Dél-Alföld

Reggel 7 óra, a helyszín már ismert: a Boszorkányszigeten élő hajléktalanok bódéja. Nyolc felnőtt kutya él itt gazdáikkal. Megírtuk: rendszeresen előjönnek, az arra járók szerint támadólag lépnek fel, beoltva pedig nincsenek. Itt találkozunk Krajcsovics László állatorvossal és segédjével, Csomor Sándor Róberttel. Azért jöttek, hogy beoltsák az összes ebet. Az akciót egyik olvasónk finanszírozza, aki cikkünk nyomán jelentkezett: az összes költséget fedezi. Miklóst és Marika nénit keressük, az ebek gazdáit. A hajléktalan nő jön elő először, gondosan pórázra köti a három tacskót és egy keverék állatot.

– Csak szép sorban – mondja az állatorvos, amikor előveszi injekciós tűjét a zsebéből. Marika néni egyesével tartja kedvenceit a tű elé. Pár perc alatt Blanka, Dörmi, Picur és Buksi is megkapja a veszettség elleni oltást. Buksinak nagyon piros a szeme, és olyan, mintha ki lenne fordulva.

– Nem biztos, hogy segít rajta a műtét, nem oldaná meg a baját – süti le a szemét a doktor. Féregtelenítő tablettákat tesz Marika kezébe, erre is szükségük lesz a kutyáknak. A segéd mindent pontosan dokumentál és fotóz. – Az összes kutyus hivatalos oltási könyvet fog kapni, ahhoz kellenek a fényképek és a nevek – magyarázza.

 

Fotó: http://www.delmagyar.hu

Miklóssal nehezebb dolgunk van, nem jön elő a kiáltozásunkra. Egy nappal korábban megbeszéltük, hogy ide jövünk, de a férfi nem jelentkezik. Miközben egyre türelmetlenebbül várunk, az orvos elárulja: – Hivatalosan akkor kaphatnának oltást a kutyák, ha két hétig hatóságilag megfigyelnék őket, és chipet kapnának. Az a lényeg, hogy ne legyenek veszettek az ebek.

20 perc után mászik elő rejtekéből Miklós. Még mindig sebes a lába, nehezebben mozog, de azért gondosan megfésülködik a tiszteletünkre. Megkezdjük az ő ebeinek oltását is. A láncra kötött Mikinek óriási heresérv keseríti az életét. – Műteni őt sem érdemes, túl nagy a sérv, nem mennénk vele semmire – mondja Krajcsovics László. A legidősebb bódéőrző is megkapja a „veszettség ellenit", zokszó nélkül fogadja a tűszúrást. Dominó, Feri bácsi és Öcsi sem panaszkodik. Miklós hálálkodva kísér ki minket a konzervdobozokkal kikövezett úton portájáról. – Így most már rendben lesznek? – kérdezi reménykedve. Tudjuk, azt kérdezi, hogy elvihetik-e tőle barátait. Fogalmunk sincs, az oltást megkapták, de azt tanácsoljuk, tartsa őket a portáján. Talán a hajléktalanok és az arra járók is megnyugodhatnak kicsit.

Név nélküli jótevő

A kutyák jótevője anonim marad. Sem a saját nevét, sem a vállalkozásáét nem adja meg. Elmondta: kifejezetten azoknak szeretne segíteni, akik hajléktalanok, nincs pénzük az oltásra. Hiszen nekik az egyetlen örömük az állat, jobban bíznak bennük, mint embertársaikban.

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

ÁLLÍTSUK MEG A HOMOFÓBIÁT!

 

Kommentek

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2124

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:294

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:271

Read more

Belföld

Az alapvető jogok biztosának J…

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-267/2012. számú ügyben

2010. évtől kezdődően folyamatosan érkeztek panaszok Hivatalomhoz a lakcímbejelentéssel összefüggésben. Többen kifogásolták, hogy a szállásadójuk ellenállása miatt nem tudnak bejelentkezni bérleményükbe, sok panaszos nem is rendelkezett lakóhellyel, csak tartózkodási hellyel,...

Be the first to comment! 2012 máj. 18 Hits:56

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3329

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com