Ember a szemétben

Vélemény

2010. augusztus 24. kedd, 20:53

Írta: http://www.mixonline.hu/

0 Hozzászólások

Aki valaha hajózott, vagy olvasott a hajózásról, az biztos hallotta azt a kiáltást: Ember a vízben. Ez a kiáltás több mint az SOS jelzés. Ha valóban ember esik a vízbe, még egy több ezer embert szállító luxus óceánjáró is lehetőségei szerint a legrövidebb időn belül megáll. Mentőcsónakokat bocsátanak a vízre, mert mindennél fontosabb az emberi élet. Matrózok tucatjai ugranak a vízbe, hogy kimentsék.
Van valami fenséges ebben a mondatban. Magában hordozza a titkot, hogy az ember szeretete mindenek fölött fontos. Mielőtt elfelejtem, teljesen mindegy, a vízbe ugró mentőknek, hogy egy kazánfűtő vagy egy milliárdos vendég esett a vízbe. Mert az élet nem mérhető pénzben, rangban. Mert élete mindenkinek csak egy van.
És én most szinte kétségbeesve kiáltom, és csak remélni tudom, hogy meg is hallják: "Ember a szemétben!" A napokban a Blaha Lujza téren eddig még tisztázatlan körülmények között egy ember került a kukába. Amolyan négykerekű konténer formájú szeméttartályba. Elgondolkodhatunk azon, hogy miként került oda. Valahogy szörnyű, elkeserítő, sikító tartalma van annak, hogy egy ember idáig juthat. Feltételezhetjük, hogy ivott vagy drogozott, de még azt is, hogy esetleg valamilyen kidobott, szemétbe került, ehető dolog után kutakodott. Megtörténhetett, hogy megcsúszott, beleesett és megütötte a fejét, azért nem tudott kimászni. Sok minden lehetett, bármit el tudunk képzelni, csak azt nem, hogy ember legyen a szemétben.
Mert a társadalom olykor úgy tekint a hajléktalanokra, mint a magából kivetett hulladékra. A hajléktalan mindenki számára csak gond. Elfordítjuk a fejünket, zavarban vagyunk, mert nekünk van otthonunk. Mert nekünk még van otthonunk. Elképzelni se tudjuk, szerencsére nem is akarjuk, hogy milyen könnyen kerülhetünk mi is bajba. Egy szerencsétlen válás, egy tartós munkanélküliség, súlyos betegség, külön-külön is elég ahhoz, hogy az utcára kerüljön valaki. És ha odakerült, akkor már olyan, mintha örvényben lenne, húzza lefelé a tehetetlenség.
Először elveszti a családját. Aztán elveszti a lakását. Ha nincs lakása, egyre ápolatlanabb lesz, nincsenek ruhái, tiszta fehérneműje, cipője. És innen már csak egy lépés a kukázás. A Blaha Lujza téren szerencsére nem történt visszafordíthatatlan tragédia. A szemétgyűjtő autó dolgozói megszokott mozdulattal ürítették ki a kukát az autó tartályába, ahol megkezdődött a préselés, darálás. Valami csoda folytán észrevették az embert, vagy talán csak azt, hogy élőlény került a szemétbe. Talán egy kutyára vagy macskára is gondolhattak. De a szemetesek tisztességesebbek voltak, mint az egész társadalom. Megállították a folyamatot. Nem engedték, hogy egy ember csak úgy jeltelenül a szemétben lelje a halálát. Csak felsőfokon tudok róluk beszélni.
Azóta a híradásokból tudom, hogy súlyos sérülésekkel került kórházba a szemétbe esett ember. Bízzunk benne, hogy felépül! Én bízom benne. Remélem, önök is.
De vajon ő miben bízik? Vajon ott a kórházi ágyon, ahol fehér ágyneműk között újra embernek érezheti magát, hogyan szenved attól a gondolattól, hogy újra az utcán találja magát, és újra a kukákból fog táplálkozni. Vajon meddig nézheti a jól szituált adófizető társadalom, hogy emberek ezrei állati sorban tengődnek kapualjakban, aluljárókban, parkokban, erdőkben, barlangokban. Meddig tűrheti a társadalom, hogy emberek ezrei rosszabbul élnek, mint az állatok. Hol van a reformer egy átfogó programmal, és hol van erre a pénz? Addig csak sikítva kiáltani tudjuk, polgártársak figyelem: "Ember a szemétben!".