Az 1998. július 1-én életbe lépett dán szociális törvény értelmében a hajléktalan emberek átmeneti szállásain (ahogy a közélet és közintézmények minden szintjén) kötelező az ügyfelek ellátásokkal kapcsolatos véleményét kikérni, figyelembe venni. A konkrét jogszabály úgy rendelkezik, hogy „a helyi önkormányzatnak gondoskodni kell róla, hogy az e rendeletben megnevezett intézmények ügyfelei (használói) befolyásolni tudják a szolgáltatások szervezését és használatát. A helyi önkormányzatok írott útmutatót készítenek az ügyfelek beleszólási jogának biztosítása érdekében.” (16§) A fentiekhez szorosan kapcsolódó, az ügyfelek jogainak védelmével foglalkozó rendelet pedig azt írja elő, hogy „Minden polgárnak joga van beleszólni abba, ahogy az ügyét intézik. A helyi önkormányzatok és a megye úgy szervezik meg az ügyfelek ellátását, hogy a saját ügyének menetébe minden érintett beleszólást gyakorolhasson.” (4§).
A SAND, a dán hajléktalan emberek érdekképviseleti szervezete (www.sandudvalg.dk) megpróbálta felmérni, hogy a beleszólási jog milyen mértékben valósul meg a hajléktalan ellátó intézményekben, és mit gondolnak erről az ellátórendszer különböző szereplői1. Kérdőíves és interjús kutatás során intézményvezetőket, szociális munkásokat és random módon kiválasztott szálló-lakókat kérdeztek meg a témáról. A kutatás egyik eredménye az volt, hogy minél nagyon beleszólási joga volt egy embernek a saját esetkezelésébe, illetve az adott intézmény életébe, annál elégedettebb volt az intézményi ellátással.
A kutatás során megkülönböztettek „szervezett” és „nem-szervezett” befolyásolási módozatokat: a szervezett befolyásolás eszközei például a lakógyűlések, az érdekképviseleti fórumok, a nem-szervezetthez sorolták azokat a spontán lehetőségeket, ahol a lakó azt érezte, hogy véleménye számít (legyen szó kirándulás szervezésről vagy a napi menü kitalálásáról), hogy a szálló dolgozói részéről tiszteletteljes bánásmódban részesül, és befolyásolni tudja az intézmény működését (például az internet használati idő meghosszabbításának elérésével). Azokban az intézményekben, ahol a lakók élni tudtak a nem-szervezett befolyásolási lehetőségekkel, általában magasabb szintű elégedettségről számoltak be. Önmagában a szervezett lehetőségeknek nem volt átütő sikere – több helyen jelezték, hogy a felülről szerveződő, kötelező jellegű érdekképviseleti fórumot formálisnak érzik, nehezen tudnak tagokat toborozni, a fórum sikereit nem érzik sajátjukénak. Azokban az intézményekben volt a leggördülékenyebb az érdekképviseleti fórum működése, ahol a befolyásolás nem-szervezett formái jól működtek – vagyis ahol a lakók azt érezték, hogy a munkatársak becsülik és tisztelik őket, és az együttműködési terv kialakításánál nyitottságot tapasztaltak.
„Nagyon jó érzés volt, amikor az egyik ötletemet megvalósíthattam. Úgy éreztem: „Lámcsak, érdemes volt kinyitnom a számat, meg tudtuk csinálni!” Szerintem most először sikerült egy hokimeccsre csoportos kirándulást szervezni. És ettől olyan, mintha három fejjel magasabb lennék, érti? Kedvet kaptam, hogy a közeljövőben megint szervezzek valami hasonlót.” (egy lakó)
Lehet, hogy Magyarországon is erre kellene először hangsúlyt fektetni, és az érdekképviselet kérdése magától oldódna meg?
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2124
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:294
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:271
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…

2010. évtől kezdődően folyamatosan érkeztek panaszok Hivatalomhoz a lakcímbejelentéssel összefüggésben. Többen kifogásolták, hogy a szállásadójuk ellenállása miatt nem tudnak bejelentkezni bérleményükbe, sok panaszos nem is rendelkezett lakóhellyel, csak tartózkodási hellyel,...
Be the first to comment! 2012 máj. 18 Hits:55
Read moreA bajai Cédrus Református Egyesített Szo…
A Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Kovács Attila hat hónapig élt hajléktalank&e…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3328
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…