Egy megdöbbentő és félelmetes, a hajléktalanokkal szembeni megnyilvánulásokról szóló történetet szeretnék megosztani Önökkel.
Kecskeméten történt, ma 15:25-kor, a vasútállomás várótermében. Hideg volt, igen sokan húzódtunk be a meleg váróba. Érkezésem után nem sokkal belépett egy citromsárga mellényt viselő "vasútőr", az egyik idős férfihez ment, és távozásra szólította fel. Pista bácsi (nevét később tudtam meg) kérte, hadd maradhasson, hadd melegedhessen egy kicsit. A "vasútőr" azonban egyre durvább, agresszívebb és kérlelhetetlenebb lett. A melegedésért könyörgő hajléktalant a földre lökte, akinek keze vérezni kezdett.
Felugrottam, kérdőre vontam a "vasútőrt". Ő, igaza teljes tudatában, agresszív lendülettel felém indult, kiabált és egyértelmű jelét adta, akár ütni is hajlandó, ha nem adom fel. Lassan, de határozottan közelített felém. Mindenki maga elé meredt, és hallgatott. Négy diáklány emelt szót végül Pista bácsi és mellettem. A "vasútőr" meghátrált, kiment a teremből. Ez volt az első eset, amikor azt gondoltam, annak ellenére, hogy fiatal nőként szóltam egy számomra elfogadhatatlan (és törvénybe ütköző) cselekedet ellen, csak hajszálon múlott, hogy bántalmazzanak, megüssenek.
Rossz érzésem volt, hiszen tudtam, az idős ember megsérült. Körülnéztem a környéken. Az állomás előtt Pista bácsi állt, felrepedt homlokkal. Ömlött belőle a vér. Miután elhagyta a termet, a "vasútőr" utánament és fejbeverte egy pohárral.
Mentőt akartam hívni, de Pista bácsi ellenkezett. "Tudja, én hajléktalan vagyok." - mondta, mintha ez magyarázat lenne bármire. Álltam tétlenül.
Mások, elsősorban védtelenek, fizikai bántalmazását nem tudom szó nélkül hagyni, nem tudom nem világgá kürtölni. Rendőrt nem akartam hívni. Más ügyben a magyar rendőrség már elmagyarázta nekem ennek értelmetlenségét.
Hideg éjszakák jönnek.
Szűgyi Jerne
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2124
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:294
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:271
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…

2010. évtől kezdődően folyamatosan érkeztek panaszok Hivatalomhoz a lakcímbejelentéssel összefüggésben. Többen kifogásolták, hogy a szállásadójuk ellenállása miatt nem tudnak bejelentkezni bérleményükbe, sok panaszos nem is rendelkezett lakóhellyel, csak tartózkodási hellyel,...
Be the first to comment! 2012 máj. 18 Hits:55
Read moreA bajai Cédrus Református Egyesített Szo…
A Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Kovács Attila hat hónapig élt hajléktalank&e…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3328
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…