Dél-Dunántúl

ucatnyian sohasem mennek be a kaposvári hajléktalanszállóra. Egy fedél nélkül élő pár a vasútállomás mellett, egy két négyzetméternyi kalyibában vészeli át a telet

– Nem tudna kisegíteni? Kenyérre kellene, esküszöm! – hallom a kuka mellől, persze a köszönés után. Megáll a kezemben a jégkaparó, ezen a környéken nem megszokott az ilyesfajta tarhálás, a szemeteseket persze feltúrják, de a lakók vegzálása újkeletű. – Ha nem hiszi, eljöhet velem a boltba – próbálkozik tovább a hajléktalan, kékre fagyott ujjai között hatalmas kék szatyrot szorongatva. – Bizisten, nem piát veszek!
Találok egy százast a zsebemben, szótlanul nyújtom felé, s ezzel úgy tűnik, átszakítok valamiféle gátat.
– Tegnap reggel óta nem ettem – magyarázza –, lecsúsztam a teajáratról. Ott lakom – int a Zaranyi-erdő felé. Amúgy Feri vagyok. Feri bácsi.
Utóbbi persze túlzás, a fickó nagyjából korombeli lehet, bár a szakáll miatt egy tízest még hozzátehetne. No és persze a nomád élet sem fiatalít: mint kiderül, több mint egy évtizede az utcán lakik. Mostanában egészen pontosan a Zaranyi-erdőben. Egy deszkákból, kerítésdarabokból, nejlonzsákokból, ágakból összeeszkábált kalyibában él. Nincs is messze, állítja, talán, ha másfél kilométer.
Hihetetlennek tűnik, hogy a mostani mínuszokban nem fagy meg – nyolc óra után néhány perccel mínusz kilenc fokot mutatott a kocsi hőmérője, szinte hozzáfagytak a kormányhoz az ujjaim. Éjjel négy-hat fokkal bizonyosan hidegebb volt, ezt átvészelni egy fűtetlen deszkabódéban: ez is életművészet, nemcsak a juppilét...

Kaposváron nagyjából tucatnyian akadnak, akik a legordasabb téli napokon sem veszik igénybe a hajléktalanszálló nyújtotta lehetőségeket. Néhányan közülük az évek során szinte embergyűlölővé váltak, s nem tudnak-akarnak alkalmazkodni senkihez és semmihez, másoknak állításuk szerint nincs is választási lehetőségük.
– Három éve élek az utcán – meséli Klári, aki a Jókai-liget magasságában a vasúti kerítés oldalában él társával egy félig földbe vájt építményben. A nagyjából szűk másfélszer másfél méteres alapterületű kalyiba hajdan valamiféle vasúti pályaőrnek nyújthatott védelmet a szél ellen, esetleg fát vagy szenet tároltak benne. De semmi esetre sem arra tervezték, hogy emberek lakjanak benne. Pláne évekig.

Korábban talán a vasutasokat védte a szél ellen, most 
Kláriékat óvja a fagyhaláltól

Korábban talán a vasutasokat védte a szél ellen, most Kláriékat óvja a fagyhaláltól

A bejárat előtt gödör tátong, egy kiselejtezett szekrény oldala jelenti a hidat a kunyhóba. Melynek fala ugyan tégla, a tetőt azonban nejlonzsákok, szőnyegek kusza elegye alkotja, melyet kövekkel és vastagabb ágakkal próbálnak rögzíteni. A lakók az oldalfalakat is hasonlóképpen bebugyolálták: nem túl meggyőző, ahogyan Klári bizonygatja, megvéd esőtől, hótól, s egy kicsit szigetel is.
Utóbbi kifejezés már csak azért is érthetetlen, hiszen ablak vagy szellőző híján képtelenség fűteni. Földbe mélyített aljára téglát hordtak, erre kiszuperált padlószőnyeg és három foszladozó paplan került. A talajszigetelés egyúttal a berendezést is jelenti, melyet három takaró és néhány ruhadarab tesz teljessé.  Ez persze csak az alaptisztálkodásra elegendő, s azzal is sietni kell, hiszen ilyen időben pillanatok alatt megfagy. De borotválkozni például vasárnaponként a hajléktalanszállóra jár Tibor.
– Nagyjából hatvanezer forintunk jön össze havonta – folytatja Klári –, ebből nem futja albérletre. Ez legalább ingyen van. Viszont itt együtt lehetünk, senki sem szól ránk, így hát bőven megéri. Igaz, kicsit szűkösen vagyunk, még lefekvéskor sem tudom kinyújtani a lábam, de legalább van még egy indok, hogy összebújjunk. Ha magunkra húzunk három takarót, nem is fázunk. Most pedig még igazán nincs is hideg...

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

ÁLLÍTSUK MEG A HOMOFÓBIÁT!

 

Kommentek

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2126

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:295

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:272

Read more

Belföld

Akció a hajléktalanokért

Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...

Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:63

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3331

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com