Dél-Alföld

A fagyos idő miatt Debrecenben próbálnak boldogulni a megyei hajléktalanok. Elsősorban azokról a településekről érkeznek a megyeszékhelyre, ahol sehova nem húzódhatnak be éjszakára. Az országban már 22 hajléktalan fagyott halálra, Debrecenben azonban még nem történt tragédia.

A fürdőszobát mutatja a derecskei menedékhelyen Bajusz József. Itt viszonylag jó körülmények között tölthetik az éjszakát a hajléktalanok, mégsem népszerűek ezek a szállások. Az otthontalan férfi szerint elsősorban a lopások miatt.

- Attól félnek, hogy a kis tulajdonukat, a dolgaikat ellopkodják. Lehet, hogy van ilyen, történnek ilyen dolgok – mondja Bajusz József.

Hajdúszoboszlón 2005 óta nincs éjjeli menedékhely. A korábbi években a vasútállomásra húzódhattak be a hajléktalanok a hideg elöl. Az épület azonban idén már nem nyújt menedéket az otthontalanoknak, az állomást ugyanis bezárják éjszakára.

- Kizavarnak az állomásból ezek az új rendőrök, ezek a vasúti rendőrök. A szoboszlóiak nem szólnak, de ezek kizavarnak. A lépcsőházból is kizavarják az embert, ott úgy alszik, mint a nyúl – hallhattuk Bátori Józsefet.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy azokról a megyei településekről, ahol nincs nekik hely, a hajléktalanok többsége Debrecenbe vándorol. Itt ugyanis könnyebben meg tudnak húzódni, és másféle segítség is jut.

Debrecenben van ugyan éjjeli menedékhely, ennek ellenére 100-120 ember tölti a leghidegebb időben is a szabad ég alatt vagy fűtetlen kunyhóban az éjszakát. Rajtuk meleg étellel és forró teával próbálnak segíteni a ReFoMix Kft. munkatársai. A beteg hajléktanokat pedig a Dobozi utcai egészségügyi centrum látja el. Egyelőre nincs sok dolguk.

- Még csak pár napja, hogy beköszöntött a hideg, és nincs még fagyás, nem volt ilyen jellegű panasz sem. Meghűlés, megfázás, nátha, felfázás, köhécselés, ezek vannak – mondta el Deményi Zsolt háziorvos.

A Refomix Kft. munkatársai azt remélik, a hajléktalanok állapota a hideg ellenére nem romlik, és a korábbi két évhez hasonlóan idén sem lesz áldozata a télnek Debrecenben.

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

ÁLLÍTSUK MEG A HOMOFÓBIÁT!

 

Kommentek

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2126

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:295

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:272

Read more

Belföld

Akció a hajléktalanokért

Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...

Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:63

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3331

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com