A Hely - Blaha Lujza téri aluljáró

PDFNyomtatás

Vélemény

A hely című riportműsor szokatlan, érdekes és fontos helyekre viszi el a hallgatókat. Helyszíneinkre egy hónapon keresztül négyszer is visszatérünk.

Mozgó stúdiónk kitelepült egyebek között a metróalagút Duna alatti fúrására, a színházi díszletek mögé, a tűzoltóság, a rendőrség, a légi mentők bevetéseire, megnéztük a Sziget fesztivált, az áruházakat, csarnokokat hátulnézetből, és a tudományos kutatóműhelyeket munka közben. Bemutatjuk a vadászpilóták, a vasutasok, a tűzszerészek, a vidéki tévések munkáját, a parlament és az Afganisztánban szolgáló magyar katonák életét is.

A műsorban sok előre fölvett riport, archív felvétel is előfordul, amelyre szereplőink a helyszínen reagálnak. Olyan helyeket keresünk föl, ahová az átlagember soha nem jut el, s ahol érdekes események történnek, izgalmas személyiségek élnek és dolgoznak, s ahol már a „hely szelleme” is megérinti az odalátogatót.

Ma már csak az idősek emlékeznek arra, mit jelent a slágerben az a sor, hogy:"Hétre ma várom a Nemzetinél", mert a színház helyén immár 37 éve üres placc áll. A napokban elhunyt Kállai Ferenc is beszél arról a fájdalomról, hogy mit jelentett a színészeknek, a nagy múltú színház felrobbantása. A műsorban van még Karinthy Ferenc jelenet, egy az aluljárós újságvásárlás kapcsán kialakult humoros helyzetről. Horváth Péter fotóriporter mesél arról, hogy régen mennyivel könnyebb volt a környéken lévő szerkesztőségekből kirajzó fotósok dolga, mint ma, mindenki örült, ha "fotótéma" lett belőle. Az itt élő hajléktalanokról is sok szók esik, leginkább arról, miként lehetne változtatni azon az áldatlan állapoton, hogy az aluljáró lakhelyként is üzemel.

 

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj

Biztonsági kód
Frissítés

Online


Oldalainkon:
  • Nincs online tag
  • 19 vendég
  • nincsenek kereső robotok
Legújabb tag:
  • fonok DWO Send PM
  • treka DWO Send PM
  • orszagbiro DWO Send PM
  • kislecso DWO Send PM
  • zsoficica DWO Send PM

Üzenőfal

Turn off/on Options FAQ Kide Chat

utolsó 1 mouth 14 days ago

Buzás Endre: «link»
Buzás Endre: Menedékház
Twist/Lét_utca: Talán érdemes azoknak az utcás ügyfeleiteknek hirdetni, akik állandó helyen, kutyával élnek. A mi klienseink közül többen hosszabb láncra engedték a kutyáikat, félve az esetleges következményektől , de ezt a mostani rendeletet elég szigorúnak tartom. Persze kérdés, hogy mennyire ellenőrzik majd a betartását. Azt hiszem, azért érdemes tudniuk róla.
Twist/Lét_utca: «link»
Buzás Endre: Homeless World Cup
Buzás Endre: «link»
Buzás Endre: Utcások: mi a helyzet ebben a több napja tartó vihatban kint? az emberek és az erdőlakók viskói, hogy bírják?
Buzás Endre: Mailt kell küldeni a diszpecser@menhely.h u címre vagy telefonon lehet kérni.
Buzás Endre: Mivel az infósok a Menhely Alapítvány Diszpécser Szolgálatának saját jogvédett kiadványai és február óta nem kaptam engedélyt a közzétételére ezért sajnos nem áll módomban letőlthető formában elérhetővé tenni.
Szedlák Zsuzsanna: Az infós füzetre nagy szükség lenne a mindennapi munkához. Kérlek tedd fel, hogy meg lehessen nyitni.
Buzás Endre: Szociális szakemberek levelező listája a facebookon «link»
Buzás Endre: Új video «link»
Buzás Endre: Elkezdeném gyüjtögetni a hajléktalan emberek blogjainak, oldalainak a címeit is a linkek közé. Aki tud ilyet az kérem a kapcsolat fülön keresztül küldje el a címemre pl «link»
Buzás Endre: Köszönöm Fiantok Daninak és Veronikának a Hajléktalanment című videót.
Buzás Endre: Téltzemetés képei «link»
Buzás Endre: «link»
Buzás Endre: Kész. Címe BMSZKI Palasthy
Buzás Endre: Sajnos a videa-ról nem lehet a portál megosztójába betenni de nemsokára megoldom
Hoolihan: Az "Új videólink" szerintem is jó... :D A férjemmel csináltuk pár éve :) Azt tapasztaltuk, hogy sokszor a beszédes tájékoztató helyett mélyebben szól egy némafilm...Van még egy hasonló:http://vide a.hu/videok/film-ani macio/bmszki-palasth y-PrcGXuwfiqJZWohY - Sajnos Barnabás azóta már meghalt...
Buzás Endre: Győrfi Pál link: «link»
Buzás Endre: A nap idézete: Mindegy, hogy gazdag vagy szegény a beteg; lehet gyárigazgató vagy hajléktalan, ugyanazt a magas színvonalú ellátást kapja.”
Buzás Endre: Ú video szerintem iszony jó «link»
veronika: köszönjük a nőnapi köszöntőt! (L)
marothy: Köszönöm, és hétfő estétől kinyitjuk a szobi nappali melegedőjét utcán élőknek. A hivatalos értesítést nemsokára küldöm.
Buzás Endre: a soros adatokat azaz intézményi kihasználtságokat bontásban nem tehetem fel :( az intézménykereső napi statjában az összesített adatokat látod, dátum formátum: 2010-1.1 Intézménykereső: «link»
Buzás Endre: Tegnap 96% volt az azt megelőző napokban 03.02-98%
marothy: Na újra: Szeretném tudni, hogy tegnap vagy a legutolsó adat szerint milyen a budapesti éjjeli menedékhelyek kihasználtsága (ismét nagy hideg jön, kinyissuk-e a Szobi nappali melegedőjét?)?
marothy: Maróthy Márta kérdi:
Buzás Endre: Sziasztok. A facebookról már ismert chat került beépítésre amit bejelentkezés után az oldal alján találtok. IE-vel az oldal továbbra sem működik, ajánlom a firefox böngésző telepítését.
Buzás Endre: Az eseménynaptárban új események vannak pl: «link»
Buzás Endre: 2010.február 10. országos éjjeli menedékehyek kihasználtág: 99.58%
Böbe: Borzasztó időjárás..de ennek ellenére vidám, derűs ügyeletet kivánok Nektek! :)
szocimokus: szép estét! :)
Böbe: Kössszzz :)
Buzás Endre: Jó kérdezést mára :$
Buzás Endre: 02.02-országos éjjeli menedékhelyek kihasználtsága fent van.

Kide Shoutbox v0.4.6


Csak regisztrált felhasználó küldhet üzenetet, Regisztráció vagy Bejelentkezés