Kitekintés

A „Bauen, Wohnen, Arbeiten” (építeni, élni és dolgozni) csoportot hajléktalan és volt hajléktalan emberek hozták létre, és egyfajta alternatív közösségi lakhatási projektként működtetik Köln Ossendorf lakónegyedében. Akezdeményezés egy, a német egyesítés után a belga hadsereg által kiürített laktanya (ránézésre amolyan jobbfajta katonai lakótelep) egyik épületegyüttesében indult 1996-ban. A használatlanul és rossz állapotban álló épületeket némelyikét önkényes lakásfoglalók, squatolók vették birtokukba. A város vezetősége a kilakoltatás helyett a tárgyalásos módszert választotta: az Építésügyi Minisztérium hozzájárult, hogy a hajléktalan emberek maguk fogjanak szociális bérlakás építési-átalakítási munkálatokba, amit kedvezményes hitellel is támogattak.
Az épületegyüttes ma 46 lakóegységet tartalmaz: a lakások 13-120 m² közötti méretűek. Az épület körüli telken lehetőség van lakókocsik elhelyezésére, tartós ottlakásra. A lakókocsik mellett konténerlakás szerű építmények is vannak, melyek átmenetet képeznek a „hagyományos” lakhatás és a kevésbé kötött, táborozó életmód között. A lakások ún. megfizethető árú bérlakások, valamennyiben bérlők élnek. Vannak köztük volt hajléktalan emberek, alacsony jövedelmű családok, fiatal párok, és mozgássérült idős emberek is. Az alacsony lakbérű (átlagosan 6€/m², ami a közös költséget is tartalmazza) lakásokhoz jutás egyik feltétele az alacsony jövedelem, ám ha valakinek menet közben pozitív változás áll be az életében, nem köteles kiköltözni a bérleményéből, azonban emelt lakbért kell fizetni. Jelenleg 150 fő él a projekt területén, köztük 40 gyerek, 50 felnőtt pedig egykor hajléktalan volt.
Az elmúlt évtizedben a projekt szomszédsága is megújult – a volt katonai kaszárnya helyét hangulatos kertvárosi lakótelep váltotta fel, ami 3000 embernek ad otthon. A lakások építésénél ás átalakításánál az önkormányzat számára fontos szempont volt a kulturális sokféleség, így a kertes házak mellett alacsony bérű és normál árú lakások is megtalálhatóak. Maga a projekt is sokszínűségre törekszik – így pl. Németországban formabontó módon egy helyen fogadják a különböző hajléktalan csoportok képviselőit (punkokat, alkoholbetegeket, droghasználókat, pszichiátriai betegeket). A kezdeti bizalmatlanság eltűnt, a (volt)hajléktalan emberek elfogadták, hogy este nem lehet hangoskodni, mert a gyerekek reggel iskolába mennek, a családanyák pedig hozzászoktak a (nem harapós) kutyákhoz.
A projekt azonban több mint egy hajléktalan emberek által épített, csinosított lakhatási program. A 46 lakás és környéke igazi közösségi kezdeményesként működik, saját belső és a tágabb szomszédság hasznára. A potenciális új bérlőket a lakóközösség választja ki a jelentkezők közül. Minden lakó felé elvárás, hogy részt vegyen a közösség életében. Van, aki az udvar és a játszótér csinosítását vállalja, más az épület egyik földszinti helyiségében működő szociális konyhán főz vagy takarít heti egy alkalommal, megint mások a konyhakertet gondozzák, vagy épp a csirkéket látják el. A megtermelt zöldségeket, tojásokat részben a szociális konyhán használják fel, részben a szomszédság lakóinak kínálják megvételre – mindenki annyit fizet a kiválasztott terményekért, amennyit jónak lát. Megpróbálnak mindenkinek személyre szabott feladatot találni: azok a punk fiatalok, akik lakókocsikban élnek például a kerítés és az ebédlő kifestését vállalták, saját stílusban, graffiti elemeket is felhasználva.
Az épület egyik szárnyában szociális tanácsadó iroda működik, amit bármelyik bérlő igénybe vehet. Együttműködési kötelezettség nincs, a szociális munkások segítsége szabadon kérhető. Mindenki számára természetes, hogy a szociális dolgozók a lakásokba csak hívásra mennek be. Az intézményhez két utcai szociális munkás is tartozik, akik a Köln különböző kerületeiben közterületen élő hajléktalan embereket keresik fel. Felajánlják számukra a telephelyen található szociális tanácsadást, fürdési, mosási, olcsó étkezési lehetőséget, s aki hajlandóságot mutat, a projekt konténerlakásába költözhet. Bizonyos közösségi tevékenységeket (építkezésben való közreműködés, kertészkedés, csirkegondozás) a Munkaügyi Központ is támogat, illetve beleszámíthat a rendszeres szociális segélyezettek együttműködési formái közé.
A program folyamatosan fejlődik, alakul – de alapítói úgy érzik, hogy sikerült bebizonyítaniuk, hogy a hajléktalan emberek teljes körű (foglalkoztatási, lakhatási és társadalmi) integrációja közösségi kezdeményezésként működtethető, sőt, fenntartható.


Erről és egyéb projektekről az alábbi linken lehet tájékozódni: http://www.sozin.de/initiativen

Készítette: Fehér Boróka
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2124

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:294

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:271

Read more

Belföld

Az alapvető jogok biztosának J…

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-267/2012. számú ügyben

2010. évtől kezdődően folyamatosan érkeztek panaszok Hivatalomhoz a lakcímbejelentéssel összefüggésben. Többen kifogásolták, hogy a szállásadójuk ellenállása miatt nem tudnak bejelentkezni bérleményükbe, sok panaszos nem is rendelkezett lakóhellyel, csak tartózkodási hellyel,...

Be the first to comment! 2012 máj. 18 Hits:55

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3328

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com