Kitekintés

Portugáliában 2009. március 14-én indította útjára a Munkaügyi és Szociális Miniszter a „Hajléktalan Emberek Társadalmi Integrációjáért Nemzeti Stratégiát”, melyben 2015-i megvalósítással tűztek ki célokat. A Stratégia kidolgozását a Munkaügyi és Szociális Minisztérium egy háttérintézménye, a Társadalombiztosítási Intézet (ISS) koordinálta, az egyeztetésbe mindvégig bevonva különböző szintű állami (többek között a Védelmi és az Oktatási Minisztériumokat) és civil szereplőket. A portugál résztvevőkön túl nemzetközi tagok is részt vettek a Stratégia kidolgozásában (többek között a FEANTSA). Az előkészítési munkálatok részeként az ISS átfogó kérdőíves kutatást végzett, melyet megküldött a helyi önkormányzatoknak, szociális szolgáltatóknak és hajléktalan ellátó intézményeknek. A probléma pontosabb megértése érdekében 2005-ben országosan megszámolták azokat, akik közterületen éltek (a 10.6 milliós lakosú országban 3000 embert számoltak össze). A kutatás eredményeképp megállapították, hogy hiányoznak azok az eszközök, amellyel meg lehetne előzni azt, hogy lakásban élő emberek hajléktalanná váljanak, továbbá nem létezett olyan hathatós segítségnyújtás, amely a volt hajléktalan emberek önálló lakhatását segítette volna.

A Stratégia olyan konkrét célkitűzéseket tartalmaz, mint például az, hogy a hajléktalan emberek 80%-nak legyen esetmenedzsere, hogy senki ne kényszerüljön más lehetőség híján 24 óránál több időt eltölteni közterületen, valamint hogy bármilyen intézményből elbocsájtott ember esetében meg kell adni minden lehetséges segítséget annak érdekében, hogy legyen hol laknia.

Szintén a Stratégia részeként 50 fős Elsőként lakhatást jellegű kísérleti programot indítottak Lisszabonban, a portugál fővárosban, pszichiátriai beteg tartósan közterületen élő hajléktalan emberek számára. A szakmai program kidolgozása során az eredeti, Sam Tsemberis által kialakított gyakorlatot követték. A programba bekerülők a városban elszórva található, a magánpiacon bérelt önálló garzonlakásokba költözhetnek. (A Lisszaboni helyzet érdekessége, hogy a kisméretű olcsó bérlakások jellemzően a történelmi belvárosban, patinás épületekben – és egyben a turisták által legfrekventáltabb városrészekben vannak – lásd a képen.) A bekerülés feltétele mindössze annyi, hogy az illető vállalja azt, hogy havonta több (jellemzően 6 alkalommal) saját otthonában találkozik a szociális segítőjével, valamint jövedelmének maximum 30%-át a lakhatás költségeire fordítja. A célcsoportot pszichiátriai beteg hajléktalan emberek alkotják, és bár a gondozási folyamat a pszichiátriai állapot javítását is célozza, az ügyfeleket nem kötelezik, csupán bátorítják a terápián való részvételre. A szenvedélybetegség vagy az orvossal való kapcsolattartás elmulasztása azonban nem vonják maguk után a lakhatás megszűnését.

A programban 7 fős segítői csapat dolgozik, akik a hét minden napján, 24 órában riaszthatóak. Bár nagyon ritka, hogy egy lakó éjszaka kérjen segítséget (2009 óta ez évi két-három esetben fordult csupán elő), úgy érzik, hogy maga a telefonálási lehetőség biztonságot jelent az ügyfelek számára. A segítők előre egyeztetett időpontban felkeresik a lakót, és megkérdezik, hogyan boldogul. Szükség esetén házi segítségnyújtás jellegű szolgáltatást is vállalnak: segítenek a bevásárlással, takarítással, főzéssel, de a lakás bebútorozását, a szükséges használati eszközök beszerzését is együtt végzik.

A bekerüléskor előfordul, hogy a lakónak semmilyen jövedelme nincs – ilyen esetekben segítenek a szociális hivatallal való kapcsolattartásban, jellemzően rendszeres szociális támogatás vagy rokkantnyugdíj intézésben. A lakók többségének még így is olyan alacsony a jövedelme, hogy a program segítsége nélkül nem tudná a 250-300 euros havi lakásbérleti díjat kifizetni (bár a portugál klímának köszönhetően fűtésre szinte semmit nem kell költeni) – ám a lakhatási támogatással a jövedelmük 70%-ával szabadon gazdálkodhatnak.

Legtöbb esetben nem cél a foglalkoztatás elérése – hiszen az ügyfelek többsége nem tudná egy hagyományos munkahelyen megállni a helyét. Ugyanakkor mindenkinek (aki ezt igényli) segítséget nyújtanak értelmes napközbeni elfoglaltság találásában, legyen az önkéntes munka, valamilyen integrált nappali ellátás vagy csoportos programok szervezése.

A program egyik résztvevőjéről, Manuelről, rövid videó is készült, ami (ha magyarul nem is) angolul elérhető az alábbi linken: http://ec.europa.eu/social/main.jsp?catId=960&langId=en&videosId=2505&vl=hu




Fehér Boróka

Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2124

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:294

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:271

Read more

Belföld

Az alapvető jogok biztosának J…

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-267/2012. számú ügyben

2010. évtől kezdődően folyamatosan érkeztek panaszok Hivatalomhoz a lakcímbejelentéssel összefüggésben. Többen kifogásolták, hogy a szállásadójuk ellenállása miatt nem tudnak bejelentkezni bérleményükbe, sok panaszos nem is rendelkezett lakóhellyel, csak tartózkodási hellyel,...

Be the first to comment! 2012 máj. 18 Hits:55

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3328

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com