Betiltották Szoboszlón a nepperkedést

PDFNyomtatás

Észak-Alföld

Hajdúszoboszló – Főszezon a fürdővárosban! Nemcsak a gyógyulni és üdülni vágyók, a koldulók, a szökőkutak, ivókutak vizében tisztálkodó hajléktalanok és a vendégfogók, nepperek is megjelentek. Sokakban merült fel az igény, hogy a városképbe nem illő személyek ellen tegyenek lépéseket azáltal, hogy kitiltják őket. Bár a koldulás a magyar törvények szerint csak abban az esetben büntetendő, ha gyermekkorú személy társaságában történik, vagy ha együtt jár mások zaklatásával, de az önkormányzatok (az Alkotmány által biztosított jogkörüknél fogva) helyi rendeletben alkothatnak olyan jogszabályt, amely megtiltja a néma koldulást.

30 ezer is lehet az ára

A képviselő-testület július 1-jei ülésén tárgyalta meg és fogadta el azt az előterjesztést, ami megtiltja a közterületen a koldulást, illetve a vendégfogást. A rendelet szerint július 2-tól 30 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható az, aki a koldulás tilalmát megszegi, valamint nepperként, vendégfogóként szálláshelyet közterületen jogosulatlanul hirdet.

Hozzászólások  

 
0 #3 VÁ: Betiltották Szoboszlón a nepperkedéstCsaszy 2010-07-29 07:26
Idézet - b.endre:
Sokakban merült fel az igény, hogy a városképbe nem illő személyek ellen tegyenek lépéseket azáltal, hogy kitiltják őket.


Hát lényegesen egyszerűbb, mint tenni értük valamit, az biztos....
Idézet
 
 
0 #2 VÁ: Betiltották Szoboszlón a nepperkedéstb.endre 2010-07-24 20:33
12/2010. (VII. 01.) számú rendelete a közterület-használat,
közterület-hasznosítás helyi szabályairól szóló 5/2009.(II.26.)
számú rendeletének módosításáról

17
A helyi önkormányzatokr ól szóló 1990. évi LXV. törvény 1. § (6) bek. b. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, a Magyar Köztársaság Alkotmányának 44/A. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az önkormányzat Szervezeti és Mőködési
Szabályzatáról szóló 11/2007.(IV.19.) számú rendeletében rögzített véleményezési jogi feladatkörében eljáró Ügyrendi, Igazgatási, Jogi Bizottság véleményének kikérésével a
következıket rendeli el:
1. §
A rendelet 10. §-a következı (9) bekezdéssel egészül ki:
„Kolduló, kéregetı tevékenységet – különösen a város 20. § (14) bekezdésében meghatározott részein – közterületen folytatni tilos.”
2. §
A rendelet 19. §-a a következı (9) és (10) bekezdéssel egészül ki: (9) Szabálysértést követ el és 30.000.-Ft-ig terjedı pénzbírsággal sújtható, aki a koldulásra e rendelet 10. § (9) bekezdésében meghatározott tilalmat megszegi. Az elkövetıvel szemben a
közterület-felügyelet helyszíni bírságot szabhat ki.
(10) Szabálysértést követ el és 30.000.-Ft-ig terjedı pénzbírsággal sújtható, aki nepperként/vendégfogóként szálláshelyet közterületen jogosulatlanul hirdet, vagy mások részére felkínál és ezáltal megszegi a rendelet 10. § (5) bekezdésében elıírtakat. Az
elkövetıvel szemben a közterület-felügyelet helyszíni bírságot szabhat ki.
3. §
A rendelet 20. §-a a következı (15) és (16) bekezdéssel egészül
ki:
(15) Koldulás: közterületen, vagy közterületre nyitott nyilvános helyen kéregetve (pénzt, vagy egyéb dolgot) győjtı tevékenység, vagy erre utaló magatartás tanúsítása (néma koldulás), mely nem jár együtt mások zaklatásával, házalással, továbbá nem
gyermekkorú személy társaságában, vagy gyermekkorú személy rábírásával történik.
(16) Vendégfogó/ nepper: jogosulatlanul – jellemzıen közterületen – tevékenykedı, mások ingatlanát ellenértékért vendégeknek szálláshelyként felkínáló, ezzel illegális jövedelmet szerzı személy.
18
4. §
Jelen rendelet 2010. július 2-én lép hatályba.
Idézet
 
 
-1 #1 remekb.endre 2010-07-24 19:09
Sokakban merült fel az igény, hogy a városképbe nem illő személyek ellen tegyenek lépéseket azáltal, hogy kitiltják őket.
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj

Biztonsági kód
Frissítés

Online


Oldalainkon:
  • Nincs online tag
  • 30 vendég
  • nincsenek kereső robotok
Legújabb tag:
  • fonok DWO Send PM
  • treka DWO Send PM
  • orszagbiro DWO Send PM
  • kislecso DWO Send PM
  • zsoficica DWO Send PM

Üzenőfal

Turn off/on Options FAQ Kide Chat

utolsó 1 mouth 14 days ago

Buzás Endre: «link»
Buzás Endre: Menedékház
Twist/Lét_utca: Talán érdemes azoknak az utcás ügyfeleiteknek hirdetni, akik állandó helyen, kutyával élnek. A mi klienseink közül többen hosszabb láncra engedték a kutyáikat, félve az esetleges következményektől , de ezt a mostani rendeletet elég szigorúnak tartom. Persze kérdés, hogy mennyire ellenőrzik majd a betartását. Azt hiszem, azért érdemes tudniuk róla.
Twist/Lét_utca: «link»
Buzás Endre: Homeless World Cup
Buzás Endre: «link»
Buzás Endre: Utcások: mi a helyzet ebben a több napja tartó vihatban kint? az emberek és az erdőlakók viskói, hogy bírják?
Buzás Endre: Mailt kell küldeni a diszpecser@menhely.h u címre vagy telefonon lehet kérni.
Buzás Endre: Mivel az infósok a Menhely Alapítvány Diszpécser Szolgálatának saját jogvédett kiadványai és február óta nem kaptam engedélyt a közzétételére ezért sajnos nem áll módomban letőlthető formában elérhetővé tenni.
Szedlák Zsuzsanna: Az infós füzetre nagy szükség lenne a mindennapi munkához. Kérlek tedd fel, hogy meg lehessen nyitni.
Buzás Endre: Szociális szakemberek levelező listája a facebookon «link»
Buzás Endre: Új video «link»
Buzás Endre: Elkezdeném gyüjtögetni a hajléktalan emberek blogjainak, oldalainak a címeit is a linkek közé. Aki tud ilyet az kérem a kapcsolat fülön keresztül küldje el a címemre pl «link»
Buzás Endre: Köszönöm Fiantok Daninak és Veronikának a Hajléktalanment című videót.
Buzás Endre: Téltzemetés képei «link»
Buzás Endre: «link»
Buzás Endre: Kész. Címe BMSZKI Palasthy
Buzás Endre: Sajnos a videa-ról nem lehet a portál megosztójába betenni de nemsokára megoldom
Hoolihan: Az "Új videólink" szerintem is jó... :D A férjemmel csináltuk pár éve :) Azt tapasztaltuk, hogy sokszor a beszédes tájékoztató helyett mélyebben szól egy némafilm...Van még egy hasonló:http://vide a.hu/videok/film-ani macio/bmszki-palasth y-PrcGXuwfiqJZWohY - Sajnos Barnabás azóta már meghalt...
Buzás Endre: Győrfi Pál link: «link»
Buzás Endre: A nap idézete: Mindegy, hogy gazdag vagy szegény a beteg; lehet gyárigazgató vagy hajléktalan, ugyanazt a magas színvonalú ellátást kapja.”
Buzás Endre: Ú video szerintem iszony jó «link»
veronika: köszönjük a nőnapi köszöntőt! (L)
marothy: Köszönöm, és hétfő estétől kinyitjuk a szobi nappali melegedőjét utcán élőknek. A hivatalos értesítést nemsokára küldöm.
Buzás Endre: a soros adatokat azaz intézményi kihasználtságokat bontásban nem tehetem fel :( az intézménykereső napi statjában az összesített adatokat látod, dátum formátum: 2010-1.1 Intézménykereső: «link»
Buzás Endre: Tegnap 96% volt az azt megelőző napokban 03.02-98%
marothy: Na újra: Szeretném tudni, hogy tegnap vagy a legutolsó adat szerint milyen a budapesti éjjeli menedékhelyek kihasználtsága (ismét nagy hideg jön, kinyissuk-e a Szobi nappali melegedőjét?)?
marothy: Maróthy Márta kérdi:
Buzás Endre: Sziasztok. A facebookról már ismert chat került beépítésre amit bejelentkezés után az oldal alján találtok. IE-vel az oldal továbbra sem működik, ajánlom a firefox böngésző telepítését.
Buzás Endre: Az eseménynaptárban új események vannak pl: «link»
Buzás Endre: 2010.február 10. országos éjjeli menedékehyek kihasználtág: 99.58%
Böbe: Borzasztó időjárás..de ennek ellenére vidám, derűs ügyeletet kivánok Nektek! :)
szocimokus: szép estét! :)
Böbe: Kössszzz :)
Buzás Endre: Jó kérdezést mára :$
Buzás Endre: 02.02-országos éjjeli menedékhelyek kihasználtsága fent van.

Kide Shoutbox v0.4.6


Csak regisztrált felhasználó küldhet üzenetet, Regisztráció vagy Bejelentkezés