Micimackó hajléktalan lett - mondta drámai hangon egy ismerősöm. A meghökkentő bejelentés akkor hangzott el, amikor megérkezett udvarukra a téli fűtést segítő kamionderéknyi fa. Amint végignézett a rönkhalmazon, azonnal jött a felismerés: ennyi fa csak akkor kerülhetett oda, ha kivágták érte a Százholdas Pagonyt. Ezzel pedig Micimackót utolérte a vadkapitalizmus rákfenéje.
Legkevésbé sem szeretném elbagatellizálni a néhai Pagony egykori lakóinak sorsát, hiszen hosszú, dolgos évtizedek után húzták ki alóluk egy élet munkájának gyümölcsét, ám akad ennél sanyarúbb helyzet is. Tudniillik Micimackó, Malacka, Füles és a többiek valakinél csak meghúzhatják magukat, ha minden kötél szakad. Kispárnán, könyvespolcon vagy emlékeinkben, valahol mindig lesz helyük. De hova, kihez mehet az a több ezer ember, akik munkahelyük megszűnése, válás vagy csalás következtében egy szép napon arra eszméltek, hogy fedél fölöttük a csillagos ég? Kiben keltenek ők
szánalmat, és ki az aki tenne értük valamit, ha lehetne?
Nem állítom én, hogy csupa szőrős szívű ember kerülgeti ezeket a parkokban és kapualjakban lakó szerencsétleneket, de reálisan értékelve nem sok esélyt adok nekik. Egyrészt, mert jelenlegi állapotok között mindenre az a válasz, hogy nincs. Nincs pénz újabb és újabb melegedőkre, menhelyekre, nincs kellő mennyiségű szociális munkásra, nincsenek szükséglakások, szociális háló- nem sorolom. Aki itt nálunk egyszer az utcára került, jó eséllyel ott is marad. Hacsak nincs disznó szerencséje. Másrészt saját erőből se egykönnyen evickél ki a parkból senki, nem olyan könnyű lepapírozni és újrakezdeni. Még dolgozni sem feltétlenül egyszerű nekik, holott sokak szerint ezeknek egyszerűen csak büdös a munka.
Persze mindig az dumál a legjobban, akinek nem kéne. Szeretem a fűtött szobában jóllakottan elterpeszkedő, fröcsögő polgár erkölcsi tanításait. Miszerint: "miért nem oldja meg mindenki a problémáit", meg hogy "érdekes ÉN mindig megtalálom a megoldást", és itt van még a "biztosan ott jó nekik, mert ha nem, mást választottak volna, csak rajtuk áll" - ezoterikus alapigazság. S tudom, van is benne igazság olykor, de azért az túlzás, hogy a padról egyenes út vezet a munkakönyvhöz.
Láttam már munkáért sorban álló fedélnélküliek tucatjait, akik azon keseregtek: az istennek se tudnak már dolgozni, mert valamilyen papír sosem stimmel, hónapokig kell mindenre várakozni, és különben is, túl kicsi- vagy nagy- a pecsét! Volt köztük olyan is, akinek három szakmája volt. Ő se ingyen ebédre várt. Egyébként az a kedvencem, amikor azt hallom: ne adj nekik egy fillért sem, úgyis csak elisszák! Gyakori fennkölt intelem ez, még télvíz idején is, amikor nem gyerekjáték a flaszter éjszaka- már, ha egyébként az volna.
Hasonlóan tudta a frankót az a jó keresztény is, aki lelkészénél ücsörgött egy hideg téli estén. Már sok hittételen túl lehettek, talán azt is átvették, hogy "szeresd felebarátodat". Aztán egyszer csak becsöngetett egy rongyokba öltözött nyomorult és pár fillérért esdekelt. A pap türelmesen végighallgatta, majd zsebébe nyúlt, elővett egy kis pénzt és odaadta neki, így bocsátva útjára Isten nevében. Híve felháborodva támadt neki, mondván: hogy lehet ennek a szakadt csövesnek pénzt adni, első útjába eső kocsmában elissza majd.
A pap mosolyogva hallgatta végig, majd csendesen csak ennyit felet: "Tudod, fiam, ha én lennék ilyen cudar időben odakint, akkor nekem is jólesne most egy kupica pálinka."
| < Előző |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2124
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:294
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:271
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…

2010. évtől kezdődően folyamatosan érkeztek panaszok Hivatalomhoz a lakcímbejelentéssel összefüggésben. Többen kifogásolták, hogy a szállásadójuk ellenállása miatt nem tudnak bejelentkezni bérleményükbe, sok panaszos nem is rendelkezett lakóhellyel, csak tartózkodási hellyel,...
Be the first to comment! 2012 máj. 18 Hits:55
Read moreA bajai Cédrus Református Egyesített Szo…
A Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Kovács Attila hat hónapig élt hajléktalank&e…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3328
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…