Lacika, az 54 éves hajléktalan nagy fogásra lel: tetszetős bokacipőt halász elő a lakótelepi kukából. Figyelme a rajta levő feliratra ragad: Made in China. Az emlékek előbújnak Lacika nem mindig volt nincstelen. Volt lakása, sőt munkája is. Még autója is volt. Tisztességes szabómesterséget tanult, majd több, mint 10 évig egy magyar vállalkozó varrodájában dolgozott. Ő volt a vezetőszabász. Mivel normális fizetése volt, úgy érezte, joga van a normális élethez. A normális életet az őt körülvevő reklámok definiálták: vett hát albérletébe hi-fi tornyot, mikrosütőt, és házimozit, nagyképernyős TV-vel.Hitelre, mert ugye ez nem volt probléma. Mindegyikre az volt írva: Made in China. Vásárolt ő korábban is mindenféle apróságot, azokon is ott díszelgett: Made in China. Sőt, a ruháin is csak ezt látta: Made in China. A pulóvere is kínai volt, azért vette mert olcsó volt és akkor még lakásra gyűjtött. Olcsóbb volt, mint az a pulóver amit ő maga készített a munkahelyén, pedig szerette őket, jó minőségűek voltak és az volt rajtuk: made in Hungary.
Lacika később már nem lakásra gyűjtött, hanem autóra: spórolt is rá, mindenből az olcsóbbat vette - a kínait, hogy kevesebb hitelt kelljen a járgányra felvennie. Közben a fizetése is csökkent egy keveset, mivel a ruhaiparban nehéz a helyzet, költséget kell csökkenteni, hogy versenyben maradjanak - így mondta a főnöke. Az autó nem kínai volt. Sokallta is az árát de éppen kezdte úgy érezni, ő igazán normális életet él, mert ugye mindez jár neki - mikor főnöke bejelentette, hogy csődbe ment a varroda. A piac megszűnt, a kínaival nem lehet versenyezni. A tömeg azt veszi, mert olcsóbb. Az üzemet felszámolták, végkielégítésre sem futotta. Lacika azonnal munkát keresett, de sehol sem kellett. Hitelei a fejére dőltek,hajléktalan lett. Évek óta nem tud kikeveredni az ördögi körből, pedig eleinte még próbálkozott. Mára beletörődött, még örülni is tud apró dolgoknak. Mint például ennek a cipőnek. Fel is veszi gyorsan,kissé szorít, de továbbindul. Az első pocsolyában beázik, tocsog benne a víz, kellemetlen érzés. Leveszi, mérgében a bokrok közé hajítja.
A cipő fennakad egy vastagabb ágon, rajta jól látszik a felirat: Made in China.
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2124
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:294
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:271
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…

2010. évtől kezdődően folyamatosan érkeztek panaszok Hivatalomhoz a lakcímbejelentéssel összefüggésben. Többen kifogásolták, hogy a szállásadójuk ellenállása miatt nem tudnak bejelentkezni bérleményükbe, sok panaszos nem is rendelkezett lakóhellyel, csak tartózkodási hellyel,...
Be the first to comment! 2012 máj. 18 Hits:55
Read moreA bajai Cédrus Református Egyesített Szo…
A Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Kovács Attila hat hónapig élt hajléktalank&e…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3328
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…