Vélemény

Egy megdöbbentő és félelmetes, a hajléktalanokkal szembeni megnyilvánulásokról szóló történetet szeretnék megosztani Önökkel.

Kecskeméten történt, ma 15:25-kor, a vasútállomás várótermében. Hideg volt, igen sokan húzódtunk be a meleg váróba. Érkezésem után nem sokkal belépett egy citromsárga mellényt viselő "vasútőr", az egyik idős férfihez ment, és távozásra szólította fel. Pista bácsi (nevét később tudtam meg) kérte, hadd maradhasson, hadd melegedhessen egy kicsit. A "vasútőr" azonban egyre durvább, agresszívebb és kérlelhetetlenebb lett. A melegedésért könyörgő hajléktalant a földre lökte, akinek keze vérezni kezdett.

Felugrottam, kérdőre vontam a "vasútőrt". Ő, igaza teljes tudatában, agresszív lendülettel felém indult, kiabált és egyértelmű jelét adta, akár ütni is hajlandó, ha nem adom fel. Lassan, de határozottan közelített felém. Mindenki maga elé meredt, és hallgatott. Négy diáklány emelt szót végül Pista bácsi és mellettem. A "vasútőr" meghátrált, kiment a teremből. Ez volt az első eset, amikor azt gondoltam, annak ellenére, hogy fiatal nőként szóltam egy számomra elfogadhatatlan (és törvénybe ütköző) cselekedet ellen, csak hajszálon múlott, hogy bántalmazzanak, megüssenek.

Rossz érzésem volt, hiszen tudtam, az idős ember megsérült. Körülnéztem a környéken. Az állomás előtt Pista bácsi állt, felrepedt homlokkal. Ömlött belőle a vér. Miután elhagyta a termet, a "vasútőr" utánament és fejbeverte egy pohárral.

Mentőt akartam hívni, de Pista bácsi ellenkezett. "Tudja, én hajléktalan vagyok." - mondta, mintha ez magyarázat lenne bármire. Álltam tétlenül.

Mások, elsősorban védtelenek, fizikai bántalmazását nem tudom szó nélkül hagyni, nem tudom nem világgá kürtölni. Rendőrt nem akartam hívni. Más ügyben a magyar rendőrség már elmagyarázta nekem ennek értelmetlenségét.

Hideg éjszakák jönnek.

Szűgyi Jerne