Dél-Alföld

A Menedék Alapítvány kiskunmajsai Átmeneti Otthonából panaszolták Szabó Máténak, hogy az intézményben semmilyen szakmai munka nem folyik és nem foglalkoznak azzal sem, hogy a családokat a későbbi önálló életre felkészítsék, viszont az otthonban lakók állandó pszichikai terrornak vannak kitéve. A kényszerűségből ott élők kifogásolták az étkeztetést és a higiénés körülményeket is.Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa felkérte a területileg illetékes szociális és gyámhivatalt, hogy vizsgálja ki a panaszban foglaltakat. A hivataltól kapott beszámoló tanúsága szerint a beadványban írtak részben megalapozottak voltak. Az intézmény az egykori szovjet laktanya négyszintes panelépületében működik. Mind az épület környezete, mind a műszaki állapota, mind a belső terek nagyon elhanyagoltak voltak, felújításra szorulnának. A nyári esőzések a tetőtől a földszintig beáztatták az épületet, a víz elérte a villamosvezetékeket is, a lakóterekben pedig penészesedést okozott. A higiénés körülmények szintén erősen kifogásolhatók voltak, a vizsgálat megállapította, hogy a lakókörnyezet, a berendezési tárgyak nem alkalmasak kulturált életvitel folytatására. A panelépület első és második emeletén a Családok Átmeneti Otthona, a harmadik és negyedik emeleten a Hajléktalanok Átmeneti Otthona található. A biztos szerint szerencsésebb lenne, ha az egyedülálló kisgyermekes anyák és a gyakran szenvedélybetegséggel küzdő hajléktalan emberek elhelyezése, étkeztetése külön épületben lenne megoldható.A vizsgálat a személyi feltételek, a térítési díj fizetése és a hajléktalan ellátottak pénzkezelése tekintetében is feltárt visszásságot. Az intézmény szakdolgozóira nagy teher hárul, mert a fenntartó nem gondoskodik sem a kulturált szolgáltatás, sem a munkavégzés feltételeinek megteremtéséről, ám ennek ellenére a szakdolgozók a jogszabályban előírt szolgáltatást nyújtják. Az otthonban élők gondozásával kapcsolatos, alapjogot érintő visszásságot a biztos ezért nem állapított meg.Az ombudsman mindezeket összegezve felkérte a kiskunmajsai Átmeneti Otthonok vezetőit és a fenntartó Menedék Alapítványt, hogy hiányosságok megszüntetése érdekében tegyék meg a szükséges intézkedéseket. Kiadó: Országgyűlési Biztos Hivatala

Hozzászólások  

 
0 #1 VÁ: Áldatlan állapotok, otthontalan otthonok – az ombudsman két kiskunmajsai intézményrőlLiptai Gábor 2011-01-02 00:42
Az origo.hu helyszínen készült riportja elérhető itt: http://www.origo.hu/itthon/komment/20101226-kiskunmajsa-menedekvaros-emlekek-idezik-a-foldi-poklot.html
_______________ _______________ _______________ _
A Menedék Alapítvány Prof. dr. Szabó Máténak az origo.hu-n megjelent nyilatkozata után az alábbi sajtóközleményt hozta nyilvánosságra:

2010. december 13-án az Országos Sajtószolgálatb an az ombudsmani hivatal tájékoztatása, valamint az Origo.hu honlapon Dr. Szabó Máté nyilatkozata "Embertelen állapotokat talált a kiskunmajsai otthonban az ombudsman" címmel a Menedék Alapítvány működésére nézve kellő tájékozottság hiányában valótlan. Megállapításait hamis tájékoztatás alapján, helyszíni ellenőrzés nélkül tette. Részletes nyilatkozatot és ismertetőt tettünk közzé a www.menedekalapitvany.hu/index.php?m=19986 honlapon, illetve ezt megelőzően válaszlevélben tájékoztattuk fentiekről Dr. Szabó Mátét.

Kovács Zoltán
kuratóriumi elnök
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

ÁLLÍTSUK MEG A HOMOFÓBIÁT!

 

Kommentek

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2126

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:295

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:272

Read more

Belföld

Akció a hajléktalanokért

Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...

Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:63

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3331

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com