Megszüntethető-e a hajléktalanság?
Egy amerikai nagyváros ambíciózus hajléktalan stratégiájának bemutatása
Az Amerikai Egyesült Államokban is a ’80-as években vált a hajléktalanság a nagyvárosok tömeges problémájává. Mivel előtte, az állami lakásszektor privatizációja előtt volt olyan időszak, amikor ez nem általános probléma volt, el tudták képzelni, hogy létezhet olyan világ, ahol nincs hasonló tömeges hajléktalanság – vagyis a hajléktalanság megszüntethető! Minneapolisban ezért olyan hajléktalan stratégiát kívántak kidolgozni, melyben a tűzoltás és a probléma szinten tartása helyett a hajléktalanság megszüntetése a cél. A város polgármestere úgy érezte, hogy nem nézheti tétlenül a hajléktalan emberek problémáit, és elhatározta, hogy bekapcsolódik abba az egész országot átható mozgalomba, ami a hajléktalanság felszámolását tűzte ki célul. A Hennepin County Hajléktalanság Felszámolását Célzó Stratégiáját széles társadalmi összefogással, a közösség különböző szereplőinek bevonásával, széleskörű társadalmi konszenzus alapján alakították ki. A program egyik előkészítője és vezetője Cathy ten Broeke beutazta az Egyesült Államokat, és különböző jó gyakorlatokkal ismerkedett meg – ezek alapján készült el Minnesota állam, és azon belül minden régió, így a főváros és környezete Hajléktalan Stratégiája, mely 2006-2016 időszakra terjed ki.
A program abból indul ki, hogy a hajléktalanság hátrányosan hat a munkaerőpiacra (a hajléktalan emberek nem tudnak tartós, rendszeres munkát vállalni, a hajléktalan gyermekek és fiatalok képzettségi szintje annyira alacsony, hogy valószínűleg ők sem tudnak majd elhelyezkedni a munkaerőpiacon), tovább a rontja a lakóközösségek élhetőségét. Ezen túl a hajléktalanság költséges, és az abban élők számára súlyosan traumatizáló állapot. A hajléktalanság fő oka az, hogy a hajléktalan emberek olyan alacsony jövedelemmel bírnak, amely nem teszi lehetővé az önálló lakhatást. Lehet, hogy mellette más problémáik is vannak – mentálhigiénés vagy szenvedélybetegséggel kapcsolatos, sokan alacsony iskolázottságúak vagy munkanélküliek – ugyanakkor a lakásban élő többség között is számos hasonló probléma található, mely a különböző támogató rendszereknek köszönhetően mégsem vezet a hajléktalansághoz!
A stratégia az alábbi hat célt tűzi ki, melyekhez több mint 50 intézkedési terv kapcsolódik.
1. Megelőzés
o Lakás megtartása, lakhatás mellé rendelt mindenféle támogatás (a lakáshitelek bedőlése, gazdasági válság az USA-ban is érezteti hatását). A Családok Hajléktalanságának Megelőzését Támogató Program országos elismertséget szerzett, és már a program kezdetétől hatásosnak bizonyult. A támogatás megítélését nagyban segítette egy előzetes költséghatékonysági számítás: egy család esetében a megelőzés egyszeri 500 $-ba kerül, míg ha ugyanez a család bekerül a hajléktalan-ellátó rendszerbe, minimum 5000 $-t kell rájuk fordítani, míg újból önálló lakhatásba jutnak – a megelőzés tehát mindenki számára előnyös.
o Intézményekből távozók – a hajléktalan fiatalok 70%-a nevelőszülőnél vagy fiatalkorúak javító-nevelő intézeteiből szabadult. A program a korai beavatkozásra, oktatásra helyezi a hangsúlyt; ellenkező esetben nagyon reális annak a veszélye, hogy a fiatalok a felnőttek büntetésvégrehajtási intézményeiben kötnek ki, ami ismét csak egy költséges és gyakran zsákutcás „ellátás-forma”.
2. 24/7 éjjel-nappal, a hét minden napján elérhető utcai gondozó szolgálat. Korábban a rendőrség végezte az utcai gondozást, ami nagyon költséges volt. A jelen program elmozdulást jelent a büntető-korlátozó intézkedések felől a szociális ellátás irányába – azokban a városokban, ahol hasonló módon alakították át az utcai munkát (pl. Philadelphiában) és mellé lakhatási megoldásokat is rendeltek, óriási eredményeket értek el a közterületi hajléktalan emberek elhelyezése terén. Fontosnak tartják, hogy a közterületen élők számára ne csak pokrócot és meleg teát, hanem valós kiutakat tudjanak felajánlani. Egy éjszaka a börtönben vagy detoxikáló állomáson 200 $-ba kerül – egy 600 USD-vel támogatott önálló lakhatásban mindössze 20 $.
3. Lakhatás (a legfontosabb és legdrágább cél): 5000 új lakhatási lehetőség, célzottan alacsony jövedelmű háztartások számára – nem csak új lakások építése, hanem létező lakások bevonása, a főbérlők meggyőzése által, különböző lakások (pl. housing first) 10 lakáson belül). A lakhatás önmagában is terápiás hatással bír az egyén pszichés és testi jóllétére!
4. A különböző szolgáltatások összehangolása: ennek egyik jó gyakorlata a Project Homeless Connect – évi kétszer olyan komplex szolgáltató nap a helyi nemzetközi vásár területén: 125 szervezet 400 szolgáltatásának jelenlétével, 500 fizetett alkalmazott és további 1000 önkéntes bevonásával 1900 hajléktalan embert láttak el. Minden szolgáltatáshoz, információhoz (a fodrásztól és pedikűröstől kezdve a fogászaton és szemüveg kiállításon át az adósság-, vagy jogi tanácsadásig, sőt,. Akár az elvesztett iratok pótlásáig) egy helyen hozzá lehet férni. Félévente rendeznek hasonló eseményt.
5. Önsegítés elősegítése: az oktatási, munkavállalási, és anyagi jogosultságok rendezésén át – a segélyek gyakran nem érik el azokat, akik amúgy jogosultak lennének rájuk
6. Meglévő intézményrendszer hatásosságának és hatékonyságának javítása – ez sokszor még nem is kerül sok pénzbe. Pl. kerekasztal-megbeszélések, hálózatépítésen keresztül.
Mindezt a közösség bevonásával tervezik elérni, mind a tervek kidolgozása, mind a megvalósítás során – állami szereplőkön túl civil szervezetek, gazdasági társaságok, egyházi csoportok, érdekképviseleti egyesületek, hajléktalan emberek, a régió lakosai
„Úgy gondolom, hogy egy mozgalmat építünk, olyan emberek mozgalmát, akik nem csupán azt gondolják, hogy ez a helyes ösvény, hanem ésszerűnek is tartják a stratégiát. Bárki, aki szeretne, több ponton is bekapcsolódhat a mozgalomba: várjuk az önkénteseket, a szervezetek elfogadnak adományokat, elhívhatnak minket a gyülekezetükbe vagy a munkahelyükre, hogy a munkánkról beszéljünk. Bármely ponton csatlakozzanak is, a mozgalom részesei válnak. Hiszem, hogy együttes összefogással megszüntethető a hajléktalanság a lakóközösségünkben, a városunkban, az államunkban és az egész országban. A siker csak a közösség és a politika akaratán múlik.” (Cathy ten Broeke)
A megvalósításról lásd http://vimeo.com/9327530
A teljes program megismerhető a http://headinghomeminnesota.org/hennepin/
Készítette: Fehér Boróka (
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
)
Minnesota az USA 12. legnagyobb állama, 5.3 millió lakossal. Éghajlatát sokan Szibériához hasonlítják – télen nem ritka a -20 C körüli hőmérséklet, a nyár viszont meleg és párás. Az állam legnagyobb városa Minneapolis, a városban és az azt körülölelő Finnegan régióban több mint másfél millióan élnek – kicsit kevesebben, mint Budapesten.
Egy átlagos éjszaka Minnesota államban 9200 ember hajléktalan - idetartoznak azok a szívességi lakáshasználók is, akik éjszakáról éjszakára másnál húzzák meg magukat. A városban 350-500 ember alszik közterületen, hidak alatt, utcákon, vagy buszoznak egész éjszaka.
A 9200 ember fele gyermek vagy fiatal felnőtt, a férfiak 25%-uk háborús veterán – akár Irakból vagy Afganisztánból tért vissza. A hajléktalan nők között a mélyszegénység után a családon belüli erőszak a leggyakoribb közös tényező. A hajléktalan emberek 28%-a dolgozik, 12%-uk főállásban – de így sem tudják megfizetni a lakhatást. A minimálbér olyan alacsony, hogy heti több mint 80 órát kellene dolgozni ahhoz, h lakást tudjon bérelni és fenntartani Minneapolisban – de az USA-nak nincs olyan városa, ahol a minimálbérrel egy kereső lakást tudna fenntartani, a bérek nem követték a lakhatás költségeinek emelkedését!
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2124
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:294
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:271
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…

2010. évtől kezdődően folyamatosan érkeztek panaszok Hivatalomhoz a lakcímbejelentéssel összefüggésben. Többen kifogásolták, hogy a szállásadójuk ellenállása miatt nem tudnak bejelentkezni bérleményükbe, sok panaszos nem is rendelkezett lakóhellyel, csak tartózkodási hellyel,...
Be the first to comment! 2012 máj. 18 Hits:55
Read moreA bajai Cédrus Református Egyesített Szo…
A Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Kovács Attila hat hónapig élt hajléktalank&e…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3328
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…