Vélemény

Január 29-én este hazafelé tartva egy ismerős helyi hajléktalan a földön fekve találtam. Üres flakon mellette, a fejéhez mintha valami géz darab lenne ragadva, ébreszteni szokás szerint nem lehet, ilyenkor teljesen magán kívül van.

Különösen hideg volt, mínusz 8 fok, és bár tudom Jani kirívóan szívós, de reggelre szerintem megfagyott volna. Régebben volt hajléktalan mentő, de a telefonomat kicseréltem és azóta nincs meg a számuk. Mit is csináljak, tisztában vagyok, hogy a mentőknek ez mekkora probléma, de Győrfi Pál is mondta a tv-ben, ha földön fekvő hajléktalant látunk, telefonáljunk. Emlékszem, még ecsetelte is, mennyi idő alatt lehet megfagyni. Úgy döntöttem, mindenesetre hívom a mentőket.

A diszpécser amikor meghallja mi a helyzet még flegmább lett mint alapból. Gondolom a Való Világ párbaját nézte és megzavarhattam. Mondtam neki, nem tudom mi a száma a hajléktalan mentőknek (Delta), erre dünnyögött valamit és levágta a telefont. Húsz perccel később megint hívtam őket, akkor egy segítőkész kedves ember vette fel, azt mondta utánanéz, majd ő is flegma lett, azt mondta nincs szabad kocsi most, majd jönnek. Fáztam és nézem az elhaladó embereket. A többség természetességgel mennek el mellette. Aztán jött két ember, azok annyit mondtak szerencsétlen. Beszédbe keveredtem velük, az egyiken kitör valami lelkiismeret, talán azért mert ő is a leszázalékolás miatt van életben, túlbuzgóvá vált. Odakiabált a sarkon bandázó kutyások közé a 40 éves luxusnyugdíjjal rendelkező rendőrnőhöz, hogy tudna-e hívni valakit. (Itt a telepen sok mindenkit ismerek…)

A nő:,- Dehogy hívok, dögöljön meg, avval fizettetném ki, aki kihívja hozzá a mentőt! (Mindig utáltam a rendőröket, mert ismerem ezt a fajt)

Később kiürül a tér és végre 1óra 10 perc múlva megjön a mentő. Kérdezte az ápoló a divatos flegmasággal, mi van. Mondtam ott fekszik a fickó. Elégedetlenkedett, és akkor mi van, mit csináljon vele. Mentegetőztem, a tv szerint ilyenkor ki kell hívni. Aztán mind a kettő ápoló kifejtette, hogy egy megoldás van evvel, ki kell vinni a Duna partra, és fejbe kell lőni. Bedobták, majd elvitték. A tapasztaltakból kiindulva csak remélem, nem a következő sarokig és nem fogják összerugdosni. ( A mentősöket és a tűzoltókat eddig szerettem.)


Amúgy Janinak nagyjából ismerem a történetét, amikor először láttam, akkor is a földön feküdt, és jajgatott, hogy fáj, nagyon fáj. Amikor megnyugodott kiderült, hogy csak a lelke, így akkor nem kellett mentőt hívnom hozzá. Később amikor volt egy tisztább pillanata, kíváncsiságból elbeszélgettem vele. Akkor elmesélte, hogy lett hajléktalan, kiderült őt soha senki nem szerette még kisgyerekként sem, és nyilvánvalóvá vált, nagyjából szellemi fogyatékos, és mentálisan is eléggé beteg, amin természetesen ezen nem lepődtem meg. Az egyre jobban utálta irigynek gondolta őket. Én mondtam, mások nagyon keményen megdolgoznak a pénzért, ő pedig rávágta mások sem dolgoznak, és irigyek. Körbenéztem, hogy rámutassak nem így van, de a nyári kora délután csak egy cigiző (gondolom drogozó is) tinédzser ment el mellettünk, a padon főleg korkedvezményes (rendőr) nyugdíjasok (BM lakótelep), plusz leszázalékoltak üldögéltek, a közértből munkanélküliek, és egy kismama jött ki, akit cigány zokniárusok rohantak le.

Hát jó, irigyek, -válaszoltam. A következő két hétben oda-oda mentem hozzá néhány szóra, már csak azért is, mert valahogy nem ivott, és egyre jobban lehetett vele kommunikálni. Később viszont hanyagoltam, mert a munkám miatt már teljesen kikészültem, így siettem haza, de kellemetlen is volt, hisz az utca népe is furcsán nézett rám is, közben pedig újra inni kezdett. Az eltel egy-két év óta ő még jobban utálja az embereket, akik úgy látszik, már nyíltan meg akarják ölni.

Ezt csak azért írtam le, hogy kimagyarázzam, miért nem hagytam megfagyni ezt az embert. Úgy érzem, ki kell magyarázni…


T.S., XV.Ker

Hozzászólások  

 
+1 #1 Én sem értem...Rozsi_ÜH 2011-02-04 22:49
Szerintem nagyon helyesen cselekedett, csak az érdekelne, hogy mások milyen alapon oltanák ki egy ember életét? A sok gondolati gyilkos is onnan kapta az életét, ahonnan ez az elesett ember - Istentől. Hogy jönnek egyesek ahhoz, hogy Őt felülbírálják?
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2123

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:294

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:271

Read more

Belföld

Az alapvető jogok biztosának J…

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-267/2012. számú ügyben

2010. évtől kezdődően folyamatosan érkeztek panaszok Hivatalomhoz a lakcímbejelentéssel összefüggésben. Többen kifogásolták, hogy a szállásadójuk ellenállása miatt nem tudnak bejelentkezni bérleményükbe, sok panaszos nem is rendelkezett lakóhellyel, csak tartózkodási hellyel,...

Be the first to comment! 2012 máj. 18 Hits:55

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3328

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com