Vélemény

Hogyan és miként képes elviselni a téli hideget egész nap egy hajléktalan? Mindezt élelem és megfelelő öltözék nélkül. Az is jó kérdés, hogy vajon miért választják a menhelyek helyett az utcát, még a téli hidegben is.

Nem rendelkeznek a társadalom többsége által elfogadott érték- és normarendszerrel a hajléktalanok. Ennek hiányában pedig nehézzé vagy lehetetlenné válik számukra a társadalomba való beilleszkedés és a társadalom által biztosított források igénybevétele. Segítségnyújtást nagyon nehezen fogadnak el, félnek a kiszolgáltatottság érzésétől, ezért választják inkább az alkoholt, egyedül elmagányosodva. És mindez a karácsonyi ünnepek körül - kiegészülve a téli hideggel fokozottan hátrányos helyzetbe hozzák az utcán élőket.

Mínuszok az utcán
Maradnak a megszokott helyükön, még a téli mínuszokban is, nem keresik fel a menhelyeket, ahol nagyobb esélyük lehetne az életben maradásra, mint kint az utcán, kiszolgáltatva az időjárásnak. Tesszik ezt, mert a legtöbb éjjeli menedékhelyen nagyon sok a lopás és a testi sértés. Egyszerűen érvelnek: ott biztonságosabb és nagyobb is az összetartás szerintük - mondta el az egyik nincstelen férfi kérdésünkre. Úgy fogalmazott, szerinte jobb ez nekik, és a szervezet egy idő után hozzá is szokik, csak a megfelelő fedett helyet kell kiválasztani az alváshoz és a melegedéshez. Például egy aluljárót, járművet vagy barlangok.

Kannás bor a hideg ellen
Ugyancsak fontos életben maradási eszköznek nevezték az alkohol töménytelen mennyiségű elfogyasztása - főképp a kannás borokét, aminek literje száz forint. A megkérdezett hajléktalan válasza alapján ezt még a legrosszabb napokon is pár órányi koldulással meg tudják szerezni. Ahogy fogalmazott, ezáltal fenntartható az illuminált állapot érzése, aminek következtében elfelejtik, hogy hol is élnek.

Menhely helyett marad az utca
Hajléktalanok sokszor nem mernek, és nem is akarnak segítséget kérni a különböző segélyszervezetektől, mert féltik saját magukat és értékeiket - és inkább a decemberi ünnepi időszakot is az utcán, a hidegben és a koszben töltik. De még a nagy hideg ellenére is marad némi esélyük a túlélésre, ugyanis ott van számukra az utcai szociális munka, a népkonyha és nappali melegedő.

 

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2124

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:294

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:271

Read more

Belföld

Az alapvető jogok biztosának J…

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-267/2012. számú ügyben

2010. évtől kezdődően folyamatosan érkeztek panaszok Hivatalomhoz a lakcímbejelentéssel összefüggésben. Többen kifogásolták, hogy a szállásadójuk ellenállása miatt nem tudnak bejelentkezni bérleményükbe, sok panaszos nem is rendelkezett lakóhellyel, csak tartózkodási hellyel,...

Be the first to comment! 2012 máj. 18 Hits:55

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3328

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com