Debrecen – 100 százalékos a kihasználtság a Dobozi utcai hajléktalanszállón és a debreceni menedékhelyeken is. Idén még nem volt áldozata a télnek. A tapasztalatok szerint azonban a kritikus időszak általában a január második fele és a február. A ReFoMix Kft. munkatársai arra számítanak, hogy a következő hetekben a menedékhelyek és az orvosi rendelő forgalma is jelentősen emelkedik.
Hónapok óta tartó panaszokkal kereste fel a Dobozi utcai rendelőt Meszesánné Erdős Eszter. Ő jelenleg hajléktalan, de azt mondja: ha meggyógyul, szeretne változtatni az életén. Házi gondozást vállalna.
- November óta elég sűrűn betegeskedek, ezért nem tudok elhelyezkedni, viszont várnak itt rám, bíznak abban, ha meggyógyulok tudok dolgozni – hallhattuk az asszonyt.
A Dobozi utcai hajléktalanszállón harmincöten próbálják átvészelni a hideg téli napokat. Vogyis László egy Franciaországból kapott hálózsákkal melegíti magát, amikor a szabadban éjszakázik. Évek óta hajléktalan.
- Az asszony meghalt, hazugság nélkül válaszolok, alkoholista lett belőlem – mondta Vogyis László.
A ReFoMix Kft. munkatársai abban bíznak, hogy a hajléktalanok állapota a hideg ellenére nem romlik, az elmúlt három évhez hasonlóan idén sem lesz áldozata a télnek Debrecenben. A ReFoMix Kft. a 100 százalékos kihasználtság ellenére eddig mindenkinek tudott szállást adni.
- Eddig megúsztuk a nagyon nagy hidegeket, de ez nem jelenti azt, hogy februárban nem lesz még mínusz 10-20 fok. Reménykedünk abban, hogy továbbra is tudjuk állni a sarat, és mindenkit el tudunk helyezni, aki jelentkezik a szálláshelyekre – tájékoztatott Hosszú Zoltán, a ReFoMix Kft. utcai szolgálatvezetője.
Debrecenben a hajléktalanszállón és menedékhelyeken több mint 300 embernek jut férőhely, de 100-120 ember a leghidegebb időben is a szabad ég alatt, vagy fűtetlen kunyhóban tölti az éjszakát.
Dehir – Megteltek a hideg miatt a hajléktalanszállók
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2124
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:294
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:271
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…

2010. évtől kezdődően folyamatosan érkeztek panaszok Hivatalomhoz a lakcímbejelentéssel összefüggésben. Többen kifogásolták, hogy a szállásadójuk ellenállása miatt nem tudnak bejelentkezni bérleményükbe, sok panaszos nem is rendelkezett lakóhellyel, csak tartózkodási hellyel,...
Be the first to comment! 2012 máj. 18 Hits:57
Read moreA bajai Cédrus Református Egyesített Szo…
A Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Kovács Attila hat hónapig élt hajléktalank&e…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3329
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…