Dél-Alföld

Daganatos megbetegedéseket, illetve arra utaló jeleket szűrtek ki szerda délután annál a közel 30 hajléktalannál, akik részt vettek a Bács-Kiskun megyei kórház ingyenes szűrővizsgálatán. Az Silencio hajléktalan szálló szervezésében idén először került sor arc-, száj- és orrüreg vizsgálatokra. A szervezet azért hirdette ezt az akciót, mert a hajléktalanok a legveszélyeztetettebbek és mire eljutnak orvoshoz, rendszerint már késő.

Dr. Sánta Beáta a fül-orr-gégészeti részleg vezetője hajléktalanokat vizsgált szerdán rendelőjében. A daganatos elváltozásokat, illetve az arra utaló jeleket szűrte. A hajléktalanok csoportja a legveszélyeztetettebb ilyen szempontból. Mind az életmódjuk, mind a rendszeres orvosi vizsgálat hiánya plusz rizikófaktort jelent. Dr. Sánta Beáta elmondta, mire ezek az emberek orvoshoz kerülnek, gyakran már túl késő, nem lehet rajtuk segíteni. Ezt ismerte fel Piroska Raisch Andrea a Megyei Kórház központi intenzív osztályának főnővére, aki ingyenes orr-, arc- és szájüreg vizsgálatra hívta a Silencio hajléktalan szálló lakóit.

 

A mai napon egy célzott csoportot prezentál a kolléganő számunkra, a hajléktalanok csoportját, akiknél halmozottabban fordulnak elő azon betegség csoportok, amelyek most szűrésre kerülnek. Szűrjük a szájüreg, az algarat, a gége nyálkahártyáján előforduló daganatos betegségeket– fogalmazott Dr. Sánta Beáta Bács- Kiskun Megyei Kórház a fül-orr-gégészeti részleg vezetője.

Ez az első ilyen jellegű vizsgálat a hajléktalanok körében Kecskeméten. Habár a vizsgálatok ingyenesek, nem volt könnyű meggyőzni az utcán élőket, hogy vegyenek részt a vizsgálatokon.

Az akció szervezése nem volt borzasztóan bonyolult, viszont idecsalni az embereket nem olyan egyszerű. Jelenleg is azzal küzdünk, hogy mindenki, aki jelentkezett ide érjen. 50 ember jelentkezett első körben, ebből 35, aki második körbe is feliratkozott és most 20 ember akar eljönni a 35-ből, úgyhogy tényleg ez az a csoport, akit tényleg nem lehet ezekre a vizsgálatokra beinvitálni  – mondta el Piroska Raisch Andrea Megyei Kórház központi intenzív osztályának főnővére.

Egyelőre még nem lehet tudni, hogy lesz e hasonló vizsgálat sorozat. Azon múlik, hogy sikerül e meggyőzni a hajléktalanokat, hogy részt vegyenek a programban.

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

ÁLLÍTSUK MEG A HOMOFÓBIÁT!

 

Kommentek

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2126

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:295

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:272

Read more

Belföld

Akció a hajléktalanokért

Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...

Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:63

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3331

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com