Szeged - A Szent István, a Kálvária és a Csillag tér hosszú ideje a szegedi hajléktalanok kedvelt helye. A rendőrök koldulás, gyermekkel koldulás, köztisztasági szabálysértés és közterületi alkoholfogyasztás miatt szeptember óta 71 feljelentést tettek. Sorra jártuk a szegedi hajléktalanok által kedvelt helyeket, tereket.
Kálvária
A tér legnagyobb vonzereje a körülötte található számos kocsma és italbolt, ahol néhány száz forintért mindig kapni a legolcsóbb műanyag flakonos koccintós borból. Tapasztalatunk szerint a három szegedi tér közül általában itt verődik össze a legtöbb hajléktalan, akik a kora délelőttöt és délutánt a már említett bor és olcsó felesek iszogatásával töltik. Kit zavar legjobban a jelenlétük? Bár az itteni csoport általában nem kötekedik, a játszótéren gyermekeiket hintáztató szülők nem nézik jó szemmel a hajléktalanok nyilvános italozását. További panasz, hogy a visszaválthatatlan kis üvegeket és az üres flakonokat szétdobálják a padok körül.
Csillag tér
„Már reggel 6-kor részegek, káromkodnak, verekednek. Pénzt kunyerálnak a járókelőktől, aki nem ad nekik, azt leköpik" – beszélt kollégánknak nyár végén egy középkorú férfi az itt tanyázó hajléktalanokról.
![]() |
|
Időmúlatás a Dugonics téren. Fotó: Segesvári Csaba |
A zordabb időjárás ellenére ezekben a napokban is több hajléktalan ücsörög a tér Zöldfa utca felé eső oldalán kialakított pihenőrészen. A legjobban ezt a teret lakták be az otthontalanok, akik a padokat már ágynak használják. Az emberek ottjártunkkor messze elkerülték a felújított teret, ezért nem keveredtek összetűzésbe a hajléktalanokkal.
Szent István tér
Az 1 milliárd 254 millió forintból megszépült Szent István tér padjai szintén a fedél nélkül élők kedvelt pihenőhelyei. A tér vonzereje a szépségéből fakad, valamelyik részére szinte mindig rásüt a nap. Noha a másik két hellyel ellentétben alkoholt fogyasztó hajléktalant itt csak elvétve láttunk, a turistáknak mégsem tetszhet a jelenlétük.
71 feljelentés
Szenti Szabolcs elmondta, hogy a Szegedi Rendőrkapitányság munkatársai koldulás, gyermekkel koldulás, köztisztasági szabálysértés, közterületi alkoholfogyasztás és az úttesten való tartózkodás szabályainak megszegése miatt szeptember óta 71 feljelentést tettek. – Tudjuk, hogy a belvárosban bevezetett szigorú intézkedések miatt a hajléktalanok egyre inkább a Csillag téren és a Kálvária téren jelennek meg. A rendőrség azonban senkit nem kényszeríthet a közterület elhagyására – magyarázta.
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2124
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:294
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:271
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…

2010. évtől kezdődően folyamatosan érkeztek panaszok Hivatalomhoz a lakcímbejelentéssel összefüggésben. Többen kifogásolták, hogy a szállásadójuk ellenállása miatt nem tudnak bejelentkezni bérleményükbe, sok panaszos nem is rendelkezett lakóhellyel, csak tartózkodási hellyel,...
Be the first to comment! 2012 máj. 18 Hits:56
Read moreA bajai Cédrus Református Egyesített Szo…
A Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Kovács Attila hat hónapig élt hajléktalank&e…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3329
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…