Dél-Dunántúl

Dél-Dunántúl

Kaposvár, lakcím nélküli – ez került a rendezett körülmények között élő fiatal családfő okmányába. A fiatalember felháborodva beszélte el történetét szerkesztőségünkben. Esete nem egyedi, sok ezer albérletben élőt érinthet.

Mik ezek?

- Rendezett körülmények között élek a családommal, az egyetlen

"bűnünk", hogy albérletben lakunk. Az okmányirodán ugyanakkor nem voltak hajlandóan ezt rávezetni a lakcímkártyámra, csak azt, hogy lakcím nélküli. Papíron tehát hajléktalanná váltam. - Sok fiatal - egyedül élő és családos - kénytelen albérletben kezdeni az életét - mondta a férfi -, és a lakástulajdonosok legtöbbje csak ideiglenes lakcímként engedi meg feltüntetni a lakását a bérlő okmányaiban. Nálunk ezzel eddig nem is volt gond, mert az állandó lakcímem a szüleimnél volt, de nemrég ők is albérletbe mentek. A kaposvári okmányirodán nemrég közölték

velem: ha nincs állandó lakcímem, akkor ideiglenest sem kaphatok. Csak azt írhatják rá a kártyámra, hogy lakcím nélküli, azaz hajléktalan.

Mondanom se kell, ez rengeteg kellemetlenséget jelenthet a munkahelyemen, az adózásban. Felmondhatja a bank a hitelemet, sőt még akár a gyerekeimet is elvehetik, hiszen papíron hajléktalan lettem. Hiába élünk rendezett körülmények között, hiába van munkám nekem is, a páromnak is, ott a bélyeg az okmányon, hogy hajléktalan. Kinek jó az, hogy mi és még több ezer albérletben lakó eltűnik a rendszerből, vagy hazudni kénytelen a lakcíméről? Ahelyett, hogy egyszerűbb lenne a hivatali eljárás, mára minden nehézkesebb lett.

Szerkesztőségünket a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium sajtóosztálya egyebek mellett arról tájékoztatta: az okmányiroda a jogszabályi előírásoknak megfelelően járt el a lakcím-bejelentési ügyben. A sérelmezett élethelyzet feltételezhetően az ingatlan tulajdonosának magatartása miatt alakult ki. A bérbeadó valószínűsíthetően az állandó lakóhely bejelentéséhez nem, csak a tartózkodási hely létesítéséhez járult hozzá. A helyzet rendezése érdekében az édesapa és az édesanya kérheti a bíróságtól, hogy ítéletével pótolja a tulajdonos jognyilatkozatát.

– A bérlakásban élők lakcímbejelentési problémáit várhatóan orvosolja az a Magyary Egyszerűsítési Program keretében készült, az Országgyűlés előtt lévő törvényjavaslat, amelynek elfogadása esetén 2013. március 1-jétől a lakcímbejelentő lapon szereplő szállásadói aláírásra nem lesz szükséges abban az esetben, ha a lakcímbejelentésre kötelezett olyan érvényes magánokirattal vagy közokirattal rendelkezik, amely a lakás használatára feljogosítja – olvasható a szaktárca lapunkhoz eljuttatott tájékoztatójában. Azt is közölték: a szállásadó által aláírt szerződés (pl. bérleti szerződés) vagy általa egyéb, a feltételeknek megfelelő okiratba foglalt nyilatkozata ez esetben pótolja a bejelentő lap aláírását.

A bejelentő települési szintű lakcímbejelentést kapott. A települési szintű lakcímbejelentés az ideiglenes szálláshellyel sem rendelkező hajléktalan személyek lakóhelyének bejelentésére szolgál.

– Amennyiben a polgár ténylegesen ott lakik a lakásban bérleti szerződés alapján és a lakás tulajdonosa a lakcímbejelentéshez nem járul hozzá, törvénybe ütköző magatartást tanúsít, joggal való visszaélés valósul meg – közölte többek közt a szaktárca. A Polgári Törvénykönyvre hivatkozva azt is jelezték: bírósághoz fordulhat és kérheti a bíróságtól, hogy ítéletével pótolja a tulajdonos jognyilatkozatát.

– Egyfajta bizalmatlanságot kelthet az ilyen szituáció – utalt a család problémájára Szabó János kaposvári szociológus, aki szerint a hivatal a jogszabályoknak megfelelően járt el. Rámutatott: a szakemberek az érvényben lévő előírásokat tartották be, melyek némelyike időnként valóban életszerűtlen helyzetet teremthet. A szakember szerint számos lakástulajdonos – okulva egyes kellemetlen történetek miatt – még mindig tart az albérlő állandó bejelentésétől. Nyugat-Európában egészen más a gyakorlat. Már csak azért is, mivel a lakosság nagyjából 60 százaléka bérlakásban él, így a külföldi szabályozás gyakran rugalmasabb, jobban követi a társadalmi változásokat.


– Amúgyis nehéz anyagi helyzetben van idehaza sok ember, egyre nehezebben élnek meg – utalt az előírások változtatásának fontosságára a szakember. Kiemelte: a válság és számos kormányzati intézkedés következtében épp a leginkább támogatásra, segítségre szoruló réteg él nehezebben, míg a felső-közép osztály jókora anyagi segítségben részesül. A fiatalok lakáshoz jutási esélyére célozva aláhúzta: szülői, családi segítség nélkül ez szinte reménytelen. Pláne akkor, ha a fiatal pár egyik tagja munkanélküli: ebben az esetben szinte kilátástalan az esély arra, hogy belátható időn belül fedélhez jusson a családalapításra készülő ifjú pár.



Dél-Dunántúl

Jótékonysági ebédosztásban lehetett részük a Remény Háza Hajléktalanok Nappali Melegedője gondozottjainak. Az esemény 2012. december 24-én, délidőben történt meg, amikor finom gulyásleves került a tányérokba, a Szent György Fogadó Baráti Körének jóvoltából (képünkön még rotyogott lé). A tálcákra bejgli, meg szaloncukor is került, a forralt boros tea mellé. Az ünnep így válhatott szebbé, a nehezebb sorsúak számára is.

A gulyásleves sokak kedvence. Egy ilyen étek elkészítését vállalták el olyan emberek, akik úgy döntöttek, megpróbálnak segíteni azoknak, akiknek a léte az átlagosnál is sokkal nehezebb. Ezért aztán 18 kilogramm sertéshúst, rengeteg krumplit, fűszereket vettek, majd az összes alkotóelemet egy nagy kondérban megfőztek.

Majdnem minden a tervek szerint történt, csak minimálisan csúsztak el, a déli harangszóhoz képest a főzőmesterek. De arra is akadt magyarázatuk, hiszen nagyon fagyos volt a röfi húsa, a víz meg lassan kezdett felforrni, az udvaron. Mindez talán a hatalmas mennyiség miatt történhetett meg, mivel mintegy kilencven adag levesről volt szó, a pécsi Tüskésréti úton.

 – Úgy gondoltuk, nekünk is kellene tenni valamit, a karácsonyi ünnepnap okán – jelentette ki Juhász András, akit társai alakalmi szóvivőnek neveztek ki. – Akadt ennek már korábbról hagyományai, csupán folytatnunk kellett a sorozatot. Természetesen, mindenki egyből elvállata a feladatot, meg az anyagi áldozatot is.




Teltek a tányérok, senki sem maradhatott éhes hétfőn, ebédidőben

Amíg a mérnök úr nyilatkozott, addig a társak sem tétlenkedtek. Keverték a levet, kóstolgattak, a burgonya keménysége, illetve puhasága volt a fő kérdés. Meg persze a fűszerezés is, mert nem szerettek volna ízetlen levessel előállni. Végül jól sikerült a munka, volt is öröm azok között, akik kaphattak a jó falatokból.

Még mielőtt megkezdődhetett volna a közös étkezés, az egybegyűltek kölcsönösen köszöntötték egymást, a szeretet ünnepének délutánján.

 Köszönet mindenkinek


Az alapítványi gondozóhely egyházi vezetés alatt áll, az élén Gibizer István áll. Aki maga is ott volt az ételosztás idején, az épületben. A szociális ügyekben jártas szakember megragadta az alkalmat, hogy köszönetet mondjon azoknak, akik az egész évben segítették őket. Közöttük volt Kadia György, Kator György, illetve a Schuller Kft. is. Nélkülük sokkal kevesebbet tudtak volna bármit is adni a szegényeknek. Akik nincsenek kevesen, hiszen csupán ennél az alapítványnál 75 főre van működési engedély, amit a szabályok betartásával, 112 és fél főre szoktak kibővíteni. Ez úgy lehetséges, hogy egyszerre, szinte soha nincsen jelen mindenki a házban.


Dél-Dunántúl

Krízisszálló nyílt a kertvárosi Remény Házban. A fokozott hideg ugyanis megviseli a városrész hajléktalanjait, és egyre többen lesznek, akiket ezért éjszakára is befogadnak. A belvárosban a Máltai Szeretetszolgálat és a Támasz Alapítvány üzemeltet krízisszállót, és beindult 24 órás utcai 24 órás szolgálat is. A szociális munkások három műszakban dolgoznak.

 Szeptember közepén kezdődött építkezés, és novemberre mindenki örömére és megelégedésére felépült a Remény Háza új épületrésze, ami a hajléktalanok létszámának megemelkedése miatt vált szükségessé. A kezdeti 50 férőhely helyett jelenleg dupla annyi rászoruló nappali ellátására vált alkalmassá az épület, és a téli időszakban krízisszállóként is tudnak éjszakai biztonságot nyújtani gondozottjaiknak.

 Gibizer István, a Remény Háza intézményvezetője elmondta: Egy 50 négyzetméteres szobával bővítették az épületet, mert a napi forgalom 90 és 100 fő között mozog. Itt a téli időszakban 33 fő részére tudnak szállást biztosítani. A szálló 33 fő éjszakai befogadására alkalmas. Ez 16 órától reggel 6 óráig használható.

Ha beljebb megyünk a városban, a Megbecsülés Házát találjuk, amit a Máltai Szeretetszolgálat Pécsi Csoportja tart fenn. A Janus Pannonius utcai krízisszállóban 20 embert tudnak befogadni éjszakára.

 A Támasz Alapítvány krízisszállóján 19 órától másnap 16 óráig lehet tartózkodni.

 Temesvári János intézményvezető-helyettes hozzátette: Délután hat és este nyolc óra között lehet elfoglalni a szállást, az arra rászorulóknak, és reggel 8 óráig kell elhagyniuk az épületet.

 A Támasz Alapítvány Dugonics utcai nappali melegedőjébe is betérhetnek a hajléktalanok. Jelenleg 43 főt tudnak befogadni éjszakára. Ezen a krízisszállón este 7-től másnap délután 4-ig lehet tartózkodni.

Hajdu Krisztián, az alapítvány vezetője elmondta: Olyan hajléktalanokat fogadnak be, akik amúgy nem mennének az éjjeli menedékhelyre.

 A Támasz Alapítványnál egyébként beindult a téli utcai 24 órás szolgálat is. Három műszakban dolgoznak a szociális munkások, hajnali 4 és reggel 8 óra között pedig a krízisügyelet működik, ami azt jelenti, hogy a diszpécserszolgálat a +36-70/233-169-es telefonszámon várja a hívásokat.

Dél-Dunántúl

Balatonboglár | Közel kétszázan gyűltek össze, hogy emlékezzenek, arra a hajléktalanra, akit a balatonboglári vasútállomáson bántalmaztak, majd pár nap múlva elhunyt.

 – Mintha a világ legtermészetesebb dolga volna az, hogy megvernek egy hajléktalant és ő belehal. Itt tartunk ma? – tette fel a kérdést a boglári állomásra szervezett megemlékezésen Czöndör István evangélikus lelkész, akit meglepett az eset után tapasztalt közöny és passzivitás.

Körülbelül kétszázan gyújtottak gyertyát az agyonvert férfi emlékére Balatonbogláron Körülbelül kétszázan gyújtottak gyertyát az agyonvert férfi emlékére Balatonbogláron


Közel kétszázan gyűltek össze vasárnap kora este, hogy emlékezzenek Istvánra, arra a boglári hajléktalanra, akit nemrég bántalmaztak a Balaton-parti város vasútállomásán, majd pár napra rá a korházban elhunyt.
Az első információk arról szóltak, hogy azért verték meg a hajléktalant, mert egy megtámadott buszsofőr védelmére kelt, de azóta bebizonyosodott, hogy a két bűncselekmény időben és térben eltér egymástól. A hajléktalant a vasútállomás várójában verhették meg ugyanezek a fiatalok

– A ma itt megjelentek Balatonboglár élő lelkiismerete – hangsúlyozta a gyertyákat, mécseseket gyújtó tömeg előtt Czöndör István, a megemlékezés szervezője. Elmondta; nem véletlen, hogy Márton napján hívták emlékezni az embereket, hisz’ Szent Márton volt az, aki felkarolta az elesetteket, köpenyével takarta be a hajléktalant.
A helyiek mellet sokan érkeztek a környező településekről is, hogy gyertyát, mécsest gyújtsanak ez elhunyt hajléktalan, emlékére.




Int.ker.TESZT

intker.terk.TESZT

Komment

Műhelyek

No current events.

ÁLLÍTSUK MEG A BÁNTALMAZÁST!

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2017)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2017 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com