellett. A Kapitány ugyanis, hogy lábra tudjon állni, gyógyszert vett elő, a csuda szép színésznő meg forró teát hozott az egyik közeli bodegából, és ahhoz is idő kellett, hogy a gyógyszer hasson. A zsetonosok meg egy másik élet másik asztalához szaladtak, Csurikához, a harmincnyolc éves fiatalasszonyhoz, s őmellette is színésznő állt. Lázár Kati, száz százalék lila polárban, s mivel boltost játszott, két szemüveg lógott rajta, egy közelre s egy távolba látó:
- Jó estét kívánok, hölgyeim és uraim. Önök a Cini-Mini történetét vették meg. Azt, hogy volt egy élettársam, akinek, lévén születésnapja, vettem egy plüss állatkát. Mert annyira szerettem. Elhatároztam, hazaviszem, beleteszem a táskájába, s amikor másnap reggel a munkahelyén kinyitja, egyből rám fog gondolni. Kinyitottam este a táskát, de már volt benne egy plüss állatka, mellette egy papír avval a felirattal: "Szeretlek, Zsuzsa". Engemet meg nem úgy hívnak. Akkor jöttem rá, az élettársam nem is engem szeret, és nem is adtam oda a Cini-Minit. Újságterjesztő vagyok, a Fedél Nélkült terjesztem, s egyszer csak az egyik kirakatban megláttam egy ugyanilyen plüss egeret lányban. Azt mondtam magamnak, kell, hogy Cini-Mininek legyen párja, és bementem a boltba. Jó napot kívánok!...

Szenet lapátoló nők

- Jó estét kívánok - mondta Csurika a Teleki téri piacon, miután a zsetonosok, újabb életre vágyva, magára hagyták. - A Fedél Nélkülből tizenkét év alatt 34 126 példányt adtam el. Négyszer lettem az év terjesztője, és tizenkét éve vagyok hajléktalan. Van egy fiam, úgy hívom, Jana. Amikor hatéves lett, akkor jöttünk fel. Perkátáról. Mert a házasságunk megromlott. Annyira, hogy mondtam a férjemnek, elválok, ő meg azt válaszolta, akkor ő meg ránk gyújtja a lakást. Két szobás volt, vállalati kölcsönből vettük, de mert majdnem megfojtott, Janát pedig kékre-zöldre verte, elmenekültünk. Attól függően, milyen évszak volt, hol játszótéren aludtunk, hol pincében. Abból élünk, hogy terjesztem a Fedél Nélkül-t, plusz kapom a rokkantsági nyugdíjamat, ami 27 ezer forint
- Mi a baja, Csurika?
- Szét van szakadva a csigolyám, és a csípőim is totálkárosak. Nem, nem az ex férjemnek és nem is az utcának köszönhetően, inkább a szénlapátolásnak, ami tízszer könnyebb volt, mint ami utána jött, a lóápolás.
- Hol lapátolt szenet, Csurika?
- A Dunai Vasműben, ahol nyolcvan százalékban nők lapátolták a szenet. Volt, hogy csákányoltunk is, mert a szén, ami vagonokban érkezett, megfagyott. Jana hatéves volt, amikor hajléktalanok lettünk, és az iskola semmit sem tudott. Különben ránk küldte volna a családsegítőt, az meg már vitte is volna a fiamat intézetbe, vagy nevelőszülőkhöz. Egyszer majdnem így is történt, de addig mondtam, hogy hiszen dolgozom, hiszen nem iszom, nem dohányzom, még kávét sem fogyasztok, hogy végül segítettek. És Jana, aki hiperaktív volt, bentlakásos iskolába kerülhetett. Tizennyolc múlt idén februárban. Szakácsnak tanul, és velem él egy albérletben. Hajléktalanként kapunk rá havi húszezer forintos lakhatási hozzájárulást, ami pont most fog lejárni, úgyhogy lehetséges, hogy nyolc-kilenc hónapra megint hajléktalanszállóra kerülünk.
- Csurika, maga olyan kicsike. Hány centi?
- Százötven, de a jó dolgokból a kicsi is elég.

Hűvös fél nyolc

Hűvös fél nyolc lett a Teleki téri piacon. A zsetonok elfogytak, a Kapitány is pihent, kezében egy pohár forró teával cápákról és tevékről beszélt. Lovakról, lámákról, medvékről, kígyókról, és mindarról a sok állatról, amiket a cirkuszban valamikor ő etetett, ő gondozott. Aztán egy nap hajóra szállt, fejére tengerész sapka került, és így lett a neve Kapitány.
Este nyolc lett. A piac előtt ismét csoportosulás, hajlékosok gyülekeztek. Jó estét kívánok, mondta a beengedő, és folytatta:
- Ez itt kérem egy piac, ennek értelmében vannak bizonyos szabályok. Mindenkinek megvan a zacskója? Akkor emeljük föl. Nem kell megijedni, ezen a piacon lehet kérni, úgymond ajánlatos a kéregetés. Egymástól. Álljanak össze, csoportosuljanak. Na kérem, szabad a vásár...
A Teleki téri piacon ezen az estén kétszer volt életosztás.

Scipiades Erzsébet / Népszava