Már majdnem teltház van a Hajléktalan Gondozó Szolgálatnál. Sőt, a Máltai Szeretet Szolgálat kecskeméti nappali melegedőjében pedig már kétszer annyian vannak, mint egy átlagos napon. Ennek ellenére további létszámnövekedés várható, hiszen ahogyan csökken a hőmérséklet egyre többen döntenek úgy, hogy inkább fedett helyre mennének az utcáról.
A nagy hideg is közrejátszik abban, hogy a Hajléktalan Gondozó Szolgálatnál az elmúlt éjszaka 71-en aludtak bent. Ebből 80% a férfiak, és 20% a nők aránya. Összesen egyébként 91 férőhely van a szállón.
„Ebben az évben minden tekintetben rekordokat döntögetünk, mert azok az emberek is, akik tartósan az utcán élnek azok is bejöttek maguktól. Volt, akit az utcaszolgálat győzködött, hogy jöjjön be, mert azért itt csak melegebb van, de a mai napon is már három ember érkezett be az utcáról. Van, aki meg már évek óta bent van, rájött arra, hogy sokkal jobb itt benn lenni, mint kint a hidegben.” - fogalmazott Szabóné Hajdú Szilvia a Hajléktalan Gondozó Szolgálat szolgálatvezető-helyettese.
A krízisidőszak elindult már november elsejével így az utcaszolgálat az óta is jelen van Kecskeméten. László is már régóta él az utcán. Azt is elárulta, hogy pontosan hány éve.
„ - 14. Betonon aludtam.
- És most miért döntött úgy, hogy bejön ide a hajléktalanszállóra?
- Mert itt jó meleg van és kaját is kapunk.
- És milyen itt lenni?
- Jó!” - mesélte Mátyás László.
Hasonló a helyzet a Máltai Szeretetszolgálat nappali melegedőjében is.
„Az utóbbi napokban, de mondhatnám, hogy november közepétől kezdődően rohamosan emelkedik az ellátást kérők száma. A nappali melegedő 70 férőhelyes és a kihasználtsága 200% körül mozog jelenleg.” - mondta el Rigóné Kiss Éva a Magyar Máltai Szeretetszolgálat helyi vezetője.
Valószínűleg a továbbiakban is marad ez a kiugróan magas létszám, amely egyébként a hónapok második felére szokott inkább jellemző lenni.
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2126
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:295
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:272
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…
Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...
Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:63
Read more2010. évtől kezdődően folyamatosan érkeztek panaszok Hi…
A bajai Cédrus Református Egyesített Szo…
A Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3331
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…