a világból

Curt Degermana 40 évig élt az utcán, önmagát pedig azzal tartotta el, hogy konzervdobozokat és üvegeket váltott be egy újrahasznosító központban. Titokban tartotta millióit Curt Degerman (60) a különc svéd csavargó, aki tetemesre duzzasztott vagyona ellenére is úgy élte tovább életét, mint előtte, hajléktalan kukázóként - s így is halt meg. A férfi elég hamar átesett a szociális hálón, gyakorlatilag diákkorától az utcán tengette életét. Pedig voltak rokonai, akik azonban nem segítettek neki, még csak látni sem akarták. Curt Degerman kukából evett, onnan öltözött, koldult, és gyűjtötte az üres üvegek, amiket késöbb visszaváltott. Negy év alatt ezekből az aprókból összejött egy kis "alap", amit tőzsdén megforgatott.
A férfi ugyanis - családja bevallása szerint is - feltűnően okos volt, így nem meglepő, hogy minden napját azzal kezdte, hogy a szülővárosának, az Észak-svédországi Skelleftea könyvárában kezdte a napot, ahol minden gazdasági témájú cikket elolvasott, de elsősorban a tőzsde érdekelte.

Naprakész volt a témában, kívülről fújta a részvények árfolyamát, a befektetési hozamokat, a kamatszinteket. Nemrégen szívinfarktusban vesztette életét, s a végrendelet felolvasásakor igencsak megdöbbentek a rokonok. Összesen 1.031 fontnyi vagyont, vagyis közel 308 millió forintnak megfelelő összeget hagyott maga után, részben bankszámlán, részben készpénzként, illetve aranyrudakban.
A család aki szóba sem állt "szegény" rokonukkal azonban főhet a saját levében, mivel Curt Degerman kizárta őket az örökségből, s minden vagyonát arra az unokatestvérére hagyta, aki végig mellette volt, s igyekezett támogatni őt.

Hát igen, közhellyel élve: semmi nem az, aminek elsőre látszik...

You have no rights to post comments

Hozzászólások   

 
0 #1 harold 2010-04-08 21:19
Igen erős a font árfolyama :P
 




Int.ker.TESZT

intker.terk.TESZT

Komment

Műhelyek

No current events.

ÁLLÍTSUK MEG A BÁNTALMAZÁST!

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2017)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2017 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com