Belföld

A Hajléktalanokért Közalapítvány, mint közreműködő szervezet, nyílt pályázati rendszer keretében pályázatot hirdet az alábbiak szerinti feltételekkel:

A pályázati felhívás címe: „Hajléktalan-ellátó szervezetek támogatása a téli időszakban 2010-11.”
A pályázati felhívás kódja: 2010-11-TK
A pályázati felhívás közzétételének dátuma: 2010. október 15.
A pályázatok benyújtásának határideje: folyamatos, de legkésőbb 2011. január 15.



1. Támogatás igényelhető a következő célok megvalósítására:

I. Támogatás biztosítása a téli időszakban a hajléktalan emberek ellátásának megnövekedett költségeihez.
A pályázatban adatokkal kell alátámasztani a megnövekedett igénybevételt (pl. ellátottak száma, eszközigény), és be kell mutatni, hogy az intézmény milyen jellegű költségei növekedtek ezzel összefüggésben, melyek más forrásból nem biztosíthatók.

II. Támogatás biztosítása a hideg időszak, illetve váratlan események következtében kialakuló ellátási nehézségek és olyan események elkerülésére, melyek könnyen ellátási krízishez, és az utcán élő hajléktalan emberek közvetlen életveszélybe kerüléséhez vezetnének.
A pályázatban be kell mutatni az előre nem látható eseményeket, valamint a pályázó szervezet által megtett és tervezett intézkedéseket.

III. Olyan programok támogatása, melyek hozzájárulnak ahhoz, hogy a támogatásban részesített intézmény biztosítsa az 1/2000. (I.7.) SZCSM rendeletben meghatározott szolgáltatásokat, így az intézmény működési engedélyének megszerzésében, megtartásában lényeges szerepük van.
A pályázatban részletesen be kell mutatni, hogy milyen feltételek teljesítése szükséges a működési engedély megszerzéséhez, és az intézmény eddig milyen lépéseket tett az engedélyeztetési eljárásban. A pályázathoz csatolni szükséges az engedélyeztetés rendelkezésre álló dokumentumainak másolatait.

IV. Támogatás biztosítása működési engedéllyel nem rendelkező, de hiánypótló tevékenységet végző szervezetek számára.

V. A Hajléktalanokért Közalapítvány által 2010. évben kiírt pályázati felhívásokon belül korábban már megjelent, a téli időszakkal összefüggő programpontok támogatása, a korábbi pályázati felhívásban foglalt feltételek szerint, amennyiben a támogatás hiánya súlyos ellátási nehézségekhez vezethet.

 

További infó

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Időjárás Budapest




Int.ker.TESZT

intker.terk.TESZT

Komment

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Videók

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2018)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2018 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com