A Hajléktalanokért Közalapítvány a Szegénység és Társadalmi Kirekesztés Elleni Küzdelem Európai Éve keretében a tél közeledtével közterületi rendezvénnyel hívja fel a figyelmet az utcán élő emberek helyzetére és a hajléktalanság problémájának lehetséges megoldásaira.
A szervezők november 12.-én, pénteken 16h-21h között egy jó hangulatú rendezvényre invitálják Budapest belvárosába mindazokat, akik nem mennek el tétlenül az otthontalanok mellett.
A rendezvény fő célja, hogy bemutassuk a hajléktalanság sokszínűségét, és lehetőséget adjunk a közterületen élő embereknek, hogy saját szavaikkal mutassák be világukat. Igyekszünk majd érdekes eszközökkel bevonni a járókelőket a probléma megoldásába és megismertetni velük a hajléktalanságból kivezető utakat.
A TERVEZETT PROGRAM:
16h: Kerekasztal-beszélgetés a közterületi hajléktalanságról érintettekkel.
17h: Rövid előadást tart a hajléktalan színtársulat, az AHA Színpad.
18h: Big Fat Chubby & The Swamp Busters - koncert
19h: Mrs. Columbo – Galambos Dorina jazz-formációja
20h: Zanzibar - koncert
Eközben az érdeklődők megismerkedhetnek a hajléktalan-ellátó szervezetek szolgáltatásaival és A Város Mindenkié csoporttal, továbbá különböző játékokban vehetnek részt. A bemutatkozó szervezetek munkatársaitól hiteles és valódi információkat kaphat mindenki a hajléktalan emberekről és a számukra nyújtott szolgáltatásokról.
Időpont: november 12., péntek 16h-21h
Helyszín: VIII. Szabó Ervin tér (Baross utca vége a Kálvin térnél)
Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
A rendezvénnyel kapcsolatban további információ kérhető: Szabó Andrea (20-989-38-61) és Vojtonovszki Bálint (30-630-66-68), E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
A közalapítványról, rendezvényeinkről és programjainkról információk és képek:
www.hajlektalanokert.hu, www.facebook.com/hajlektalanokert, http://otthontalanul.blog.hu/
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2124
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:294
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:271
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…

2010. évtől kezdődően folyamatosan érkeztek panaszok Hivatalomhoz a lakcímbejelentéssel összefüggésben. Többen kifogásolták, hogy a szállásadójuk ellenállása miatt nem tudnak bejelentkezni bérleményükbe, sok panaszos nem is rendelkezett lakóhellyel, csak tartózkodási hellyel,...
Be the first to comment! 2012 máj. 18 Hits:56
Read moreA bajai Cédrus Református Egyesített Szo…
A Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Kovács Attila hat hónapig élt hajléktalank&e…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3329
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…