Európai elköteleződés az utcai hajléktalanság felszámolása mellett – és Magyarország mit választ?
Az Európai Parlament még 2008-ban elfogadott egy írásbeli nyilatkozatot[1], melynek aláírói az utcai hajléktalanság felszámolása mellett teszik le voksukat. Megállapítják többek között, hogy „a megfelelő lakáshoz való hozzáférés alapvető emberi jog, és szálláshely rendelkezésre állása gyakran az első lépés a megfelelő és fenntartható lakásmegoldás felé olyan emberek számára, akik különösen nagy szegénységben és társadalmi elszigeteltségben élnek” valamint hogy „minden télen EU-szerte emberek válnak a fagyhalál áldozataivá a szükségszálláshelyek és a hajléktalanok szükségleteit ellátó gondozó szolgálatok hiánya miatt”. A nyilatkozatban az Európai Parlament felszólítja az Európai Tanácsot, hogy vállaljon kötelezettséget az utcai hajléktalanság 2015-ig való felszámolására, de a tagállamok (így Magyarország számára) is van ajánlásuk: a tagállamoktól a hajléktalanság felszámolásával kapcsolatos stratégiát, valamint „téli vészhelyzeti terv” kidolgozását várják.
Toplak Zoltán felvétele
Az Európai Parlament 2004-2009 közötti 24 magyar képviselője közül 16-an[2] (8-an a Fidesz, 6-an az MSZP, 1-1 fő pedig az SZDSZ és a MDF képviselői közül) aláírták a nyilatkozatot, vagyis elkötelezték magukat az utcai hajléktalanság felszámolása mellett. A nyilatkozat mellett a kardoskodott számos nemzetközi civil szervezet is, így pl. a FEANTSA (Európai Hajléktalan-ellátó Szervezetek Szövetsége), az Európai Szegénységellenes Platform, a Karitász Európa, a Nemzetközi 4. Világ Mozgalom (ATD Fourth World), a SOLIDAR, az Európai Vöröskereszt, az Európai Egyházak Konferenciája, az Európai Ifjúsági Fórum, stb.[3] Az Európai Parlament európai hajléktalanügyi stratégiára felszólító 2010. decemberében elfogadott nyilatkozata[4] a korábbi nyilatkozat tartalmát erősítette meg, bővítette ki – ezt a kezdeményezést 13 magyar képviselő támogatta aláírásával.
Az olvasóban felmerül, hogy vajon az Európa Parlamentben és a magyar törvényhozásban, illetve Budapest és egyéb városok vezetésében ugyanazon pártok képviselői tevékenykednek-e: hogyan lehetséges, hogy amit a különböző pártok képviselői az Európai Parlamentben, európai de egyben a tagállamok szintjén is javasolnak, az hazai terepen egyáltalán nem, vagy ellentétes előjellel jelenik meg? A fővárosi költségvetési koncepció kapcsán felmerült, hogy annak következményeképp az állásfoglalással szemben nemhogy megszüntetnék, hanem növelnék a közterületi hajléktalan emberek számát, még többeket kitéve „a szükségszálláshelyek és a hajléktalanok szükségleteit ellátó gondozó szolgálatok hiánya miatti” fagyhalálnak. A fővárosban a Nyilatkozat elfogadásakor már évek óta működő Téli Operatív Intézkedési Terv (ami egybecseng az Európai Parlament által „téli vészhelyzeti tervével”) is veszélybe került, mivel a főváros 2011-ben nem kíván erre a cálra forrást biztosítani az Összefogás Közalapítvány éves támogatásának elcsoportosítával. A téli ellátásokat országos szinten eddig a Hajléktalanokért Közalapítvány biztosította, ám áprilisi 30-i megszünésük után nem látszik, hogy milyen szervezet és hogyan gondoskodna arról, hogy a hajléktalan emberek 2011/2012 telén se maradjanak ellátás nélkül. Vajon mit tud a soros magyar Uniós elnökség tenni az európai után a magyar elköteleződés terén?
[1] 111/2007, letölthető: http://www.europarl.europa.eu/sides/getDoc.do?pubRef=-//EP//TEXT+TA+P6-TA-2008-0163+0+DOC+XML+V0//HU
[2] Fidesz – Magyar Polgári Szövetség részéről: Becsey Zsolt László, Gál Kinga, Gyürk András, Járóka Lívia, Őry Csaba, Schöpflin György, Surján László, Szájer József; a Magyar Szocialista Párt részéről: Fazakas Szabolcs, Harangozó Gábor, Hegyi Gyula, Kósáné Kovács Magda, Lévai Katalin és Tabajdi Csaba; a Szabad Demokraták Szövetsége részéről Mohácsi Viktória; a Magyar Demokrata Fórum színeiben pedig Olajos Péter.
[3] A támogatók teljes listáját lásd a http://www.feantsa.org/files/freshstart/EU_Docs/Written_Declaration/Letter_MEPs.pdf.
[4] Lásd http://www.diszpecserportal.hu/component/content/1049.html?task=view
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2124
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:294
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:271
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…

2010. évtől kezdődően folyamatosan érkeztek panaszok Hivatalomhoz a lakcímbejelentéssel összefüggésben. Többen kifogásolták, hogy a szállásadójuk ellenállása miatt nem tudnak bejelentkezni bérleményükbe, sok panaszos nem is rendelkezett lakóhellyel, csak tartózkodási hellyel,...
Be the first to comment! 2012 máj. 18 Hits:55
Read moreA bajai Cédrus Református Egyesített Szo…
A Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Kovács Attila hat hónapig élt hajléktalank&e…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3328
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…