Vélemény

Kipróbáltuk, milyen lehet egy nap hajléktalanként a februári Budapesten. Az egész napos kéregetés, gyűjtögetés és a hittérítők csapatai már kikészítettek minket az első részben, és csak most jön az éjszaka. Kérjük önöket, ne legyenek hajléktalanok.

Este 6 óra, Nyugati – András

Kora este a Nyugatinál már olyan a hangulat, mintha Frank Miller innen merített volna ihletet a legmocskosabb képregényeihez. Kurvák bolyonganak, a Jobbik szimpatizánsai Vona Gábor körül hemzsegnek, a cigányok hajrá, cigányokoznak, a Moszkván megismert koreai hittérítő vagy annak hasonmása ismeretlen nyelven gajdol, a hajléktalanok meg egykedvűen várják, hogy kezdődjék végre az ételosztás.

Nem vagyunk túl éhesek, délután két rétest is kaptunk az egyik boltban, de az éjszaka a nyakunkon, és még mindig nem tudjuk, hová menjünk. Inkább mi is beállunk a sorba. A némaságot könnyen váltja fel az élénk beszélgetés, amikor éjszakázási lehetőségekről érdeklődünk.

„Akkor leszel Rambo, ha kinn töltöd a telet! Az a kemény. Rambo leszel” – mondja az éjszakára láthatóan már bemelegedett hajléktalan, akinek arca valóban arról árulkodik, hogy kompromisszummentesen él, viszont Stallonéra egyáltalán nem hasonlít. A többiek leintik. „Be kell menni szállóra. Meg lehet halni kinn.”

 

 

Csak egy szakállas, zacskókkal felszerelt öreg dörmög. „Éjszaka menni kell, nappal meg aludni. Ezt kell csinálni télen, és akkor nem fagysz meg. Egész éjszaka megyek, mit lehet csinálni, megyek és üvegezek. Nappal meg behúzódom valahová.”

A valahová érdekel, de csak annyit szedek ki belőle, hogy a házak közt, a hatodik emeleten vannak átkötő folyosók, ott meg lehet húzódni. Címet nem árul el, nekem viszont eszembe jut a tavalyi bankrabló, aki a Flóriánnál egy hosszú panelházba menekült, és hiába fagyoskodtunk kint a rendőrökkel egész este, nem került elő. Talán ez a megoldás.

Este 8 óra, Jászai Mari tér – Anarki

Attila egyáltalán nem néz ki hajléktalannak: rendes ruha, rendes cipő, hosszúra eresztett haj, amelybe őszes szálak vegyülnek, és jókora bajusz. Két szatyor, egy nagyobb piros meg egy kisebb kék, abban minden ingó és ingatlan vagyona, beleértve egy mínusz harminc fokig működőképes hálózsákot és egy zacskó nápolyit.

Megkérjük, segítsen hasznosan elkölteni az eddig begyűjtött 375 forintot, de végül nem nagyon szól bele a vásárlásba, azon kívül, hogy megjegyzi: a bolt választékával és áraival kifejezetten rosszul járunk, de hát ez tipikus hajléktalanhiba: rosszkor, rossz helyen, drágán vásárolunk. A pénzből egy félliteres ásványvízre, egy kempingsajtra és három szem lengyel tejkaramellára futja. Kenyerünk, almánk és egy joghurtunk van, az estét ebből kell kihúznunk.

Attila egy éve alszik az utcán, mint mondja, biztos, nyugodt hálóhelye van. Amikor felülünk a trolira, hogy meglátogassuk otthonát, valami egészen profin előkészített lakóhelyre gondolok, és arra, hogy talán mi is elférünk a kunyhóban, sátorban, dobozban, vagy nem is tudom, mit képzelek Attila köré. Ehhez képest egy panellakótelephez csatlakozó kültéri üzletközpontban kötünk ki, megállunk egy épület oldalánál, és Attila két ,a falhoz támasztott farostlemezre mutat: hát ez lenne az. A farostlemez a derékalj, a takaró a hálózsák, a luxus a szatyorban magával cipelt kispárna. Takarodó 8-9 körül, amikor már elcsendesedik a környék, ébresztő korán reggel, mielőtt megkezdődne a jövés-menés.

hajlesz 18

Hát akkor velünk most mi legyen? Attila a közeli metróaluljárót javasolja, ami mostanra egészen csendes, és eszméletlenül hideg. Kiválasztja nekünk az egyik szélcsendes sarkot, ami a lehető legtávolabb van a szemközti telefonfülkékbe már befészkelődött, dunnákba burkolt sorstársainktól. Nézzük a hideg padlót, és már a leülés gondolatától is vesegyulladást kapunk. András azt állítja, a cipőtalpán keresztül érzi, ahogy jön föl a hideg, és az alpesi lejtőkön megszokott mozdulatokkal melegít. Attila méreget minket, aztán belátja, hogy hálózsák, meleg takarók nélkül itt biztosan nem éljük túl. Elővesz egy füzetet, és addig lapoz benne, amíg meg nem talál egy titkos kódot, amivel be tudunk jutni egy közeli, tízemeletes panelházba. Tizennégy kulcs huszonkettő ötvenhat. Ismételgetjük, hogy el ne felejtsük. Most már biztos, hogy ez a kód menti meg az életünket.

Beütjük, működik, bejutunk. Hosszasan nézünk a távolodó Attila után.

Éjfél, pesti panelház – András

A tízemeletes ház oldalában állva már szó sincs kísérletről, nem teszteljük, hogy miken vitatkozhat két kezdő hajléktalan, hanem az összes érvünket bevetve, kétségbeesetten próbáljuk meggyőzni a másikat. Úgy tűnik, Anarki hitét a magántulajdonba és a személyes tér szentségébe a fagyhalál rémképe sem tudja megingatni. „Rendben – mondom –, nem ragaszkodom ahhoz, hogy fűtött lépcsőházban vészeljük át az éjszakát. De akkor hol? Félóránként átszállunk egy másik buszra? Vagy egész éjjel gyalogolunk?"

Még csak éjfél van, az elkövetkező nyolc óra olyan, mintha Mordor végtelen és sötét mélységei állnának előttünk. Már ha Mordorból elköltözött volna mindenki, és egy nyavalyás szörny sem zavarná meg a sötét és hideg unalmat. Már csak néhány ablakban látni fényt, elképzelem, ahogy emberek százai fekszenek takarókkal fedve, egymás alatt és felett, és oldalirányban is, minden egyes fiókban valaki. Még sosem tűnt ilyen vonzónak egy panelház.

Drámai hangot ütök meg. „Süt a hideg az aszfaltból, néhány óra alatt teljesen átfagyunk.” Szerencsére azzal már nem kell előhozakodnom, milyen lesz, amikor a reggel hideg fényei megcsillannak keményre fagyott tetemeinken. Anarki beleegyezik, hogy legalább az ételosztásból maradt kenyerünket a házban fogyasszuk el.

hajlesz04

A hetedik és nyolcadik emelet közt ücsörögve nyilvánvaló, hogy tényleg nem itt fogjuk eltölteni az éjszakát. Az automata világítás a legkisebb mozdulatunkra is bekapcsol, és hideg fénnyel fröcsköli tele a lépcsőfordulót. Suttogásunk visszhangzik a folyosón, néha megzörren a lift, és rágcsálás közben azt fogalmazom, mit mondok, ha majd valaki hirtelen megjelenik előttünk. De fél óra alatt legalább átmelegedünk, és érezhető, hogy idegeinket megnyugtatja a két szelet kenyér. Úgy hagyjuk el a házat, mintha plazmatévéket cipelnénk a hónunk alatt.

Ahogy ürül ki a város, úgy beszélünk egyre többet. A Váci úton azt taglaljuk, hogy a Citibank jobb-e, vagy a K&H. A Liszt Ferenc téren átvágva a Cambridge audio erősítőit hasonlítjuk össze. A Körúton vitatkozunk a Starbucks kávéjáról, és hogy miért olyan drágák a japán elitmárka, a Bathing Ape amúgy átlagosan kinéző cuccai. Egyre több téma kerül elő, aminek halvány köze sincs a hajléktalansághoz.

Reméljük, hogy a hajléktalanbiznisz epicentrumában, a Nyugati aluljáróban majd kapunk valamilyen ötletet. Az aluljáró fél egykor megdöbbentően néptelen, mintha délután nem itt tombolt volna a nyomor. Egy órát bolyongunk az üresen kongó járatokban, aztán ránézek az órámra, és kiderül, hogy hat perc telt el.

hajlesz12

Érezhető, ahogy hűl a levegő, és mintha mi is levegőmolekulák lennénk, egyre kevésbé akarunk már mozogni. Egy buszmegállóban állunk, és a leghosszabb járatot keressük a táblán. Már nem is gondolunk arra, hogy eredeti szabályaink közt szerepelt: semmilyen törvénybe ütközőt nem teszünk, például nem bliccelünk. Távoli viszonylatokra utazunk.

Az első járaton nem fűtenek, de a zárt tér a biztonság illúzióját kelti. Az agyam a sokórás tétlenség és a pszichés megpróbáltatások hatására úgy dönt, hogy lekapcsol. Elalszom. Csak arra emlékszem, hogy Anarki megrázza a vállam. Végállomás, és valami ismeretlen helyen állok, földszintes házak közt, derékig neonszínű ködben. Aztán újra egy buszon zötyögök, leszállok, kábán állok a megállóban, majd újra feltárul előttem valami jármű poshadt melege. A buszok után metrók következnek, ha néha kinyitom a szemem, a hajnali munkába igyekvők fakó arcát és rossz ruháit látom egy pillanatra.

Buszozás, átszállás, menekülés az ellenőrök elől – fogalmam sincs, hogyan kerülünk újra a Nyugatihoz. Úgy állok a falnál, mint egy értelmetlen és lehangoló részegség után, pedig fél liter ásványvizen kívül nem ittunk semmit. „Hat óra” – mondja fakó hangon Anarki, én pedig megjegyzem, hogy most már menjünk haza, nyolcig úgysem történne semmi. Csak itt állnánk, annak meg nincs értelme.

Nincs értelme. Hazamegyünk. Egyikünk sem gondol arra, mi lenne, ha még egy ilyen nap venné kezdetét. És aztán még sok-sok ilyen.

You have no rights to post comments

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2017)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2017 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com