Belföld

A rendkívüli hideg miatt megnyitják az ország összes pályaudvarának várótermét a rászorulók számára - közölte az MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága csütörtökön kora este. A vasúttársaság csütörtökön 18 órakor adta ki az utasítást, amely szerint a rendkívüli időjárási viszonyokra való tekintettel valamennyi pályaudvar várótermébe betérhetnek a rászorulók, de mint megjegyezték, ez technikailag nem minden állomáson megoldható.

Szollár Domokos kormányszóvivő az MTI-t napközben arról tájékoztatta, hogy a rendkívüli hideg miatt több intézkedést is hozott a kormány: a többi között azt kérte az önkormányzatok és a közintézmények vezetőitől, hogy nyissák meg a hajléktalanok nappali fogadására alkalmas helyiségeket és lehetőség szerint biztosítsanak meleg teát a rászorulóknak.

Közlése szerint a kormány felkérte a MÁV vezetését, hogy a nagyobb városokban, így Budapesten is, tegye lehetővé - az elmúlt években már bevált gyakorlat szerint - egy-egy váróterem nappali nyitva tartását a hajléktalan emberek számára. Az állami tulajdonú erdőgazdaságoktól pedig azt kérték, biztosítsanak lehetőséget arra, hogy a rászorulók ingyenesen gyűjthessenek tűzifát.

A kormányszóvivő elmondta: a Szociális és Munkaügyi Minisztérium ötmillió forinttal támogatja a Hajléktalanokért Közalapítvány azonnali beavatkozásokat lehetővé tevő alapját annak érdekében, hogy az utcai szociális munkát segítő eszközöket vásároljanak, illetve hogy a nappali melegedőket hétvégén és éjszaka is tartsák nyitva. Hozzátette: a honvédelmi tárca napokon belül meleg takarót, ruhát biztosít a rászorulóknak.

A hajléktalanellátásban dolgozó szakemberek és intézmények tájékoztatása szerint az ország valamennyi nappali melegedője és szállója megtelt, sok helyen nagy a zsúfoltság. Az utcai szociális munkások a fővárosban és az ország valamennyi városában folyamatosan járják a utcákat, takarókat és meleg teát adnak a fedél nélküli embereknek.
 

You have no rights to post comments

Hozzászólások   

 
0 #3 hoffmannkriszta 2010-02-02 08:49
Tatabányán vasárnap (01.31.) végre kinyitották a várót.
Tavaly novembertől egészen január 9-10.-ig nyitva volt, mert a MÁV-nak nem volt pénze biztonsági őrökre.
Szerencsére akkor nyitottuk a konténert, amikor bezárták a várót, így "átvettünk" ügyfeleket.
Most a szoc. miniszter felszólítására - kisség megkésve - de reagáltak.
Mivel az ügyfelek határozottan ki lettek onnan zavarva, most eltart egy kis ideig, amíg visszaszivárogn ak, jelenleg 5-10 ember van ott éjszaka.
5 fűtőtest van, így a többieknek az utcás visz éjjel felszerelést, és rendszeresen látogatja őket, hogy hogy vannak.
 
 
0 #2 Buzás Endre 2010-01-29 11:41
Néhány éve itt budapesten a minisztérium megnyitotta a "garázst" ahol a HKA szocmunkásai ügyeltek. Az azért jobb ötlet volt mint a váróterem a vasút biztonsági "kevésbé szociális" munkásaival. Persze a hideg ellen véd a zárt hely. Kedves utcácok adnátok e egy olyan helyzetjelentés félét nekünk, hogy állnak a várótermek?
 
 
+1 #1 bahh 2010-01-28 23:57
HAHAHA nálunk még a padokat is kivitték a 18 után is nyitva levő részből nehogy kedve legyen a csöviknek melegedni
 




Int.ker.TESZT

intker.terk.TESZT

Komment

Műhelyek

No current events.

ÁLLÍTSUK MEG A BÁNTALMAZÁST!

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2017)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2017 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com