Dél-Alföld

Szentelt kaláccsal és forró teával várta a hajléktalanokat és a rászorulókat a Gyimesi család csütörtökön délelőtt a Klauzál téren, Szeged karácsonyfája előtt.

A család már negyedik éve szervezi meg családos jótékony akcióját. A cél ezzel, hogy azoknak is közösségi élményt és családi szeretet nyújtsanak, aki egyébként egyedül töltik az ünnepet. “Fel szeretnénk hívni a figyelmet arra, hogy a karácsony a szeretetről szól, nem az anyagiakról és az ajándékok utáni rohangálásról. Egy pillanatra szeretnénk ebből kiszakítani a szegedieket” – fogalmazta meg Gyimesi László, önkormányzati képviselő.

Gyimesi László és családja

Gyimesi édesapjával, az operaénekes Gyimesi Kálmánnal, és édesanyjával, a szintén operaénekes Bajtay Horváth Ágotával osztogatta a teát és a kalácsot Szeged főterén. Az akció a Favorit Pékséggel összefogásban valósult meg. Az esemény kezdetekor a kalácsokat 11 órakor Kondé Lajos atya, a Belvárosi Plébánia plébánosa áldotta meg. Az idősebb Gyimesi, akit idén Szeged díszpolgárává választottak elmondta: az egész művészet egy adakozás, egy művész embernek pedig kötelessége részét kivenni a társadalmi felelősségvállalásban, adakozni kell és segíteni ahol lehet.

Forró tea és kalács a rászorulóknak. (A képre kattintva galéria nyílik.)

2011. december 22., csütörtök, 14:34

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

ÁLLÍTSUK MEG A HOMOFÓBIÁT!

 

Kommentek

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2124

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:294

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:271

Read more

Belföld

Az alapvető jogok biztosának J…

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-267/2012. számú ügyben

2010. évtől kezdődően folyamatosan érkeztek panaszok Hivatalomhoz a lakcímbejelentéssel összefüggésben. Többen kifogásolták, hogy a szállásadójuk ellenállása miatt nem tudnak bejelentkezni bérleményükbe, sok panaszos nem is rendelkezett lakóhellyel, csak tartózkodási hellyel,...

Be the first to comment! 2012 máj. 18 Hits:57

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3329

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com