Dél-Dunántúl

Egyre nő a hajléktalanok száma, s egyre több a fiatal fedél nélküli. A téli krízisidőszak végével a városban is egyre több helyen morgolódnak miattuk az emberek. Mindeközben a Támasz Alapítvány sorsa kérdésessé vált, az is felmerült, hogy Pécs felbontja velük a szerződést.
 

Az egyre melegedő idő, és az április végén záruló téli krízisidőszak miatt egyre több hajléktalan jelenik meg Pécsett, sokan közülük zavarják a lakosokat és a turistákat. A néma koldulást is tiltó, 2010 tavaszán hatályba lépett rendelet ellenére a belvárosban, a védett övezetekben is jelen vannak, de épp e jogszabály miatt újabb gócpontok is kialakultak az elmúlt bő fél évben Pécsett.

Uránváros és a Kertváros forgalmasabb terein, boltok előtt, illetve hipermarketek parkolóiban gyűlnek a nem egyszer erőszakosan kéregetők. A közterület-felügyelet és a rendőrség kezében viszont nem sok kártya van valójában, hiszen ha végül meg is büntetik a hajléktalanokat – például be nem fizetett pénzbírság miatt –, nehezen tudják végrehajtani rajtuk a büntetést.

A fedél nélküliek száma ráadásul egyre nő, és egyre több köztük a fiatal, miközben ma kérdéses még, mi lesz a pécsi Támasz Alapítvány sorsa, mert mint kedden sajtóhírekből kiderült, több tízmilliós tartozásuk van, amely miatt az önkormányzatnál felmerült az is, hogy felbontják a velük megkötött szolgáltatási szerződést.

fotó: Laufer L.

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

ÁLLÍTSUK MEG A HOMOFÓBIÁT!

 

Kommentek

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2126

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:295

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:272

Read more

Belföld

Akció a hajléktalanokért

Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...

Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:63

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3331

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com