Kitekintés

2011 áprilisában meglátogattam a Dorothy Day Apartments elnevezésű bérlakás-tömböt, amely közel 200 hajléktalan embernek biztosít támogatott lakhatást. Az épület Harlemben van, a Riverside Drive-on egy gyönyörű századfordulós épületben, amely a Riverside parkra és a Husdon folyóra néz. A belül kortárs művészeti alkotásokkal és amerikai polgár- és munkásjogi aktivisták portréival díszített épület a Broadway Housing Communities elnevezésű nonprofit szervezet tulajdona, amelynek küldetése, hogy jó minőségű lakhatáshoz juttasson hajléktalan egyéneket és családokat.

Az épületet Dorothy Dayről nevezték el, aki az 1930-as években induló észak-amerikai katolikus munkásmozgalom egyik alapítója volt. A Doroth Day Apartments bizonyos szempontból settlement házként is működik, tehát a lakhatás mellett közösségi szolgáltatásokat is nyújt és küldetése nemcsak a lakhatás biztosítása, hanem a közvetlen városi és társadalmi környezet, valamint az állampolgári szerveződés és érdekvédelem fejlesztése is. Az épületben összesen 70 lakás van 190 lakóval. Ezen kívül egy közösségi bölcsődének és óvodának is helyet ad, ahova főleg a környékbeli új (főként Latin-Amerikából és a Karib-szigetekről érkező) bevándorlók hozzák a gyerekeiket. Az épületben egy nagy közösségi terem és közösségi kiállítótér is működik, ahol helyi civil szervezetek tartják találkozóikat és helyi művészek állítják ki a munkáikat.

A Broadway Housing Communities modelljének lényege, hogy a lehető legmagasabb színvonalú és integrált körülmények között nyújtson támogatott lakhatást hajléktalan embereknek. Összesen hat épületben valósították meg eddig ezt a modellt: a lakásokba közvetlenül az utcáról és hajléktalanszállókról kerülnek be a lakók, akik között vannak értelmi fogyatékosok, mozgássérültek, diákok, fiatal párok, családok, különböző függőségi és mentális problémákkal rendelkezők és idősek is. A modell lényege az integráltság, vagyis az az elképzelés, hogy nem szükséges elkülöníteni a különböző nehézségekkel, problémákkal küzdő embereket (ahogy az amerikai szociális ellátásra jellemző – külön szálló időseknek, betegeknek, családoknak, függőségi problémákkal küzdőknek stb).


A modell másik jellegzetessége, hogy a lakók aktív szerepet vállalnak az épület működtetésében – 24 órában ők dolgoznak a recepción, és képzést kapnak az elsősegély, a konfliktuskezelés és a szociális gondoskodás területén is. Nagy hangsúlyt fektetnek a közösségépítésre is. Az épületben rendelkezésre állnak szociális munkások is, azonban nem kötelező semmilyen programban részt venni, a családok teljes autonómiában élnek. Minden lakó bérleti díjat fizet, amit a szervezet állami támogatásokkal egészít ki.


Ellen Baxter, a szervezet alapítójának elmondása szerint a Dorothy Day Apartments 2003-as megnyitása óta összesen két család hagyta el az épületet, a többi lakó azóta is változatlan, vagyis ezek a családok és egyének tartósan kikerültek a hajléktalanságból. Ellen szerint a biztos lakhatás megteremtése önmagában nem biztosítja, hogy a lakók ki tudjanak lépni a szegénységből. Viszont a biztos lakhatás egy olyan alapot teremt, amely a gyerekeknek lehetővé teszi, hogy továbbtanuljanak, és később megfelelő munkát szerezzenek. A szociális munkások nagy eredménynek tartják, hogy az épületben lakó összes egyetemista korú fiatal beiratkozott a város valamelyik egyetemére. Mindannyian a családjukban az elsők, akiknek felsőfokú végzettsége lesz.

A Broadway Housing Communities következő projektje a Sugar Hillen, Harlem északi részén egy újonnan épített támogatott lakhatás-tömb, mely több száz családnak ad majd otthont. Az épületet, amely a lakások mellet egy gyerekmúzeumnak és oktatási intézményeknek is helyet fog adni, egy világhírű építész tervezi. Az épület finanszírozásának legfőbb forrása az ún. Low-Income Housing Tax Credit, amelynek keretében a megfizethető (szociális) bérlakásokat fejlesztő cégek jelentősen csökkenthetik az adójukat, és amely ma az Egyesült Államokban a megfizethető lakások kialakításának legfőbb ösztönzője.

A Broadway Housing Communities célja, hogy a támogatott lakhatás közösségi munkán és magas színvonalú szolgáltatásokon alapuló modelljét sokkal nagyobb mértékben, jelentős állami támogatással az egész városban, majd az egész országban is elterjessze. Az általuk működtetett épületek és programok igazolják, hogy az emberhez méltó lakhatás biztosítása mind pénzügyileg, mint szociálisan sikeresen megvalósítható. Ezekben az épületekben a valaha hajléktalan lakók „átlagos” bérlőkké válnak, akik jó minőségű és biztos környezetben élhetnek és nőhetnek fel, ami pedig biztosítja, hogy megtörjék a szegénység ördögi körét és gyerekeik főiskolára, egyetemre járhassanak, biztos egzisztenciát teremthessenek és önálló, méltóságteljes életet élhessenek.

2011. április 28.                                                                                                  Udvarhelyi Tessza

http://avarosmindenkie.blog.hu/2011/04/30/a_dorothy_day_apartments_new_yorkban_beszamolo

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2124

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:294

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:271

Read more

Belföld

Az alapvető jogok biztosának J…

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-267/2012. számú ügyben

2010. évtől kezdődően folyamatosan érkeztek panaszok Hivatalomhoz a lakcímbejelentéssel összefüggésben. Többen kifogásolták, hogy a szállásadójuk ellenállása miatt nem tudnak bejelentkezni bérleményükbe, sok panaszos nem is rendelkezett lakóhellyel, csak tartózkodási hellyel,...

Be the first to comment! 2012 máj. 18 Hits:55

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3328

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com