Vélemény

Egy megdöbbentő és félelmetes, a hajléktalanokkal szembeni megnyilvánulásokról szóló történetet szeretnék megosztani Önökkel.

Kecskeméten történt, ma 15:25-kor, a vasútállomás várótermében. Hideg volt, igen sokan húzódtunk be a meleg váróba. Érkezésem után nem sokkal belépett egy citromsárga mellényt viselő "vasútőr", az egyik idős férfihez ment, és távozásra szólította fel. Pista bácsi (nevét később tudtam meg) kérte, hadd maradhasson, hadd melegedhessen egy kicsit. A "vasútőr" azonban egyre durvább, agresszívebb és kérlelhetetlenebb lett. A melegedésért könyörgő hajléktalant a földre lökte, akinek keze vérezni kezdett.

Felugrottam, kérdőre vontam a "vasútőrt". Ő, igaza teljes tudatában, agresszív lendülettel felém indult, kiabált és egyértelmű jelét adta, akár ütni is hajlandó, ha nem adom fel. Lassan, de határozottan közelített felém. Mindenki maga elé meredt, és hallgatott. Négy diáklány emelt szót végül Pista bácsi és mellettem. A "vasútőr" meghátrált, kiment a teremből. Ez volt az első eset, amikor azt gondoltam, annak ellenére, hogy fiatal nőként szóltam egy számomra elfogadhatatlan (és törvénybe ütköző) cselekedet ellen, csak hajszálon múlott, hogy bántalmazzanak, megüssenek.

Rossz érzésem volt, hiszen tudtam, az idős ember megsérült. Körülnéztem a környéken. Az állomás előtt Pista bácsi állt, felrepedt homlokkal. Ömlött belőle a vér. Miután elhagyta a termet, a "vasútőr" utánament és fejbeverte egy pohárral.

Mentőt akartam hívni, de Pista bácsi ellenkezett. "Tudja, én hajléktalan vagyok." - mondta, mintha ez magyarázat lenne bármire. Álltam tétlenül.

Mások, elsősorban védtelenek, fizikai bántalmazását nem tudom szó nélkül hagyni, nem tudom nem világgá kürtölni. Rendőrt nem akartam hívni. Más ügyben a magyar rendőrség már elmagyarázta nekem ennek értelmetlenségét.

Hideg éjszakák jönnek.

Szűgyi Jerne


You have no rights to post comments

Hozzászólások   

 
0 #1 Buzás Endre 2009-12-20 09:12
Felhívás közösségi tiltakozásra egy hajléktalan társunk bántalmazása ürügyén....

Pár napja a szociális szakmai levelező listán megjelent egy történet, melyből megtudhatjuk, hogy kecskeméti vasútállomáson egy vasútőr bántalmazott, megalázott és megfélemlített egy hajléktalant és az Őt védő utasokat.

Ez a viselkedés minden szempontből elfogadhatatlan , embertelen és minősíthetetlen ! Szót kell emelnünk, hogy a többség igenis tud az esetről, elítéli és nem is tűri el.

Arra kérek mindenkit, hogy elvassa el Szügyi Jerne kolléga levelét, melyet a szakmai listáról linkelek, és ha Önt is érzékenyen érinti esete, és együttérez a levélben szereplő hajléktalan honfitársunkkal , akkor ejtsen meg egy telefont, vagy egy tiltakozó levelet a kecskeméti vasútállomás vezetőjéhez.

Telefonszám:

(00-36) 76/ 322-460

Cím: MÁV vasútállomás Kecskemét, Kodály Zoltán tér

Lehet hogy Önök közül néhányukat valójában zavarják a hajléktalanok az állomásokon, megállókon, DE NE felejtség el... amíg mi 5-10 percet várakozunk a vonatra fagyoskodva, ő az egész telet így tölti... Micsoda embertelen magatartás, hogy megtagadjuk a melegedés lehetőségét embertársunktól ?????

[censored]://szivesseg.net/content/stop-allitsuk-meg-hajlektalanok-elleni-agressziot
 

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2013)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2013 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com