Csütörtök, 2010.01.13. reggel kilenc óra, egy nagyon üdítő kellemes motorozás után beérek a munkahelyemre. Szokásos reggeli kávém fogyasztása közben az internetet böngészem, mint általában. Megakad a szemem egy híren, ami így szól „A ferencvárosi Varga család azután kényszerült utcára, hogy a „Dzsumbuj” általuk lakott épülettömbjét elbontották. 2009. augusztus végén kislányuk súlyos egészségügyi állapota miatt illegálisan beköltöztek egy ferencvárosi önkormányzati bérlakásba”.
Hát ide el kell mennem, mert egyetértek a demonstrációval, és ideiglenesen tudok segíteni család lakhatási problémájában, ha már az önkormányzat csak a család szétválasztásában látott lehetőséget. Gyorsan felhörpintem a kávém, start gomb, hangos morajlás a motorból (Ő is menni akart), és irány a IX. kerület Koppány utca.
Odaérkezésemkor még csak az aktivisták voltak. Csatlakoztam az élő lánchoz és gondolkoztam, hogy lehet, hogy magamon kellene tartanom a sisakot, meg a gerincvédőt, ki tudja mi lesz alaponJ Végül a bicskámmal együtt leadtam megőrzésre. Egy óra leforgása alatt a két rendőrből 15-20 lett, akik felszólítottak a törvény nevében, de ennek nem tettünk eleget. Ekkor körbe álltak minket nehogy megszökjünk, de aki el akart menni, még mindig megtehette. Közben megérkeztek az Önkormányzat képviselői, akik megpróbáltak mindenkit meggyőzni, hogy csak ez az egy megoldás van.
A REBISZES kollegák is befutottak, majd elkezdték az előállítást velem, nem álltam ellen. Megmotoztak, kipakoltattak mindent a motorháztetőre és közölték, hogy csak előre bilincselnek meg, mert nem tekintenek bűnözőnek… Egyébként roppant rendesek voltak a rendőrök, megkülönböztetett figyelemben részesültünk végig. Engem nem is próbáltak meggyőzni arról, hogy kinek van igaza. Volt olyan aktivista, akinek heves szakmai vitát kellet folytatnia az előállítás során a „járőr úrral”.
Délelőtt 11 óra, IX. kerület Haller utca, fogda. Minden személyes tárgy elkobzása, cipőfűző ki, nadrágszíj ki, telefonból sím-kártya ki, cigi nincs. Cella ajtó nyílik és lásd nem üres, odabent egy rabszerkóban ücsörgő elítélt állt vigyázban. Gyors bemutatkozás, te miért vagy itt, stb. Valószínűleg sok volt a holmim, és nem akarták mind leltározni, ezért egy csomó személyes iratomat visszaadták, köztük két Belga csokit is. A csokit egyből felajánlottam „Laci elítéltnek” (nem testi épségem érdekében J), mert ő biztos nem evett ilyet mostanában. Laci egyébként nagyon rendes elítéltnek tűnt, nála lehetett cigaretta, és szinte az összest elszívtuk vele együtt, pedig ez a szombathelyi börtönben is nagy kincs. Végül ötre nőtt ez előállítottak száma a cellában Lacival együtt. Kellemesen elcseverésztünk, de nagyon lassan telt az idő. Hallgattunk és meséltünk történeteket a rabéletről, külföldön stoppolásról, stb. K….a lassan telt az idő.
Délután háromkor Laci kapott kaját, mert ő már reggel óta itt van. A menü egy májkrém volt dobozából kinyomva, műanyag villával és műanyag tányérban, kenyér nélkül. Hangos röhögés közepette skandáltuk a „Munkát, kenyeret” rigmust. Mi már löncsöt kaptunk kenyérrel.
16 óra körül elkezdték a kihallgatásomat ”Jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség” szabálysértés miatt. A szabálysértést nem ismertem el, visszakísértek a fogdába majd 17.15-kor kiengedtek. A Koppány utcai lakást este kilencre befalazták, és felszólították a többi oda nem tartozó családot, hogy költözzenek el. Majd beültettek biztonsági őröket a többi üres lakásba.
Ez nem hollywood, nincs happy end.
A tény az, hogy ez a család illegálisan elfoglalt egy lakatlan, lepukkant lakást 8 hónappal ezelőtt, és egyből kérvényezték, hogy had fizethessenek érte. Hasonló státuszú lakásfoglalók ugyanitt kaptak lakást, ők nem. Nem vonatkozik mindenkire ugyanaz az eljárás? Jobb az önkormányzatnak, hogy üresen áll, és senki nem fizet érte? Olcsóbb befalaztatni és a többi lakás őrzésére biztonsági őröket fizetni? Ha már anyagiakról beszélünk, akkor számolnunk kell azzal is, hogy a szétválasztott család a hajléktalan ellátó rendszeren belüli, a gyermek intézeti nevelése kb. havi 200000 forintba kerül az államnak, azaz nekünk adófizetőknek. Nem felszámoljuk a hajléktalanságot, hanem gyártjuk őket.
Végül pedig, még egy szót sem ejtettünk, hogy a szétválasztott család életében milyen visszafordíthatatlan folyamtok indulnak el az intézkedések következtében.
Hajrá Magyarország!!!!
slopper
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2124
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:294
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:271
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…

2010. évtől kezdődően folyamatosan érkeztek panaszok Hivatalomhoz a lakcímbejelentéssel összefüggésben. Többen kifogásolták, hogy a szállásadójuk ellenállása miatt nem tudnak bejelentkezni bérleményükbe, sok panaszos nem is rendelkezett lakóhellyel, csak tartózkodási hellyel,...
Be the first to comment! 2012 máj. 18 Hits:55
Read moreA bajai Cédrus Református Egyesített Szo…
A Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Kovács Attila hat hónapig élt hajléktalank&e…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3328
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…