Majdnem ezren vannak de csak egy töredékük "látható", a többiek napközben dolgoznak, vagy olyan helyen tartózkodnak, ahol melegedhetnek. A kisebbség így is 150-200 fő, akik a város parkjaiban, lépcsőházakban és egyéb helyeken húzzák meg magukat. Vannak agresszívek, de a többség csendesen elvan. A tavalyinál valamivel többen vannak és az ellátórendszer bővülését valamilyen fura szenzorokkal érzékelik. Ha nő a hajléktalanszállásokon a férőhely, akkor megnövekszik a hajléktalanok száma is, így nem lesz üres ágy a szállókon. Ahogy a bevezetőben olvashatták, csak egy töredékükkel találkozunk a város utcáin, terein. Velük nehéz kezdeni valamit, mert ha koszosan és rendetlenül is, de egy padon ülő, fekvő ember gyakorlatilag teljesen normális dolog. Nem lehet őt arrébb tessékelni, vagy elvitetni pusztán azért, mert rendezetlen és piszkos.
Nem emberhez méltó utcán élni
- Hajdu Krisztiánnal, a Támasz Alapítvány szakmai vezetőjével beszélgetünk a pécsi hajléktalan helyzetről, a mindennapokról. Hogyan viszonyulnak a városlakók a hajléktalanokhoz ?
- Meglehetősen változatos módon viszonyulnak. Van, aki közömbös, de sokan nem örülnek a látványuknak és meg kell, hogy mondjam meg tudom érteni őket. Senki sem örül annak, amikor egy játszótéren, vagy köztéren, netán egy lépcsőházban hajléktalanba botlik. Nem feltétlenül azért, mert az utcán élők veszélyesek lennének, sőt a többségük nagyon leépült és gyenge ember. Egyszerűen nem szép látvány, hogy egy ember így lesüllyed és szinte állati sorba kerül. Nem méltó egyetlen emberhez sem az, hogy az utcán aludjon, szennyes tárgyak között és a személyi higiénia elemi feltételeit mellőzve. Gyakran hagynak maguk után szemetet is, ami szintén zavarja a jóérzésű polgárokat. Nem elhanyagolható az egészségügyi kockázat, amit jelentenek a többiekre, hiszen sokan valamilyen betegséggel is rendelkeznek.

A Támasz Alapítvány szakmai vezetője: Hajdu Krisztián
- Hogyan védekeznek a járványok kialakulása ellen?
- A TBC szűrésről szóló friss, fél évnél nem régebbi igazolás nélkül nem vesszük fel őket a szállásokra, hiszen a többiekre óriási veszélyt jelentenének, akár egy járvány kialakulásához is vezethetne egy fertőzött jelenléte. Más, szintén fertőző betegségek esetében, mint most például a H1N1, megpróbálunk a meggyőzés módszerével élni. Sokan hallgatnak is ránk, tavaly 140, idén 220 hajléktalan oltatta be magát a szezonális és az új influenza ellen. Ez talán még jobb arány is, mint a lakosság más csoportjain belül. Mindenesetre érzik, hogy a veszélyeztetettek között vannak, életmódjukból adódóan. Szerencsére van egy 24 órás háziorvosi ügyeletünk, amellyel jól el tudjuk látni őket, sokszor a "terepen".
- Említette, hogy csak egy kis részük látható a pécsiek számára, a többiek hol vannak napközben?
- Az említett 1000 főből sokan dolgoznak nappal, vagy rokonoknál, ismerősöknél húzzák meg magukat. Éjszaka, amikor nincs hova menniük, akkor keresik fel a szállásainkat. "Szinte" normális életet élnek, persze nagyon nehéz egy tömegszálláson pihenni, vagy elvonulni, magánéletet élni. Sajnos a meglévő és általában különféle csomagokban magukkal cipelt vagyontárgyaikra is nehezen tudnak vigyázni. Gyakori, hogy egymástól vesznek el dolgokat, persze próbálunk erre vigyázni, de azért ez is előfordulhat.
- Télen különösen veszélyes az utcán élni, hiszen kihűlhet bárki. Mit tesznek ez ellen?
- Az utcai szociális munkások rendszeresen felkeresik azokat a szabadtéri helyeket, amelyről köztudott, hogy szállásként szolgálnak. Meleg teát visznek, és megpróbálják rábeszélni az embereket, hogy jöjjenek be a szállásokra. Sajnos kevesen élnek ezzel a lehetőséggel, nem tudunk ilyenkor mit tenni, hagyni kell, tegyék, amit jónak látnak. Külföldi példák vannak arra, hogy nem hagynak embereket az utcán, akkor sem, ha ezt akarják, hiszen ezek az emberek nem igazán cselekvőképesek, nem tudják eldönteni, hogy mi lenne a hasznos számunkra. Célszerű lenne Magyarországon is a törvényt olyan irányba módosítani, hogy ne legyen választható a majdnem biztos megfagyás. A szakma évek óta adja a jelzéseket a törvényhozóknak, de sajnos még nem történt változás eben.

A koldusok is sok gondot okoznak, mivel néha erőszakosak
- Télen olyan emberekkel is történhet baj, akik nem hajléktalanok. Rájuk is figyelnek?
- Ha valaki idős és egyedülálló, ráadásul nagyon alacsony a jövedelme, akkor komoly bajba kerülhet. Ha elfogy a tüzelője, vagy tönkremegy a fűtőtest és nincs pénze újat venni, akkor ugyanolyan gondban van, mint egy hajléktalan. Megfagyhat a saját lakásában, ráadásul senki sem tudja, hogy gondban van. Erre a célra is szolgál az a diszpécser hálózat, ahol 24 órán keresztül be lehet jelenteni az ilyen bajbajutott embereket. A telefonszáma 72/233-169 és nem csak a hajléktalanokkal kapcsolatos problémákat lehet itt bejelenteni, hanem bármit, amely bajbajutott emberekkel kapcsolatos. Ugyanitt lehet felajánlani olyan dolgokat, ami segíthet az ilyen szorult helyzetekbe lévőkön. Életet menthet egy jó takaró, vagy egy kis tüzelő, esetleg élelmiszer. Így karácsony közeledtével bizonyára mindenki átérzi ennek a fontosságát.
| < Előző |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2126
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:295
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:272
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…
Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...
Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:63
Read more2010. évtől kezdődően folyamatosan érkeztek panaszok Hi…
A bajai Cédrus Református Egyesített Szo…
A Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3331
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…