Dél-Dunántúl

Január 2-án, szombaton találtak egy megfagyott hajléktalan férfi Pécs Belvárosának szélén. A férfi elesett, megütötte magát, és eszméletlenül fagyott meg. Az eset rendkívülinek minősül, de ráirányítja a figyelmet a hajléktalanok helyzetére.

Talán a legkevesebb politikai vita a városházán a hajléktalan-ellátás kérdésében van és volt, ezt a területet szocialista és fideszes vezetés esetén is jónak ítélte az aktuális városvezetés és az ellenzék is. Pedig igen érzékeny területről van szó, hiszen télen a megfagyás, nyáron pedig a kiszáradás fenyegeti az utcán élőket, akadnak szakemberek, akik szerint az utóbbi veszélyesebb, ekkor kell jobban figyelni. Most azonban egy megfagyásos eset irányította rá a figyelmet a kérdésre.

 

 

 

Nem csak az utcán élőkre, az otthonukban fagyoskodókra is oda kell figyelni

 

- Tavaly télen és idén is egy-egy megfagyásos eset történt Pécsett, persze már ez is sok – kezdte Csizi Péter, a népjóléti és sportbizottság vezetője. – Ami igazán szomorú az idei esetben, hogy ugyan éjszaka történt, de meglehetősen forgalmas útvonalon, ez pedig az emberi segítőkészségről is árulkodik. Létrehoztunk egy diszpécserszolgálatot, a 72/233-169-es telefonon lehet bejelentést tenni hasonló esetekről. Ennek a szolgálatnak, és a széleskörű ismertségének köszönhető, hogy már eredményes mentésről is be tudunk számolni. Egy otthonában élő emberről van szó, ez egyébként szintén fokozottan veszélyes szituáció, ugyanis sokkal nehezebb észrevenni, mint a nyílt utcán földön fekvő embereket. Az év eleji haláleset egyébként azért is rendkívüli, mert az elhunyt elesett, beverte a fejét, tehát kvázi balesetet szenvedett, eszméletvesztése miatt hűlt ki és hunyt el.

 

Abban egyébként szocialista és fideszes politikusok is egyetértenek, hogy Pécsett az egyik legfejlettebb a hajléktalan-ellátás Magyarországon, talán az országban az egyik legjobban működő.

- Ennek ellenére, éppen ez a haláleset világít rá, hogy van még tennivaló, az egész szociális rendszerünket átvilágítjuk, hogy hatékonyabban, és ha lehet olcsóbban tudjunk működni – tette hozzá Csizi Péter.

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

ÁLLÍTSUK MEG A HOMOFÓBIÁT!

 

Kommentek

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2126

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:295

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:272

Read more

Belföld

Akció a hajléktalanokért

Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...

Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:63

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3331

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com