Vélemény

„Óvodás lányaim, amikor áthaladunk a lakótelepi placcon, naponta (s idejekorán) szembesülnek a magyar valósággal, melynek „természetes” velejárója az ott összeverődő hajléktalanok látványa. Nagyobbik lányom (szeptembertől már iskolás) egy alkalommal megjegyezte, amikor két „lakatlan” egy leeresztett (kidobott) bőrfocival fejelgetett, a többiek nézték őket, és kannás bort ittak, hogy: „Apa, hajléktalan-buli van!” (Nem szóltam rá, hogy ne legyen szociálisan érzéketlen, épp elég, hogy önkormányzati képviselőnk az – velünk szemben; néha igazán elbeszélgethetne a hajléktalanokkal.)

S van folytatása is e tapasztalásnak: a kisebbik leányzó, az autó gyermekülésébe övezve, egy helyközi buszmegálló mellett araszolva, felkiáltott: „Ott egy hajléktalanház!” Nyilvánvalóan az analógia működött e képzettársításban, nem számolva a megnevezés paradoxonával, merő szillogizmus volt ez, már ha premisszának lehet egyáltalán tekinteni az előfeltevésből ténnyé formálódó látványt. Egyszerű párhuzamot vont a hajléktalanok kinézete és a buszmegálló állapota között, utóbbiról azt gondolva, pusztán a kinézet alapján, hogy ez éppen egy hajléktalanoknak való hely. Ez viszont éppen, hogy nem a hajléktalanokat minősíti.”

Hozzászólások  

 
0 #1 VÁ: Panelfolklórhoffmannkriszta 2010-08-17 19:11
Hajléktalanház :-(
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2124

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:294

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:271

Read more

Belföld

Az alapvető jogok biztosának J…

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-267/2012. számú ügyben

2010. évtől kezdődően folyamatosan érkeztek panaszok Hivatalomhoz a lakcímbejelentéssel összefüggésben. Többen kifogásolták, hogy a szállásadójuk ellenállása miatt nem tudnak bejelentkezni bérleményükbe, sok panaszos nem is rendelkezett lakóhellyel, csak tartózkodási hellyel,...

Be the first to comment! 2012 máj. 18 Hits:55

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3328

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com