Dél-Alföld

Négy évvel ezelőtt fordult meg a világ Oskolás János körül. A februári hidegben a főtéri szökőkútnál gubbasztott. Nem volt hova mennie, nem várta senki, üres volt az üveg is. Magában imádkozott.

– Nagy bajban lehetsz, barátom, ha a Jóistenhez imádkozol – mondta egy ismeretlen férfi, ahogy odaért mellém – meséli történetét János. Az egykori hajléktalan, alkoholista férfinak a közelmúltban jelent meg második verseskötete.
– Elég nagy bajban vagyok, az igaz – mondtam neki, ő meg azt kérdezte, eljönnék-e a Kékkereszt Egyesületbe. Attól függetlenül, hogy szakállas volt, bizalmat ébresztett bennem. A Kékkeresztről nem tudtam semmit, de úgy voltam vele, hogy ennél roszszabb már lehet, úgyhogy velük mentem.

várta senki, üres volt az üveg is. Magában imádkozott.

– Nagy bajban lehetsz, barátom, ha a Jóistenhez imádkozol – mondta egy ismeretlen férfi, ahogy odaért mellém – meséli történetét János. Az egykori hajléktalan, alkoholista férfinak a közelmúltban jelent meg második verseskötete.
– Elég nagy bajban vagyok, az igaz – mondtam neki, ő meg azt kérdezte, eljönnék-e a Kékkereszt Egyesületbe. Attól függetlenül, hogy szakállas volt, bizalmat ébresztett bennem. A Kékkeresztről nem tudtam semmit, de úgy voltam vele, hogy ennél roszszabb már lehet, úgyhogy velük mentem.

A Magyar Kékkereszt Egyesület – ahova Fodor Attila elhívta Jánost – az alkoholizmusban és más szenvedélybetegségben szenvedőket segíti úgy, hogy a keresztyén hitben Isten szabadító erejét megismerjék. Az első magyar Kékkereszt Egyesület a 19. század végén jött létre, és – megszakításokkal – egészen 1953-ig működött. A gyógyítómunka 1981-ben a Magyarországi Református Egyház Református Iszákosmentő Missziójának (RIM) megalakulásával kezdődhetett újra. 1993 óta önálló egyesületként folytatják tevékenységüket, szoros együttműködésben a RIM-mel.

– Kedvesen fogadtak, pedig igencsak toprongyos voltam – meséli tovább talpra állásának történetét Oskolás János.
– Megfogott a szeretetteljes légkör, meg is fogadtam, hogy legközelebb kimosakodva jövök. Úgy is lett: nem voltam teljesen józan, de tiszta ruhában mentem.

János kálváriája tizenévesen kezdődött. Autószerelőnek készült, és gyorsan megtanulta az idősebb kollégáktól, hogy jobban megy a munka egy-két felessel. Aztán az egy-kettőből négy-öt és még több lett. A műhelybe érkező sofőrök tudták, hogy gyorsabban kész a kocsi, ha egy-egy üveg alkoholt felejtenek az ülésen. Az ivás tönkretette az egészségét, megszakadtak családi és baráti kapcsolatai, elveszítette munkahelyét. A Kékkereszt segítsége az utolsó pillanatban jött.

– Nem tudtam hangosan imádkozni, de a dalokban magamra ismertem – teszi hozzá. – Makkai László és Nemesvári József látta rajtam, hogy megfogott, amit hallok. Megkérdezték, nincs-e kedvem abbahagyni az ivást. Hogyne lenne?! Minden vágyam az!

  János kálváriája tizenévesen kezdődött. Autószerelõnek készült, és gyorsan megtanulta az idősebb kollégáktól, hogy jobban megy a munka egy-két felessel...

János kálváriája tizenévesen kezdődött. Autószerelõnek készült, és gyorsan megtanulta az idősebb kollégáktól, hogy jobban megy a munka egy-két felessel...

A Kékkereszt Egyesület segítségével János elutazhatott két hétre az egyesület dömösi központjába, elvonókúrára.
– Úgy döntöttem, hogy az utolsó nap még iszom. A vasútállomáson megvett 5 doboz sör Ceglédig sem volt elég. A Nyugatiban vettem bort, az Árpád hídnál elfogyott. Még vettem bort, aztán a dömösi kocsmában ráittam még egy deci finn vodkát. El lehet képzelni, milyen állapotban voltam. A testvérek mégis azt mondták: „Már vártunk, János, gyere be!” Ez történt 2002. február 9-én déli negyed 1-kor. Azóta nem volt a számban alkohol.

Estére beállt a delírium. Az erős reszketés három napig tartott.
– Ott az a szokás, hogy minden reggel más terít meg a testvéreknek – mondja Oskolás János. – A harmadik napon kértem a portást, hogy keltsen fel 6-kor, hogy legyen időm öszszekészülni. Háromnegyed 5 volt, amikor mennyei magasztos érzés töltött el, és az Úrjézus hangját hallottam: „Ne mindig másokra számíts, légy önmagad!” Ahogy ez elhangzott, felkeltem, odamentem a tükörhöz, és megborotválkoztam. Csak amikor befejeztem, akkor vettem észre: hiszen nem remegek. Örömkönnyek szöktek a szemembe. Azóta tudom, hogy nem lehet mindig mások segítségét várni.

A bútorok után jöttek a versek is

János két hetet töltött Dömösön, és büszkén mondja, hogy azóta csak munkahetekre és hitmélyítő hetekre ment oda. A hazatérés is biztatóan alakult. Hite, kitartása és lelki segítőinek támogatása megtartotta őt választott útján. A megérkezés után két órával megvolt az albérlet. A Máltai Szeretetszolgálat, a református Kékkereszt és a katolikus testvérek segítségével bútor is került bele. Nem sokkal ezután a versek is megérkeztek.

– Bármilyen rossz kedvem van, a versek felüdítenek, és általuk másokat is felüdíthetek. Szívből jön, a lélek által. Első versem a Szerető Uram című volt. Annak kapcsán ismerkedhettem meg Holczer József piarista atyával, aki sok versemet kijavította, az egyiket meg is zenésítette. Általában kéthetente találkozunk, beszélgetünk a versekről. Sokat jelentenek ezek a beszélgetések, ahogy a Kékkereszt találkozói is.

János első kötetének terve azután valósulhatott meg, hogy díjat nyert Szentlélek madarai című versével. Komoly összefogás alakult ki annak érdekében, hogy a Nagy mélység című kötet nyomdába kerülhessen. Rigóné Kiss Éva, a Máltai Szeretetszolgálat vezetője, Zombor Gábor polgármester, Holczer János piarista szerzetes, dr. Varga Miklósné a Kékkereszt részéről, és az illusztrációkat készítő Dunszt István és Rózáné Kalmár Nagy Ibolya mind-mind segített – tegyük hozzá: többek között. A második kötet a Wojtyla Könyvek sorozatban jelent meg, és hamarosan összeáll a harmadik is.

És még egy fontos dátum: János 2006 nyarán újabb hitmélyítő héten járt Dömösön. Az első nap meglátta Dórát.
– Gyönyörű, kedves, mosolygós szőke lány. Szépen lassan kerültünk közel egymáshoz. Versekkel udvaroltam neki – árulja el. – Dórika Debrecenben él, törékeny, pici teremtés. Patológusként dolgozik a klinikán, de közben tanul is, addiktológus szeretne lenni. Az én történetem is benne lesz a szakdolgozatában, mégpedig pozitív példaként: akinek sikerült visszajönnie.

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

ÁLLÍTSUK MEG A HOMOFÓBIÁT!

 

Kommentek

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2126

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:295

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:272

Read more

Belföld

Akció a hajléktalanokért

Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...

Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:63

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3331

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com