Dél-Dunántúl

A meteorológiai előrejelzés szerint az elkövetkezendő napokban szibériai eredetű hideglevegő éri el az országot, éjszaka akár mínusz húsz fok is lehet. A pécsi Támasz Alapítvány melegedőiben ugyan az elmúlt napokban megugrott a forgalom, a város környékén azonban száznál is többen lehetnek, akik fűtetlen tákolmányokban próbálják átvészelni a dermesztő fagyokat. Ők lényegében már most életveszélyben vannak.
Korábban arról adtunk hírt, hogy a központi költségvetésből érkező pénzek befagyasztása miatt veszélybe került a pécsi utcai szociális ellátás. Ugyan pozitív fejleményként értékelhető, hogy jut pénz a feladatra - sőt, meg is emelik létszámot -, ám így sem érnek el a szakemberek a város minden pontjába.
 

 

Életet menthet, ha betelefonál

A Támasz Alapítvány diszpécserszolgálata a nap huszonnégy órájában fogadja a hívásokat. Ha bárki veszélyeztetett embert lát az utcán vagy ilyen személyről tud, a 72/233-169-es telefonszámon tehet bejelentést.

 

- Jelenleg hét utcai szociális munkás dolgozik a városban és rövidesen három újabb állhat munkába - tájékoztatta a Pécsi Újság.hu-t Fónai László, a hajléktalanellátással foglalkozó Támasz Alapítvány kuratóriumi elnöke. Hozzátette: bár ez kettővel valóban több, mint tavaly, így is kevesen vannak, legalább tizenkettő-tizennégy emberre lenne szükség. 

A hideg idő beköszöntével az alapítvány melegedőit és szállóit az elmúlt néhány napban a szokásosnál jóval többen keresték fel. A Támasznál azt mondják, bírják a rohamot.

- Ha a közelmúltban nem bővítettük volna a rendszerünk befogadóképességét, most komoly bajban lennénk. Így azonban mindenkinek jut hely.

A tapasztalatok szerint azonban a kihűlés elsősorban nem az utcán, hanem a fűtetlen épületekben egyedül élő, rendkívül alacsony jövedelemmel rendelkező magányos embereket veszélyezteti. Hogy hány ilyen ember élhet Pécsett, arról az alapítványnak nincs információja. Ugyanakkor a lapunknak nyilatkozó szociális munkások azt mondták, tapasztalataik szerint száznál is többen lehetnek azok, akik Pécsett vagy a város környékén fűtetlen bódékban próbálják átvészelni a telet. 

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

ÁLLÍTSUK MEG A HOMOFÓBIÁT!

 

Kommentek

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2126

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:295

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:272

Read more

Belföld

Akció a hajléktalanokért

Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...

Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:63

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3331

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com