Belföld

Halálra égett egy hajléktalan férfi Vácon, a baleset kedd hajnalban történt. Töttős Györgyi, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta: a hajléktalan férfi és ismerőse egy téglából épült garázsban éltek, ott keletkeztek a lángok.

Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az eset kapcsán elmondta: a férfi és a nő huzamosabb ideje élt a garázssoron. Kedden reggel valami lángra kapott az alkalmi lakásban, az 54 éves férfi meghalt, a nőt súlyos sérülésekkel kórházba vitték. A rendőrség a bűncselekmény lehetőségét kizárta, a baleset körülményeit még vizsgálják. A Független Hírügynökség úgy tudja, az elektromos hősugárzó okozhatta a tüzet.

Budapesten is tűzhalált halt egy hajléktlan

Mint ismert, hétfőn késő este Budapesten is történt egy halálos tűzeset: egy bódéban lakó férfi égett halálra a II. kerületi Hideg utcában. A tűzoltók hamar eloltották a lángokat, de a férfi életét már nem lehetett megmenteni. A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint közigazgatási eljárás indult az ügyben, hogy kiderítsék a hajléktalan férfi halálának körülményeit, és hogy miért gyulladt ki az ideiglenes hajlék.

You have no rights to post comments




Int.ker.TESZT

intker.terk.TESZT

Komment

Műhelyek

No current events.

ÁLLÍTSUK MEG A BÁNTALMAZÁST!

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2013)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2013 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com