„Falra hányt borsó”- avagy túlélni a szociális munkás létet

Vélemény

2010. november 28. vasárnap, 06:57

Írta: Buzás Endre

6 Hozzászólások

(Részlet egy névtelen szociális munkás naplójából…)

Defektes a rendszer. Most 2010-ben szociális munkásnak lenni a hajléktalan-ellátásban. Még csak most kezdődött el a krízis időszak, de lelkileg sokan vagyunk úgy, mintha már a krízis végén lennénk. Fáradtan, megtörten, erőnk, energiánk fogyóban. S minden ügyelet, team, kritika után kicsit megerőszakoltan.

De miért is nehéz a helyzetünk? Több sebből vérzik a történet.

Sokszor olyan szabályok alapján kell dolgoznunk – felsőbb utasításra –, ami mondhatni ambivalens egy kicsit. Egy részről működjön az ellátás, másrészt ezzel egy időben vegyük észre, segítsük a klienst. Nem is lenne baj mindezzel, ha normálisan ki lenne találva ennek a gyakorlatban kivitelezhető menete.

Továbbá, sokszor olyan utasítások hangzanak el, amelyekkel nem tudunk azonosulni. Mert sok minden logikátlan, kivitelezhetetlen. Látszik, hogy a dolgok nincsenek lefuttatva a gyakorlatban, és így kerülnek bevezetésre.

De ezeket nem lehet megkérdőjelezni. Ha évtizedeken keresztül az ellátás és a nagy politikusok nem tették meg, mi kicsiny dolgozók miért tehetnénk?

Marad az, hogy létezik a felülről jövő tervek szükséges kivitelezése. Ezeket többnyire olyan kisvezetőktől kapjuk meg, akik többségének szakmaisága eléggé megkérdőjelezhető. Meglátásom szerint pozíciójukat legtöbb esetben annak köszönhetik, hogy vagy jókor voltak jó helyen, vagy esetleg tudnak konpromitáló dolgokat felettesükről, vagy csupán csak szimpátia az alapja a kettőjük közötti jó együttműködésüknek.

De ehhez sincsen sok közünk. Marad a hatás, hogy milyen nehéz olyan utasításokat követni, amelyeknek érezzük megmosolyogtatni való mivoltát. Ezzel sem lenne baj, csak mellette hangsúlyozva van a team tagjainak szellemi egyenlőségéről szóló himnusza.

Vegyük akkor a dolgozót. Az ügyeleteire úgy megy be, hogy főállása mellett nagyon sok helyen dolgozik. Pedig mindenki érzi a szíve mélyén, hogy az igazán jó dolgok mindig akkor születtek, ha csak egy dologra fókuszál az ember. Máskülönben figyelme eloszlik, idegrendszere több oldalról támadásoknak van kitéve, ereje fogytán, empátiája eltűnőben.

De a szükség nagyúr. Otthon hiába jó családapák, s családanyák, figyelmes szeretők, ha a kedvesség, a báj, az emberi odafordulás elvész a megterhelő munkák mellett. Marad a mosolytalan robotoló dolgozó, aki jobb esetben sokszor próbálkozik megoldásokkal, segítségnyújtással, rosszabb esetben csak ledolgozza az ügyeletét nagyobb károkozás nélkül.

De miért teszi akkor mindezt nap, mint nap az ember? Mert vagyunk páran, akiket az ügyfelek szeretete tart még a pályán. Mert azt gondoljuk, hogyha sikerült pár kliensünket elindítani a jó irányba, akkor már megérte.

De az is lehet, hogy tévedek. Csak reménytelenünk verdesünk szárnyszegetten egy megvalósíthatatlan rendszerben, és falra hányt borsó minden szavunk.



Nevesincs

Tisztelt Endre,

azt hiszem, hogy ez a fóruma annak, ha meg szeretném jelentetni egy írásomat a diszpécserportálon. Sajnálom, de a nevemet félek megadni, mert ebben a szakmában hamar jönnek a haragosok. Ha Önnek is tetszik az írásom, kérem tegye fel a hállóra.
Tisztelettel:
Nevesincs