Megmenekült néhány száz, legfeljebb ezer ember a hajléktalanság kilátástalanságától. Nem veszíti el feje fölül a tetőt. Most, télidőben, nem. Majd a tavasszal. Vagy a nyáron. Akkor már barátságosan süt a nap. Talán addigra valami megoldás is akad, hogy mégsem kell elhagyni az otthonát. Talán egy újabb átmeneti intézkedés?
Félreértés ne essék! Fontos, sürgető, elengedhetetlen lépés volt a tegnapi kormányzati döntés. Mert az árverezési moratórium életeket menthet meg. A szó szoros és átvitt értelmében egyaránt. Nem kerül a fagyos utcára, aki odakerülne, s esélyt kap arra, hogy a következő hetekben esetleg fordítson a sorsán.
Válságos, kemény időket élünk. De hitelt virágzó gazdasági helyzetben sem adnak garanciák nélkül. A kölcsönt pedig törleszteni kell. Súlyos árat fizet, nemegyszer a jövőt veszítheti el az, aki ennek nem tud eleget tenni. Ám ha nem pusztán rajta múlik?
Tagadhatatlan a támogató szándék, és se szeri, se száma a segítő intézkedéseknek. Már-már hihetetlennek tűnik, hogy ezzel a lépések mégsem adnak biztos, egyértelmű támaszt a bajbajutottaknak. Hogy is adhatnának, ha bár gyorsak, esetenként átgondolatlanok, kidolgozatlanok s így nem igazán érnek célt.
Ott van például az önkormányzati elővásárlási jog, amely sokat jelenthetne, ha az önkormányzatoknak lenne pénzük, és nem vonakodnának az ingatlantulajdonosi és -fenntartási terhektől. Talán a régóta szorgalmazott, de meg nem született teljes körű adóslista vagy a magáncsőd bevezetése is sokak, nemcsak az adósok, hanem a hitelezők gondján is enyhített volna.
Indokolt, hogy a jogalkotó keresi azokat az eszközöket, amelyekkel az adósok jogbiztonságát növelni lehet. De kapkodás nélkül. Tartós és hatékony megoldások nyilván csak az érdekeltekkel együttműködve, az adós és a hitelező oldalán felmerülő folyamatok elemzésével születhetnek.
Szerző: Kende Katalin
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2124
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:294
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:271
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…

2010. évtől kezdődően folyamatosan érkeztek panaszok Hivatalomhoz a lakcímbejelentéssel összefüggésben. Többen kifogásolták, hogy a szállásadójuk ellenállása miatt nem tudnak bejelentkezni bérleményükbe, sok panaszos nem is rendelkezett lakóhellyel, csak tartózkodási hellyel,...
Be the first to comment! 2012 máj. 18 Hits:55
Read moreA bajai Cédrus Református Egyesített Szo…
A Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Kovács Attila hat hónapig élt hajléktalank&e…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3328
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…