Dél-Alföld

A hajléktalanok nemcsak az étel miatt várják a Máltai Szeretetszolgálat munkatársait, a meleg tea és zsíros kenyér mellett segítenek ügyeik intézésében is. Ha szükséges, az orvos az utcán látja el őket. Hétfő, délután 4 óra. Útjára indul a Máltai Szeretetszolgálat autója, takaróval, forró teával és zsíros kenyérrel. Az idei - szokatlannak mondható – hideg télen fokozottabb figyelmet igényelnek az utcán élők. Hiába a nappali melegedő, sokan nem térnek be, ezzel is kockáztatják, hogy megfagynak. Az utcai szolgálat dolgozói, Sirokmán Ildikó és Lőrincz Nikolett rendszeresen járnak azokra a helyekre, ahol a hajléktalanok tanyáznak – első utunk az újszegedi vasútállomás mögötti garázssorra vezet. A fedél nélküliek zöme válás miatt kerül az utcára, mindent hátrahagyva menekülnek rossz kapcsolataikból.
 

Garázslakás. Fotó: Segesvári Csaba

Garázslakás. Fotó: Segesvári Csaba



Piroska évek óta egy garázsban lakik, betegsége miatt rendszeres ápolásra szorul. Amikor odaérünk, Laci, Piroska egyik barátja kávét készít, és közben a meleg garázsban magyarázza, hogy csak beugrott, Attila, a lakótárs épp fát vág a töltésen túli erdőben.

– Elintéztük a rokkantosítását, nem tud felkelni az ágyból egy korábbi baleset miatt. Ha kell, betegszállítóként is „üzemelünk"– mondja Ildikó, aki nemcsak szakmai, de lelki segítséget is nyújt az utcán élőknek. A tea és a kenyerek kipakolása után megkeressük Attilát és barátait, akik a garázssorral szemben, a vasúti töltés mögött laknak.

Jól jön a tea és a kenyér a favágáshoz. Fotó: Segesvári Csaba

Jól jön a tea és a kenyér a favágáshoz. Fotó: Segesvári Csaba

Kutyacsaholás fogad minket, Ildikó elmeséli: egy állatorvossal ingyen beoltatják a hajléktalanok kutyáit. Sőt néhány esetben a Tappancs Alapítványtól hoztak el kutyákat, volt olyan, aki félt az utcán, és emiatt állatot szeretett volna. Laci motoros fűrésszel aprítja fel a már kidőlt fákat, ezzel fűtenek a garázsban és az erdei kisházban. Korábban Németországban dolgozott, elvált, majd utcára került, itthon egyelőre nem talál munkát. A forró teát termoszba és műanyag palackba töltik.

A jó szó itt is többet ér, mint az élelem.

A hivatásos betegszállítókkal akad némi probléma: két héttel a szállítás előtt értesíteni kell őket, ami bizonyos esetekben lehetetlen. Ezenkívül akadozik a betegfelvétel is, a hajléktalanoknak nincs lakcímük, garázsból pedig nem szeretnek elszállítani.

A nehézségek ellenére az utcai szociális munkások bizakodóak, pedig a helyzet változatlan, sőt romlik. A Máltai Szeretetszolgálat erős társadalmi támogatással el tudja látni feladatait. Jelenleg két csoportjuk járja az utcát, február 1-jétől a SZKTT Humán Szolgáltató megszüntette utcai szolgálatát, így harmadik egységük is hamarosan beindul – ha megjönnek az engedélyek. Egyedül talán a takarókészletük hiányos.

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

ÁLLÍTSUK MEG A HOMOFÓBIÁT!

 

Kommentek

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2126

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:295

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:272

Read more

Belföld

Akció a hajléktalanokért

Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...

Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:63

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3331

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com