Öröm, hogy vannak még, akik küzdenek ha kell! Az emberi méltóságért és az alkotmányos alapjogokért. És bánat, ha a társadalmi többségben nem ébred fel a szolidaritási érzése, ha utcára tesznek egy családot.
Csütörtökön reggel a Koppány utcában alig több mint egy tucat aktivista állt oda egy lakás elé. Egy önkényesen elfoglalt önkormányzati lakás elé. Amibe egy otthontalan család költözött. Egy család, akik szerettek volna emberi körülmények között élni. Jóhiszeműen megkeresték még az önkormányzatot is, hogy szeretnének fizetni. Mi lett a válasz? "Mars az utcára!" és fenyegetés, hogy elveszik a gyereket. Az eset felháborító, mert vannak szociális ellátó szervezetek, amelyek tudnak segíteni ilyen helyzetekben. A helyszínre például eljött az egyik alapítvány képviselője, aki felajánlott a családnak ideiglenes szálláshelyet. A helyzet pikantériája az volt, hogy ő is a tiltakozók közé ült, amikor az önkormányzati tisztségviselő arroganciájával, pökhendiségével szembesült.
Igen, tegnap a törvénysértő magatartást választottuk. Egyénenként, mégcsak nem is összebeszélve. Mert felháborító az, hogy ma Magyarországon ilyen esetek megtörténhetnek. Az, hogy lakások állnak üresen, miközben ezrek vesznek igénybe hajléktalan ellátást. Hogy jön ahhoz egy ilyen önkormányzat, hogy számunkra, ránk adófizetőkre egy olyan kiadást kényszerítsen, amelyik egy év alatt egy ilyen aliglakás értékét teszi ki. Tudja a pökhendi ügyintéző, hogy egy állami gondozotti férőhely havonta jóval százezer forint fölött van? Tudja ez az ügyintéző, hogy egy hajléktalanszállós férőhely legalább ötvenezer forintba kerül? Miért? Mert ezeken a helyeken teljesen reményvesztett emberek vannak. Vajon meddig kell az ilyen ügyintézők által leamortizált embereket, családokat a szociális munkásoknak hosszú hónapok munkájával ismét hittel feltölteni? Ha sikerül egyáltalán.
A rendőrök eltávolítottak minket. Erőszakkal. Ha gárdista egyenruhában lettünk volna egy sarokkal lejjebb, akkor most az egész sajtó erről szólna. Így is volt hírverés, de éppen a baloldali, a liberális sajtó volt az, amelyik szégyenszemre a legjobban kimaradt ebből a dologból. Amikor Vona Gábort beviszik megkávéztatni a fogdába, akkor amerikai elnököknek kijáró sajtófigyelem van. Amikor valakik szegényekért küzdenek, akkor minden fontosabb tud lenni ennél. Tisztelet a kivételnek.
Az sem számított, hogy majd öt órát ültünk úgy, hogy még csak meg sem kezdték a kihallgatásunkat. Telefontól, cipőfűzőtől megfosztva, betaszítva egy szűk lyukba ötösével.
Szerencsére és természetesen nem éreztük rosszul magunkat. Ezt az örömet senkinek nem kívántuk megadni. Tudtunk, hogy ennek az ügynek mi vagyunk a győztesei morális értelemben, mondjon bárki bármit. Nem érdekel engem olyan törvény, amelynek értelmében utcára kerülnek emberek, gyerekek. Nem tisztelem azt a rendőrséget, amely egy ilyen esetben aránytalanul nagy erőszakot alkalmazva lép fel azokkal szemben, akik humanizmusból, szolidaritásból ott mertek maradni a három felszólítás után is. Büntessenek meg, csukjanak börtönbe, akkor is vállalni fogom. Mert ha betűk állnak szemben az emberekkel, akkor nem lehet győztes egy papír, akárhány pecsétet is tesznek rá az illetékesek.
Szinte minden tiltakozó kerékpárral érkezett, így kiengedésünk után visszatértünk a helyszínre. A lakás ajtaját, ablakait kiverték és este kilenckor bőszen falazták be azokat a biztonsági őrrel védett emberek. Az üres és hasonló sorsú lakásokban egész éjjel egy-egy fegyveres biztonsági őr üldögélt a lakók elmondása szerint.
A szegények elleni háború elkezdődött, mindenki döntse el, melyik oldalra áll!
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2124
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:294
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:271
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…

2010. évtől kezdődően folyamatosan érkeztek panaszok Hivatalomhoz a lakcímbejelentéssel összefüggésben. Többen kifogásolták, hogy a szállásadójuk ellenállása miatt nem tudnak bejelentkezni bérleményükbe, sok panaszos nem is rendelkezett lakóhellyel, csak tartózkodási hellyel,...
Be the first to comment! 2012 máj. 18 Hits:55
Read moreA bajai Cédrus Református Egyesített Szo…
A Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Kovács Attila hat hónapig élt hajléktalank&e…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3328
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…