Jennifer Toth: The Mole People (Life in the Tunnels Beneath New York City) - A Vakond-emberek (Élet a new yorki aluljáró rendszerben)
New York a világ egyik leggazdagabb országának egyik legnagyobb városa, de mint oly sok más jómódú városban, itt is sokan élnek mélyszegénységben, rossz minőségű vagy bizonytalan lakhatásban, hajléktalan szállókon vagy közterületeken, vagy a föld alatt. A vakond-emberek New York aluljáróiban élnek – szinte önálló várost alakítottak a város alatt. Jennifer Toth a ’90-es évek elején újságíró hallgatóként találkozott velük először, majd nyomozásba kezdett, és megpróbálta megtudni, kik ők, hányan vannak, hogyan élnek és hogyan kerültek ebbe az élethelyzetbe. Könyvében őszintén számol be saját előítéleteiről, félelmeiről, küzdelmeiről. Hivatalos személyek (rendőrök, egészségügyi dolgozók, köztisztviselők) megpróbálták eltántorítani a téma feldolgozásától, mert attól féltek, az rossz fényt vetne városukra. A hajléktalan ellátó intézmények munkatársai pedig attól tartottak, hogy túl sötét színt fest a hajléktalan emberekről magukról, és a járókelők azt hihetnék, minden hajléktalan a föld alatt él. A vakond-emberek azonban többnyire örültek annak, hogy valaki érdeklődik irántuk, és lelkesen meséltek életükről, múltjukról, jelen helyzetükről és vágyaikról.
„Ahogy bemutattam a föld alatt élő hajléktalan emberek veszélyes világát, nemcsak személyes élettörténeteiket kívántam megosztani az olvasókkal, hanem a köztük lévő barátságokat, gondoskodást, mely fényt varázsol amúgy sötét életükbe. A történetek nem csak jelen élethelyzetükről és az alagutakról, illetve az ott kialakuló közösségekről szólnak, de kommunikációs csatornáikról, a hajléktalan ellátó rendszerrel, karitatív szervezetekkel és civil érdekképviselő társaságokkal való kapcsolataikról is. Célom mindevvel csak annyi, hogy azoknak, akik még sose próbáltak meg szóba elegyedni a föld alatt élő hajléktalan emberekkel, bemutassam a talán hihetetlennek és felfoghatatlannak tűnő valóságot.”
A könyv nagyon érdekfeszítő, és bár nyelvileg könnyű, témájában igen nehéz olvasmány, amit mindezek ellenére ajánlok a szakma és laikus érdeklődők figyelmébe.
| < Előző |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2124
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:294
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:271
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…

2010. évtől kezdődően folyamatosan érkeztek panaszok Hivatalomhoz a lakcímbejelentéssel összefüggésben. Többen kifogásolták, hogy a szállásadójuk ellenállása miatt nem tudnak bejelentkezni bérleményükbe, sok panaszos nem is rendelkezett lakóhellyel, csak tartózkodási hellyel,...
Be the first to comment! 2012 máj. 18 Hits:55
Read moreA bajai Cédrus Református Egyesített Szo…
A Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Kovács Attila hat hónapig élt hajléktalank&e…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3328
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…