Vélemény

Több tízezer ember veszítheti el lakcímét és ezzel jogosultságait egy nemrég kiadott főhivatalnoki intézkedés következtében. Évek óta teljes a káosz a lakcím-bejelentések és lakcím-nyilvántartás frontján, s ez az országgyűlési választások után hatással lesz az önkormányzati választásokra is, nem is beszélve a jövő évi népszámlálás előkészítéséről és a hétköznapi ügyintézések ezreinek döccenőiről.  A köznyelvben csak „népességnyilvántartónak” nevezett főhivatal (KEKKH) elnökhelyettese március közepén levélben fordult az ország minden jegyzőjéhez, hogy a lakcím-bejelentések és –kijelentések körül eluralkodott anarchia néhány területén esetleg rendet teremtsen. Egy fontos, a társadalombiztosítási ellátásokra való jogosultságot szabályozó tavalyi törvény-módosítás következtében egyszerre csak előbukkant az a probléma, hogy sokezer polgár nem rendelkezik (állandó) bejelentett lakóhellyel, hanem csak tartózkodási hellyel. Márpedig akinek nincs bejelentett (állandó) lakóhelye, az az új társadalombiztosítási szabályok alapján, a Pénzügyminisztérium és az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium állásfoglalása szerint is nem tekinthető belföldi személynek! Az ilyen helyzet mind az állampolgári kötelezettségek, mind a jogosultságok terén szabályosan „társadalomkívülivé” teszi az embert.

De hogyan állhat elő, hogy egy polgárnak egyszerre csak nincs semmilyen (állandó) bejelentett lakóhelye?! Nagyon sokféle módon és viszonylag nagyon egyszerűen. A legegyszerűbb, hogy az illető elköltözik az egyik helyről a másikra, és ahonnan elköltözött, onnan kijelentkezik, viszont az új helyen nem jelentkezik be. Persze a törvény szerint az új helyen – feltéve, hogy ott életvitelszerűen, hosszabb ideig él – be kellene jelentkeznie, de ezt vagy nem teszi valamilyen okból, vagy nem teheti, mert a kialakult „jó szokás” szerint a tulajdonos, vagy a főbérlő egyszerűen nem járul hozzá a bejelentkezéshez. Márpedig a mai jogszabályok szerint hiába lenne köteles valaki bejelentkezni, akárcsak tartózkodási helyként három munkanapon belül(!), ha más az ingatlan tulajdonosa, a tulajdonos, vagy főbérlő aláírása nélkül ezt nem teheti. A törvény ugyan évtizedek óta kimondja, hogy „ A lakcímbejelentés ténye önmagában a lakás használatához fűződő, valamint egyéb vagyoni jogot nem keletkeztet, és nem szüntet meg.”, az emberek többsége mégis, a mai napig „fél bejelenteni” nemcsak bérlőjét, aki után nem szeretne adót fizetni, de élettársát, együttélő rokonát, ismerősét is. Holott e bejelentésnek a tulajdonosra nézve semmilyen jogkövetkezménye nem lenne.

De elveszítheti valaki úgy is az (állandó) bejelentett lakóhelyét, hogy miután elköltözött, ugyan ő nem jelentkezik ki, de a jegyző egy idő után „fiktíválja” a ténylegesen ott-nem-lakó bejegyzett (állandó) lakóhelyét, majd tartózkodási hely létesítésekor törlik is a fiktív lakcímet.



Jó esetben „csak” állandó bejelentett lakóhelye nincs az ilyen polgárnak, de be tudott jelentkezni legalább tartózkodási helyre (korábbi nevén: ideiglenes lakcímre). Hát ennek a vircsaftnak most már vége! A Hivatalok kiderítették – elolvasták a törvényt -, hogy bizony tartózkodási helyet nem szabadna bejelentenie annak, akinek nincs bejelentett (állandó) lakóhelye. Gyorsan meg is nézték, vajon hány olyan polgár lehet, akinek a népességnyilvántartásban szerepel bejelentett tartózkodási helye, pedig nincs is bejelentett (állandó) lakóhelye: első átnézésre is több, mint 39.000 ilyen polgárt találtak. Ennyi esetben inkább a tényleges élethelyzetre figyelmeztek, s kevésbé a törvényi előírásra – vagyis hibáztak. Márpedig az elkövetett hibákat – akár utólag is, de - ki kell javítani: a „népességnyilvántartó” központi hivatala elnökhelyettesének jogszabályt idéző felhívása szerint „a nyilvántartást vezető hatóság hivatalból köteles a jogszabálysérő bejegyzést törölni…”, még akkor is, ha ez a helyzet ugyanő szerint az „eljárás során alkalmazott helytelen joggyakorlatnak köszönhetően” állt elő.

E „jól átgondolt” és „frappáns” megoldás következtében most éppen folyik több tízezer polgár tartózkodási helyének törlése, megfosztva ezzel e polgárokat maradék jogosultságaiktól is. Ők hivatalosan teljesen „lakcím nélküliekké” válnak, a hazai társadalombiztosítás szempontjából nem belföldiek! A főhivatali felhívás következtében néhány hete már hiába megy a polgár az ügyfélszolgálatra, hogy legalább jelenlegi tartózkodási helyét bejelentse, ha nincs (állandó) bejelentett lakóhelye, akkor tartózkodási helyet nem létesíthet. Punktum.

Felmerülhet bennünk, hogy az intézkedést megalapozó állásfoglalásokat készítő minisztériumok néhány „aprósággal” nem foglalkoztak. Nem foglalkoztak azzal, hogy talán az egymásnak jelenleg teljesen ellentmondó jogszabályokat kellene inkább összehangolni. (Minimálisan a szociális, a társadalombiztosítási, a népességnyilvántartási, a választási és népszámlálási, a közigazgatási eljárási jogszabályokat.) Nem foglalkoztak azzal, hogy vajon a mai világban hogyan is kellene értelmezniük az embereknek, vagy a jogalkalmazóknak az olyan vaskos jogi alapdefiníciókat, hogy „A polgár lakóhelye annak a lakásnak a címe, amelyben a polgár él.”, ahol egyébként „lakásnak” kell tekinteni bármilyen fajta helyiséget, illetve „a polgár tartózkodási helye annak a lakásnak a címe, ahol – lakóhelye végleges elhagyásának szándéka nélkül – három hónapnál hosszabb ideje tartózkodik.”? Nem foglalkoztak azzal, hogy már régen el kellett volna dönteni: a lakcímbejelentés a pillanatnyi és valós élethelyzetet tükrözze-e inkább, legyen az tartós, vagy ideiglenes, mely lakcímbejelentés és -kijelentés kizárólag az érintett polgár joga és kötelezettsége, vagy pedig minden magyar állampolgárnak legyen legalább egy bejegyzett és nyilvántartott (állandó) lakcíme, függetlenül attól, hogy ténylegesen, folyamatosan egy bizonyos állandó lakóhelyen él-e, vagy éppen erre momentán nincsen módja.

Azt is kérdezhetnénk, hogy legyen-e mindenkinek lakcíme, ha még nincsen mindenkinek otthona, vagy az otthontalanoknak tényleg lakcímük se legyen?!



Győri Péter