Dél-Alföld

Bevették magukat a hajléktalanok a kecskeméti Városi Mozi egykori jegypénztárába. A közterület-felügyeletnek ez ellen az egyetlen eszköze, hogy a lelkükre beszél. Gyakran hiába teszi - írja a baon.hu. Az évtizede üresen álló kecskeméti Városi Mozi egykori jegypénztára a hajléktalanok tanyájává vált. A környékbelieknek ebből elegük lett.
- A közterület-felügyelet emberei mindig itt bírságolnak, akkor kezdjenek valamit a hajléktalanokkal is! - mondja egy felháborodott hölgy, aki a szomszédban lakik.

Úgy tűnik azonban, hogy a törvény továbbra sem ad túl sok lehetőséget a hajléktalanok eltávolítására. Erőszakkal senki sem léphet fel velük szemben csak azért, mert beköltöztek a patinás épület egyik, amúgy betört ablakú helyiségébe - írja a baon.hu.
- A közterület-felügyelők mellett dolgozó településőröknek pontosan az a fő feladatuk, hogy próbáljanak a hajléktalanok lelkére beszélni - mondja a lapnak Csíkos Imre, a közterület-felügyelet vezetője. - Szeretnénk, ha ezeket az embereket sikerülne beterelni a hajléktalanszállóra, a melegedőbe. De erőszakkal ezt nem tehetjük meg, sem mi, sem pedig a rendőrség. Ettől kezdve marad a lelkükre beszélés.

Kecskemétnek egyébként nem ez az egyetlen neuralgikus pontja a hajléktalanok miatt. A vasútállomás szintén problémás, ott a MÁV próbál szabadulni tőlük. A Széchenyivárosban szintén sok a fedél nélküli ember, számtalan helyen fedezik fel a fészküket a bokrok takarásában.

Csíkos Imre azt mondja: ez ellen egyetlen hatékony megoldás van, mégpedig a hideg. Az elmúlt napok kemény mínuszaiban a hajléktalanok kis rábeszélés után bevonultak a melegedőre. Ám ahogy enyhült az idő, azonnal visszaköltöztek megszokott helyükre, és a harc kezdődhet elölről.

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

ÁLLÍTSUK MEG A HOMOFÓBIÁT!

 

Kommentek

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2126

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:295

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:272

Read more

Belföld

Akció a hajléktalanokért

Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...

Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:63

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3331

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com