Dél-Alföld

A képzés 8 hónapja alatt a résztvevők megélhetési támogatásban részesülnek, és lakhatáshoz is kapnak támogatást. Főbejárat. Ez a neve annak a programnak, amely segítséget kíván nyújtani a hajléktalan embereknek ahhoz, hogy visszailleszkedhessenek a társadalomba, s hogy eséllyel vehessék fel a versenyt a munkaerő-piacon is. Az elnevezés szimbólikus jelentőségű: a hajléktalanoknak is joguk van ahhoz, hogy a „főbejáraton”közlekedjenek, hiszen ugyanolyan állampolgárok, mint akik lakással, munkahellyel rendelkeznek. Az Európai Unió nagy figyelmet fordít a hajléktalanság visszaszorítására, így hazánkban is lehetett pályázni e cél megvalósítása érdekében uniós támogatásra. A Nyíregyházán működő Periféria Egyesület a debreceni Refomix Nonprofit Kft.-vel konzorciumi együttműködésben 55 millió 55 ezer 850 forintot nyert a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében a „Hajléktalan emberek társadalmi és munkaerő-piaci inetgrációját segítő programok támogatása” című pályázati kiíráson.

– A „Főbejárat” projekt célja a szegénység és a társadalmi kirekesztődés csökkentése a hajléktalan emberek foglalkoztatásban való részvételével, valamint lakhatási és szociális helyzetük javításával. A hajléktalan emberek társadalmi és munkaerő-piaci integrációját a programban képzettségük fejlesztésével szeretnénk segíteni. Munkavállalási esélyeik javítása érdekében egyrészt piacképes OKJ-s szakmai képzésben való részvételre nyílik lehetőség, emellett a 2010. május elsejétől 2012. február 29-ig tartó program az önálló lakhatásukat is segíti – mondta el érdeklődésünkre Szoboszlai Katalin, a Periféria Egyesület elnöke. – Az 1995-ben alapított egyesület kezdetben az utcákon élőket segítette, négy éve a lakhatás megvalósításában is közreműködünk, s ez most kiegészül azzal, hogy a munka világába is visszavezetjük őket. Végeztünk szükségletfelmérést, lesznek jelentkezők. A legtöbben még a szocializmus idején szereztek szakmunkásbizonyítványt, a tanult szakma elavult, ezért szívesen tanulnának új szakmát. A motivációcsíra bennük van, azt kell felvirágoztatnunk.

A Főbejárat program részleteiről Somogyiné Katona Anikó tájékoztatta lapunkat.

– A programba júniusban 15 főt választunk ki Nyíregyházán az utcán élő emberek közül. Az ügyfelek részt vesznek egy felkészítésen, mely több tréningből áll. A felkészítés során megtörténik az ügyfelek állapotfelmérése, motivációjának, erőforrásainak megismerése. A képzési programba öten kerülnek, ők részt vesznek egy 8 hónapig tartó tanfolyamon, mely alatt OKJ-s tanúsítványt szerezhetnek 3 szakmában. A szakmákról még nem született döntés, többek között a parkgondozó, a takarító szakma jöhet számításba. A képzés 8 hónapja alatt megélhetési támogatásban részesülnek, és lakhatáshoz is kapnak támogatást a programban részt vevő nők és férfiak.

Ön mit szól a hajléktalanok foglalkoztatásával kapcsolatos tervezethez?

Póka Róbert szerint az az első, hogy legyen munka: -Télen is, nyáron is nyílik lehetőség idénymunkára. Számomra pozitív ez a kezdeményezés - mondta.

-Jó lenne nekik is, nekünk is, ha nem kellenne itt-ott az utcán fetrengeniük, hanem ők is becsületes munkával kereshetnének pénzt - közölte Balogh József.

Mindenképpen segítségre van szükségük az ilyen helyzetben lévő embereknek: - Ők is emberek, megérdemlik, hogy törődjenek velük. Bár sajnos nagy részük önként mondott le a teljes életről, nehéz lesz őket "visszahozni" - tette hozzá Bajzáth József.

Hurja Gréta jó ötletnek tartja a dolgot, de attól fél, hogy a pénz nem oda kerülne, ahová valójában kellene: - Nem véletlenül kerültek ezek az emberek az utcára, félő, hogy mekkora bennük a hajlandóság a változásra.

Horváth Alexandra nem tartja jó ötletnek, inkább azoknak az embereknek kellene elsősorban munkát adni, akiket otthon normális család vár haza: - A hajléktalanok úgyis alkoholra költenék, mások sokkal inkább értelmes dolgokra fordítanék a munkából származó pénzt - mondta.

Riczu Attila szerint feleslekes energiát és pénzt ölni a hajléktalanok nagy részébe: - Egy nagyon kicsi réteg az, amelyik komolyan változtatni akar a helyzetén, ezt a szűkebb csoportot kellene kiszűrni - vélekedett.

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

ÁLLÍTSUK MEG A HOMOFÓBIÁT!

 

Kommentek

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2126

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:295

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:272

Read more

Belföld

Akció a hajléktalanokért

Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...

Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:63

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3331

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com